Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éreztem, hogy a körülöttem lévő levegő egyszerűen csak elszáll és ez felváltotta az, hogy a bőröm égni kezdett és a tüdőm nem jut elég oxigénhoz. Orcám lángolni kezdett, minekután az agyam felfogta a pár másodperccel ezelőtt lejátszódó pillanatot.
David árgus szemekkel nézte végig, ahogyan a másik férfi egy mosolyt küld felém, majd mellettem foglal helyet. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni, azonban íriszei tükrözték, hogy mennyire is dühös és összezavarodott. Tudtam, mikor mit érez. És azt hiszem, hogy talán egy pici féltékenység is rátett az idegességére.
Próbáltam nem Davidre koncentrálni, noha ez bonyolultnak bizonyult, mivel rengetegszer pillantott felénk. Egyenesen előtte ültem, ráadásul lélegzetelállítóan is helyes volt. Ezt a gondolatot pedig sürgősen ki kellett ráznom a fejemből, hiszen néhány nap múlva férj lesz belőle. Egy szerető férj, aki a legszebb nőt választotta. Igen, a nővéremet. Beleszeretett, majd meg is kérte a kezét. És hát ki vagyok én, hogy ezt megtiltsam? Mégha össze is törte ezzel a szívemet, nem állhatok közéjük. Hiszen Alice szerelmes belé. Az pedig már más kérdés, hogy miért is van vele.
- Conrad! - üdvözlte az asztalfőnél ülő férfi. - El sem tudom hinni, hogy láthatlak! Jó érzés, hogy eljöttél - mosolygott rá, majd vállon veregette az illetőt. Látszott a mosolyán - már ha ez nevezhető annak -, hogy nem őszinte.
Aha, tehát így hívják.
Ekkor bekövetkezett a kínos csend az asztalnál. Mindenki kerülte a másik tekintetét, máshova pillangattak. Én próbáltam nem a velem szemben ülőre összepontosítani, ám ez nem jött össze, hiszen ő az én tekintetemet kereste. Két percnél többet azonban nem tarthatott, hiszen Alice felállt, majd megköszörülte a torkát.
- Mostmár, hogy jelen van mindenki - kezdett bele, majd csúnyán a mellettem ülő férfira pillantott, aki egy gúnyoros mosollyal viszonozta azt. -, közölni szeretném, hogy nagyon örülök mindenkinek! Főleg neked Charlotte, el sem tudod képzelni mennyire hiányoztál! - itt rám nézett, majd kedvesen felfelé görbültek ajkai, azonban szemei lángra lobbantak, amire kissé hátra hököltem. - Másodszor biztos tudtok róla, de úgy érzem, hogy jómagamnak is ki kell mondania, hiszen annyira boldog vagyok emiatt. David és én egybekelünk! - ekkor ránézett szerelmesen. - El sem tudom mondani, hogy mennyire kicsattantam az örömtől, mikor megkérte a kezemet. Hiszen mikor először találkoztunk, álmodni sem mertem arról, hogy egyszer a vőlegényemként tudhatom magam mellett. És olyan filmbe illő volt az egész! A szülők ezt igazolni is tudják, hiszen ott voltak - nézett végig az családon, csupán felvágásból, majd a szemei megállapodtak rajtam. - Hihetetlenül szeretem Davidet! És csak örülni tudok, hogy engem választott feleségeként - ekkor leült, majd a férfihoz hajolt egy forró csókért, amit meg is kapott.
A szülőknek könnyes lett a szemük, ahogyan végig néztem rajtuk. Éreztem, hogy az én íriszeimet is marni kezdi valami, azonban kicsit sem a boldogság volt az. A szívem hangosan összeroppant és hajszál választott el attól, hogy hangosan felbőgjek.
Nekem ez nem megy! Képtelen vagyok elengedni Davidet csak úgy. A lelkem, a testem még mindig hozzátartózik. Szeretem őt, Istenem!
Felpattantam hirtelen a helyemről, majd bocsánatot kérve indultam ki az erkélyre. Friss levegőre volt szükségem és ahogyan megéreztem, egy sóhaj szökött ki ajkaim közül. A korláthoz sétáltam, majd rákönyökölve kémleltem az embereket. A könnyek végig szántották arcom minden egyes pontját.
- Eléggé szar ügy lehet, ha elsírod magad egy ennyiért.
Hátra kaptam a fejemet, majd észrevettem az ismerős arcot. Á, hát hogyne ismerném! Bunkó napozóágyas.
Testtartásomat utánozva nézett rám. Aromája megcsapott és hogy őszinte legyek, nagyon jó illata volt. Parfüm keveredve a sajátjával.
- Nem tudsz te semmit - ráztam meg a fejemet, majd letöröltem arcomról az összetörtség jeleit. - Egyébként is, neked bent kéne lenned. Bár, hogy őszinte legyek, halvány gőzöm sincs, hogy ki is vagy te vagy hogy hogyan keveredtél ide, Conrad. Hiszen, ha nem emlékeznél, engem állítottál fel kora délután arról a nyamvadt napágyról.
Conrad - akinek immáron tudom a nevét - felnevetett, majd megrázta a fejét. Fürtjei közé túrt, majd megnyalta alsó ajkát. Bár tudnám miért csinálja ezt mindig.
- Nos, Charlotte, Charlotte vagy, ugye? - nézett rám, majd folytatta. - Igen, emlékszem, hogy téged állítottalak fel, csupán a hecc kedvéért. Azért ennyire okos lehetnél. Másodsorban, ha már ennyire tudni szeretnéd eléggé közeli családtag vagyok a Bennett famíliánál, ennyit elárulhatok - lökte el magát a korláttól, majd megfordulva indult vissza be az épületbe. Én pedig összezavarodottan és kissé összetörten néztem végig.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Másfél óra elteltével megkönnyebülten léptem be a lakosztályomba. Az első cselekvésem az volt, hogy azt a nyomorult magassarkút lekaphassam magamról, a ruhával egyetemben. Pizsamával a kezembe léptem be a fürdőbe. A sminkemet lemostam, majd a zuhany alá léptem, hogy lemoshassam magamról a mai napon szerzett mocskokat. A kókuszos túsfürdőmet belenyomtam a bőröm minden szegletébe és az egész zuhany fülkét átjárta a kellemes illat.
Tizenöt percnél többet nem tölthettem a fürdőszobában. Fáradtnak éreztem magam és szükségesnek éreztem az ágy meleg puhaságát. Zombiként vándorolva feküdtem be az ágyba, majd repültem el az álmok világába, ahol minden szép és tökéletes.
