Váratlan védelmező

Kezdjük az elején.

-Szeretném, ha még mindig szeretnél.-szóltam szipogva.

-Ezt már megbeszéltük, Lauren.

-Jó, tényleg. Sajnálom Aaron!

-Ennyit szerettél volna?

-Igen, de látom nem értem vele semmit.

-Gondolhattad volna. Sikerül majd túllépned hidd el, én sem a semmiért kezdtem el edzeni.

Mondata befejeztével elemelte tekintetét rólam, majd elviharzott. Kavarogtak bennem az érzések, mint általában. Hozzám vágja, hogy nem a semmiért kezdett el edzeni. Oké, megértem, de ha a volt párja megbántotta, nem kell egyből bántónak lenni, vagy csak szerintem? Jó, igaz nem volt sok idő, míg együtt voltunk, de legalább előbb mondta volna, hogy hagyjuk.. De ez van sajnos, ilyen az élet.

Munkahelyemen néha megfordul és ezek árán jönnek az emlékek is. Egy fagyizóban dolgozom nyári munkaként, egy kis pénz sosem árt. Ma is besétált pár haverjával. 

Dustin állt jobb oldalán, ő Aaron egyik legjobb barátja, ki próbált segíteni nekem szakításunk után. Mellette Nikolas, az ész a csapatban. Kis stréber, aki mégis próbál a nagyok közé kerülni, ő Mathias öccse egyébként. Persze, ha már Mathias-nál tartunk, ő egy igazi rosszfiúnak mondható egyéniség. Ha suliban vagyunk, majdnem mindennap valami baromságot csinál, bár való életben is, szóval szerintem így sikerült bemutatnom a csapatot. Ja tényleg, Aaronról egy szó sem esett. Ő volt az én első nagy szerelmem. Boldog három hónap után azt mondta, hogy inkább hanyagoljuk egymást, mert nem érzi a kémiát köztünk. Átlagos csapatkapitány, aki hasonló Mathiashoz.

Visszatérve, hogy mi is történt. Besétáltak, leültek szépen, mint az átlagos emberek. Dustin rám nézett és látta, hogy eltört a mécses. Láttam rajta, hogy odajönne, de Aaron biztosan megölné. Mathias és Nikolas a mai csoda kínálatokat nézték. Lett egy új íz a listán, mézes levendula, ami nagyon finom, csak úgy zárójelben megjegyezném! Szóval igen. Mint mindig, Aaron jött oda kérni, mert más nem hajlandó rá.

-Szia. Mit adhatok?-néztem kissé könnyes szemekkel rá.

-Hali. Kérnék egy-egy mézes levendulát, ugye két tölcsérbe, kettő Vaníliát egy tölcsérbe és.. hmm..

-Raffaellót? 

-Igen! Abból is kettőt szeretnék kérni.

-Egy tölcsérbe?

-Igen!

-Rendben.

-Amúgy hogy vagy? Minden okés?-könyökölt a pultra.

-Így néz ki egy ember, akinek minden oké? 

-Nem igazán, ezért kérdeztem.

-Jól vagyok! Tessék, most már jobb lenne ha távoznál. 

-Rendben, már itt sem vagyok. Köszi szépen!

Fizetett és már vissza is ült a többiekhez. Hála Istennek! Ha tovább maradt volna, tényleg elsírom magam. 

Dustin rám nézett, majd a telefonjára, ezzel jelezve, hogy írt.

Dustin: Basszus.. Nagyon szarul nézel ki. Töröld meg a szemeid!! Nem szabad, hogy gyengének lásson. Fel a fejjel csajszi!!

Én: Kösz, kedves vagy! Amúgy meg nagyon nem feltűnő, hogy engem bámulsz haverjaiddal körbevéve.

Dustin: Jóóó naa. Te érdekesebb vagy mint ők!

Én: Ezt mondjuk én is belátom. Az előbb miért nem te jöttél ide?

Dustin: Mert ő akart. Nem tehetek róla.

Én: :/ Még mindig nem tud róla, hogy velem beszélsz már szakításunk óta? 

Erre nem kaptam választ. Aaron megpaskolta Dustin vállát, és kissé hangosan megkérdezte:

-Ki az a csaj akivel beszélgetsz?

-Honnan veszed, hogy csaj?-kérdezte hirtelen Dustin.

-Meleg vagy?-nyalta le kezéről a fagyit Mathias.

-Nem, de haverral már nem is lehet beszélni, csak csajjal?

-Jó bocs. Csak nagyon bele vagy merülve a telefonba, mikor itt vagyunk mi is.-szólt újra Aaron.

-Leteszem.-tette le a telefont mindenki szeme láttára.

Igen, azóta nem írt vissza. Egy ilyen pasis összeröffenés mindig több óra, mint lányoknál a pletyizések. Szóval emiatt csak este kaptam választ.

Dustin: Nem. Bocsi, hogy nem írtam, most értem haza.

Én: Semmi gond, megértem. Az egész jelenetet végignéztem ahogy leteteti veled a telefont.

Dustin: Ja, hát tudod milyen.

Én: Persze..

Dustin: Nincs kedved holnap találkozni?

Én: Dolgozom..

Dustin: Munka után?

Én: Nem lesz fiú party? 

Dustin: Holnap kivételesen nem.

Én: Rendben legyen.

Dustin: Munkahelyednél leszek négykor.

Én: Megbeszéltük.

Dustin: Jó éjt! Aludj jól!

Én: Viszont! Szia.