A lány nagy izgalommal készült erre az estére.
Csinosan kifestette magát és hosszú fekete haját begöndörítette, hogy még csábítóbban nézzen ki, mint amikor megismerte a férfit.
Tudja nem lenne szabad ennyire türelmetlennek lennie, de ahogy a férfi beférkőzött a gondolataiba nem tudott menekülni előle.
Mindig is szerette a tiltott játszmákat, ahol bújdosni kell.
Lelki szemei előtt megjelentek egy eljövendő jövő képei, melyben az egyetem elvégzése után bátran felvállalhatják a kapcsolatukat, majd az esküvő és közös gyermekek képei is előkerültek.
Bármit megszerezhetek, ha elég ügyes vagyok, gondolkodott boldogan dudorászva .
Magabiztossága rendíthetetlenül vitte előre az útján.
Még egy utolsó pillantást vetett tükörképére. Tekintete cserkésző és a skótkockás szoknyája kellően leér a combjára, ahol a neccharisnya szépen kiemeli lábai tökéletességét. Bokáig érő bakancsát választotta az alkalomra. Egy rövid ujjú pamutos felsőt viselt, ami kiemeli homokóra alakját.
A kakukkos óra elütötötte a nyolc órát.
A lány felkapta fekete ballonkabátját és futva elindult a kocsma felé.
Félúton eleredt az eső, így a lány futva tette meg a távot.
Fellélegezve lépett be a whiskey illatot árasztó régi kocsmába. Nem sokan voltak a kocsmában, de egyáltalán nem érdekelte.
Ott ült egy félreeső sarokban a jövője az italát kortyolva.
Megjátszott nyugodtsággal ment oda hozzá és a férfival kellemes bájcsevejbe kezdett. Közben sorra rendelte azitalokat magának és Szíve Hölgyének.
Mindent ki kérdezett a lányról. Család, barátok, hova járt iskolába, melyik a kedvenc színe, szokott-e olvasni vagy éppen mennyi időt tölt a közösségi média felületein.
A lányból csak úgy áradtak a szavak, mint a hömpölygő folyó. Igyekezett a legjobb benyomást kelteni magáról, holott a fele hazugság volt.
Észre sem vette mikor a vele szemben ülő férfi valamit beletett az italába.
Mikor megunta a férfi a játszmát a lány füléhez hajolt és kedvesen negédes szavakat mormolt a fülébe, amitől az őt hallgató szíve hevesebben kezdett verni a mellkasban.
Készen állt.
A férfi fizetett és kéz a kézben hagyták el a kocsmát.
Az eső kisebb pocsolyákat hagyva maga után elhagyta a várost.
A lány szíve boldogsággal telt meg, ahogy a sötét estében kéz a kézben haladtak ezen a hideg őszi estén.
Egy félreeső utcába húzta a lányt és hátát neki vetette a hűvös kőfalnak. Nyakát csókolgatta, majd az ajkához tért.
Ezt akarta a lány.
Izgalmat ebben a skót városban.
De a férfit még annál is jobban kiakarta sajátítani.
Akarta magának.
Nem ma, nem holnap.
Most!
Azonnal.
YOU ARE READING
Eltűnések Edinburghban I.
Mystery / ThrillerClaire Evans évek óta nyomozóként dolgozik a New Scotland Yard rendőrségen. Élete minden egyes percét nagy figyelem övezi. Ígéretes zenei karrierjét feladva kitanulta a rendőri szakmát, mellyel munkahelyén kivívta magának az emberek tiszteletét. Ami...