Íróversenyekre ✓

A hajnal

Minden nap ugyanúgy kezdődött. A hajnallal. Ám ez merőben más volt, még akkor is, ha ezt reggel nem sejthettem.

Már másfél éve tetszik nekem Ákos, talán szerelmes is vagyok belé. Talán viszonzott, de nem mondok semmit se biztosra, a fiúkon nehéz kiigazodni.

Az órák ilyenkor, péntekenként nem is tanórákra hasonlítanak, sokkal inkább az osztályfőnöki órákra. Minden szünetben a megszokott helyen van az osztályunk, ugyanannál az asztalnál. Mi, lányok már legalább másfél éve itt töltjük a szüneteket, a fiúk viszont csak idén csatlakoztak hozzánk. Az osztályunk mindig is jó közösség volt, de idén egy mindenkiért, mindenki egyért alapon működünk már.
A tesiöltözőben a nálunk folyamatosan megy a pletyka, akármiről, amiről éppen lehet beszélni. Mindegy, mi az, csak valami jó pletyka mindig kell. Mondjuk ezeket főleg én, én meg az egyik barátnőm, Réka szerezzük. Hát na, vannak embereink.

A tesiterembe leérve Rékával, Lizával és Hannával bemelegítésképp cigánykerekeztünk egyet, amit a többiek nagy tapssal fogadtak, majd a négy balhésabb fiú megpróbálta leutánozni a mutatványunkat. Ákos telibe fejre esett, Dávid fogalmam sincs mit csinált, de hogy nem cigánykereket, az egyszer biztos. Márk nekiment a bordásfalnak, Oli pedig… nos, hogy az unokabátyám mit is csinált, az életem kérdése. Nyolcszor próbálta meg, ebből nyolcszor esett fejre. Agyrázkódása nem lett, de mondjuk nem is vettük volna észre, mivel ígyis-úgyis hülye.

Mivel a tesitanár bejelentette, hogy ma távolugrás lesz, Ákos felrohant a bokaszorítójáért, mert eléggé megbízhatatlan neki.

– Valaki segít feltenni? – nézett ránk tanácstalanul, amikor kezében a bokaszorítójával megjelent a távolugró gödör nekifutópályája mellett. A fiúk ugyanolyan tanácstalanul néztek vissza rá, így sóhajtva odasétáltam hozzá.

– Add, segítek – mondtam, mire a kezembe nyomta a bokaszorítót. Ilyesfajta 'orvosi' tapasztalataim már vannak, alapból a szüleim orvosok, mellettük nőttem fel, szóval ez nem nagy csoda.

– Köszi – mosolygott rám, mire visszamosolyogtam.
A távolugrások jól sikerültek, megugrottam a négy méter hetven centit, aminek nagyon örülök, mivel versenyre készülünk, és szeretnék majd ott is minél jobban teljesíteni.

Az öltözőben a lányokkal folytattuk az óra előtt megkezdett pletyizést.

– Tuti tetszel Ákosnak – néztek rám egyszerre a lányok.

– Tényleg? Az jó. Miből gondoljátok? – fordultam egy pillanatra feléjük. Most ez valahogy annyira nem érdekelt, mert megint felszakadt a szemöldököm.

– Úgy nézett Rád, amikor segítettél neki! Meg maj… – kezdte el a mondatot, de félbehagyta – Áh, mindegy.

– Réka! Mondd el, amit elkezdtél, tudod nagyon jól, hogy utálom, ha belekezdesz, és nem mondod végig! – néztem rá idegesen.

– Úgyis megtudod még ma! – mondta. Mi lehet az?

A következő szünetben fennmaradtunk labdázni, pontosabban, mi Rékával és a fiúkkal olyat játszottunk, hogy a fiúknak meg kell szerezniük tőlünk a labdát, a többi lány pedig a táblára rajzolt.
Éppen nálam volt a labda, amikor Ákos jött utánam megszerezni a labdát, én pedig az ajtóhoz futottam, majd amikor mögém ért, megfordultam. A röhögéstől alig kaptam levegőt, de amikor elém ért, megfagyott a levegő az osztályban. Mindenki minket nézett.

– Gyere ki a folyosóra – mondta, és kinyitotta az ajtót előttem, majd ahogy ő is kiért becsukta, hogy a többiek ne lássanak semmit.
– Már régóta beszélni akarok Veled. Amikor az osztálytársam lettél, Te olyan voltál az én életemben, mint a hajnal. Fényt hoztál az éjszakába, ami előtte az életet jelentette számomra. Szeretlek – mondta komolyan, nekem pedig alig jött szó a számra.

– Te voltál az első fiú, aki komoly érzelmeket váltott ki belőlem. Ha meg is sirattál, mindig Te voltál az, aki megvigasztalt. Köszönöm – néztem őszintén a szemébe. Ahogy ott álltunk szemtől szemben, lehajolt hozzám, és látva, hogy nem húzódom el, megcsókolt.
Pár pillanat múlva kivágódott a termünk ajtaja, és mind a tizenhárom osztálytársunk ünneplésbe kezdett. A lányok azonnal rámugrottak, míg a fiúk Ákost ünnepelték. Végül minket is bevontak a fiúk a körükbe.

– Na végre, már az őrületbe kergettetek – karolt át minket Olivér, mire Ákossal összemosolyogtunk.

– Hát, Oli, bevallom, én is vártam. De így alakult a legjobban, mert így mégjobban szeretem Hajnalt - A becenév hallatán elmosolyodtam, hiszen tudtam mire is gondolt. Ez a szó sokkal többet jelent számunkra, mint az átlag embereknek, ez a szép benne.

Bocsi, egy kicsit végül több lett (644 szó), de nagyon élveztem. Készülök még egy novellával a versenyre, már megvan az ötlet, el is kezdtem írni. Lehet még ma kint lesz, de ez nem biztos.
Liziton666