Lie to me - Hazudj Még Nekem!

New York, Június 22

12:30. 

Az utolsó komp indul Long Island city és New York között. Vagy az első, ha úgy tetszik. Emillie annyira közel a korláthoz, hogy valószínűleg rászólnának a biztonságiak, hogy nehogy kiessen, de ilyen időpontba a színüket se látni a fedélzeten. Ijesztő csendesség uralkodik, csak a víz laza hullámait hallani olykor olykor. Felrikant a matróz, hogy a komp indulásra kész és Emillie érzi, ahogy lassan sodródni kezd a hajó. Nem segít sokat a hullámzás a hányingerén. Hirtelen valaki felszökken a fedélzetre. Emillie megpróbál átnézni a könnyfátyolán, ami a több órás sírásnak volt köszönhető, de csak homályos foltokat lát. Egy 20 év körüli fiú az, márványfehér bőrű, világos barna haj és elképesztően mély kék szemek, pont Emillie este. De ezt Emillie biztosan nem veszi észre, mert amikor a fiú odamegy hozzá, Emillie egy rugószerű mozdulatot tesz és így szól: 

-Nem, nem engedem, hogy megerőszakolj, van nálam paprikaspray és fejből tudom a rendőrség számát! Erre a fiú egy ilyen csendes éjszakához illetlenül nagy hanggal röhög fel.

 -Egy igazi erőszakolóval szemben nem túl hatásos, de nekem tetszett, úgyhogy megkegyelmezek -mondja és még mindig alig tudja elfojtani a nevetését. 

-Örülök, hogy jól szórakozol rajtam, de ha mást nem szeretnél, akkor igazán békén is hagyhatnál, köszi.

-Igazad van ne haragudj, bunkó voltam. Nem tudtam, hogy sírsz, akkor nem röhögtem volna.

 -Nem sírok -mondja Emillie és összefonja a kezét a mellkasán, mint egy makacs kisgyerek. 

-Oké-emeli fel megadóan a kezét a fiú-Mindegy. Igazából csak tanácsot akartam kérni, de hagylak akkor. A fiú sarkon fordul és elindul. 

-Várj -szól utána Emillie -miért tőlem akarsz tanácsot kérni? 

-Mert csak te vagy itt -mutat körbe színpadiasan a fiú, de ezt emillie megint csak nem láthatja, mert hirtelen sebességgel kihajol a korláton és kiüríti a gyomra összes tartalmát az óceánba. A fiú elkapja a derekánál fogva, nehogy kiessen és még a haját is közre fogja, hogy nehogy össze hányja.  Mint egy tíz perc telik el, mire Emillie újra felegyenesedik és befordul a fiúval szembe. Fáradt sóhajtással dől neki az szék támlájának. 

-Köszönöm -suttogja alig hallhatóan, de a fiú minden bizonnyal meghallotta, mert ezt felei: 

-semmiség, kérsz egy kis vizet? 

A lány bólint egyet, mire a fiú kihúz a táskájából egy bontatlan palackot és odanyújtja, valamint egy nedves törlőkendőt is odanyújt. Emillie szótlanul elveszi megtörli a száját, a homlokát és végre megszabadul az elkenődött szemfestékétől is, ami hosszában keresztezte az egész arcát.

 -Mi vagy te valami elsősegélyes? -kérdezi Emillie váratlan frissességgel. A fiú óvatos, féloldalas mosolyra húzza a száját: 

-Nem. -

Hát akkor? 

-Néha egy nedvestörlőkendő meg egy palack víz életmentő tud lenni -feleli még mindig mosolyogva. 

-Ah -mordul fel Emillie -Turista vagy. Már előbb rá kellett volna jönnöm a nevetséges akcentusodból. 

-Nanana, álljunk csak meg. Először is az akcentusom, ha van is, akkor is minimum szexi és nem nevetséges, kérdez meg bárkit. Másodszor pedig miért baj az, ha turista vagyok, úgy mondod, mintha főbenjáró bűn lenne. 

-Már bocs, de az akcentusodon szarrá röhögném magam, ha jobb kedvem lenne, a turistákat pedig utálom. Nagyon idegesítőek, mindenhol ott vannak, fotóznak és bámulnak, mintha valami kirakati majom lennék, pedig csak egy kávét rendelek. A fiú megint hangosan felnevet.