Némi aggodalommal lép be a Lány egy feketére festett, de foltokban rozsdásodó acél ajtón át a szinte üres szobába. Össze van zavarodva. Ez a hely teljesen elhagyatottnak tűnik. Csak egy kis fiókos szekrény és egy asztal van közel tolva a falhoz, de a kettő között ugyan csak kissé rozsdás, fémszínű rács akadályozza meg, hogy teljesen hozzáérjen. Az asztallal szemben a másik fal felé fordítva két poros fa szék zöldre festett fém kerettel, pont amilyet elszórtan még látni az iskolájában. Egy pillanatra lenéz a kezében lévő papírcetlire, hogy biztos legyen benne, jó címre érkezett. Újra zavartan körbenéz a szobában, amikor az asztalon egy, a kezében lévőhöz kisértetiesen hasonló papírfecnit lát. Kiváncsisága felülmúlja a félelmeit és a védekező ösztönét, ami azt súgja, rossz helyen jár. Lassan odasétál az asztalhoz, hogy felvegye szürkés-fehér a sarkainál meggyűrődött papírt. Épp az asztal felé nyúl, hogy a kezébe vegye és elolvassa, mégis mi lehet a papírra írva, amikor egy tompa ütést érez a háta közepén. A hirtelen lökés az asztalra taszítja a Lányt, arccal előre. Próbál ellenkezni és felkelni, vagy legalább kissé oldalra kúszni, de túl erős a nyomás. Az egész teste durván az asztal kemény felszínére vágódik. Az arca és a felső teste teljesen hozzányomva a hideg felülethez. Kihuzzák a két kezét az asztal két sarka felé, majd valami hideget és durvát érez, ami fájdalmasan, hangos fémes csörgéssel rászorul a csuklóira. Szenvedve sikerül a fejét az egyik keze felé fordítani, hogy megnézze, mi történik. Fényes, jéghideg, acél színű bilincs feszül neki a pici törékeny csuklójának. Halálosan megrémül és fogalma sincs mi történik. Miért vele történik? Mi fog még történni? Ki csinálja vele ezt és miért? Robbannak fel egymás után a kérdések az agyában, miközben számára ismeretlen, durva kéz és a combjához, ami lassan, fenyegetően a derekára vándorol. Ahogy kissé megmarkolja az oldalát, Lány összerezzen és kétségbeesett ficánkolásba kezd, hogy kiszabaduljon. A kéz a derekánál eltávolodik a testétől.
