Szent Johanna Gimi: Cortez szemszöge

Kezdet 1(09.01-09.08)

Szeptember 1, hétfő

Reggel kómásan kikászálódtam az ágyból és elmentem reggelizni. Reggeli után megmostam a fogamat, felöltöztem, stb. Egy pólót, deszkás nadrágot és a kedvenc cipőmet vettem fel. Aztán a gitártartóval a hátamon és a táskámmal a kezemben lebaktattam a lépcsőn. A papám már várt, szokás szerint ő visz ki a reptérre.

-Vigyázz magadra Cortez! - puszilt meg a nagymamám, meg sem várva, hogy ki vigyem a cuccaimat.

-Oké- nevettem el magam.

-Ez nem vicces, tudjuk, hogy nem kell félteni, mivel ez már nem az első utad, de attól még aggódunk érted. Anyádék a reptéren várnak. Hívj, ha leszálltál, rendben? - aggódott.

-Jól van, hívni foglak titeket, de ne aggódjatok már ennyit.

Kimentünk a kocsihoz és bepakoltuk a táskámat, majd még egyszer elbúcsúztam a mamámtól és elindultunk a reptérre. Amikor odaértünk, a papám segített kivenni a cuccaimat és ő is elkezdte a saját kis beszédjét.

-Tényleg vigyázz magadra Cortez. Idegenekkel..

-Nem állok szóba, már megbeszéltük. Nem kell félteni. -fejeztem be helyette.

Tőle is elbúcsúztam, majd elindultam a bejárat felé, de feltettem a napszemüvegemet, mert vakítóan sütött a nap, még reggel 6:00-kor is. Becsekkolás után mentem is tovább a várakozó részlegre, ahol vártam a gépemet. Leültem egy fotelbe, feltettem a fülesemet és elkezdtem zenét hallgatni. Egy kis idő múlva, felálltam és elindultam a gépre. Felmutattam a beszállókártyámat és felszálltam a gépre. Az ablak mellé szólt a jegyem. Ilyenkor mindig jó kedvem lesz, mert szeretem nézni a kilátást miközben zenét hallgatok. Aztán bealszom. Beültem az ablak mellé, a mellettem lévő két ülésre pedig egy apuka ült a kb 4-5 éves gyerekével. A kisfiú láthatólag először utazott repülővel, mivel nagyon lelkesnek tűnt és az ablakot fürkészte.

- Ide ülhetsz, ha szeretnél. - mondtam neki mosolyogva, mire a kisfiú az apukájára nézett.

-Ez nagyon kedves tőled. - mosolygott.

-Akkor gyere - mondtam és felálltam, hogy helyet cseréljünk.

Helyet cseréltünk, így én ültem kívül, középen az apuka, az ablaknál pedig a kisgyerek. Megint feltettem a fülesemet és elkezdtem zenét hallgatni, amikor a szemem sarkából észre vettem, hogy a csávó valamit mond. Mivel felém fordult, gondoltam hozzám beszél.

-Tessék? - vettem le a fejhallgatót.

-Elnézést, nem akartalak megzavarni, csak azt kérdeztem, hogy egy ilyen fiatalember miért utazik egyedül szeptember elsején Kanadába?

- A szüleimhez tartok. -válaszoltam. A férfi egy ideig csak döbbenten bámult rám, aztán megszólalt.

- A szüleid Amerikában élnek? Te Magyarországon laksz?

-Igen, a nagyszüleimmel. A szüleim diplomaták és ezt a megoldást tartották a legjobbnak - vontam meg a vállamat.

-Ó, értem. És milyen gyakran találkoztok?

- Változó. Van, hogy két hónaponta, de volt olyan, hogy fél évig nem találkoztunk. De minden nap beszélünk videóhívásban.

- Nagyon hiányozhatnak. - érzékenyült el.

-Hát igen. De megszoktam. Érettségi után tervezek kiköltözni. De az még messze van.

- Most hányadikas vagy? -érdeklődött.

- Most kezdem a kilencediket. De egy héttel később. - tettem hozzá.

-Gondolom nem bánod.

-Nem. -nevettem el magam. -Na és maguk kihez utaznak?