Valahogx

8.rész

Miután vége lett az óránknak (és Kate pirulásának is) , én elkezdtem összeszedelőzködni. És amikor arra készültem volna, hogy Katetel együtt elhagyjuk a termet, és megkeressük, hogy hol lesz a következő óránk, arra leszek figyelmes, hogy Kate már nincs is mellettem, hanem azzal a madárfészekhajú fiúval beszélget, akitől olyan vörös lett az arca, mint egy paradicsom. Hah. Érdekes beszélgetés lehet, hogy így belegondolok. „Szia Madárfészek!-mondja Kate egy lágy zavarba ejtő mosollyal az arcán.” „Ohh Hello Paradicsom!- mondja Madárfészek egy megrémült mosollyal, mivel ritkán beszélget az ember egy paradicsommal. Nemigaz??”
Mosolyogva a saját viccemen, amikor kimegyek a teremből azért intek Katenek, hogy jelezzem, hogy elmentem. Szerintem nem vette észre annyira el volt foglalva egy Madárfészekkel. Na mindegy. Megnézem a telefonomban, hogy hol lesz a következő órám. „2.em.256.Anatómia.” Na ez nagyon sokat segít úgy, hogy az egész épületet nem ismerem, és nem nagyon tudok itt eligazodni annyival, hogy „2.em.256.Anatómia.” Sok segítség ugye? Ja nekem is nagyon sokat mond. Már éppen felhívnám Kateet, amikor rájövök, hogy nincs is meg a telefonszáma, és nem is kéne zavarnom a Madárfészekkel való beszélgetésében. Na így könnyen meg fogom találni a termet úgy érzem. Nem baj Tessa! Menni fog egyedül is! Mindig  megoldottad eddig is! Ne most add fel!
Amikor már kezek Pánikba esni arra leszek figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a bal vállamat. Rögtön arra asszociálok, hogy biztos Kate az és pont jókor érkezett a megmentésemre. Már éppen nagyon megkönnyebbülnék, amikor látom, hogy nem ő az, hanem egy másik emberi lény az. Na ekkor rögtön még nagyobbnak éreztem a követ a vállamon. Na ezt a teremtés a hátam közepére sem kívánnám. Nemcsak ebben a pillanatban nem, hanem egyszerűen soha. Soha. Nem értem, hogy miért szeretnek egyes emberek megismerkedni idegenekkel. Ezt a teremtményt sem értem. Miért jött oda egy neki teljesen idegen emberhez. Már kezdem teljesen feladni a reményt hogy ezt egyszer is megértsem, ebben a nyomorult életben. Ezt szerintem nem nekem találták ki. DE ezek most mind nem számítanak, mivel nem változtatnak azon a tényen, hogy itt áll előttem és várja reakciómat arra, hogy megszólított. (vagyis csak jelzett, hogy hallo, itt vagyok figyelj ide, de az kb. ugyanaz nem? nekem végülis ezen az alapon ugyan azt jelenti) Szóval kéne valamit mondani és nem csak nézni magam elé, nem? Szívem szerint most azonnal elfutnék az egyre jobban kínosabbá váló helyzet elől, de azt természetesen nem tehetem.
Hosszú gondolkodás alatt arra jutok, hogy ha már ő nem akarja megszakítani a kínos csendet akkor én leszek a dicső lovag aki ezt megteszi. (hozzáteszem ezt nem nekem kéne, mivel ő szólított meg ezért lehet feltételezni, hogy valamilyen okból, mivel amúgy miért jött volna ide???)
   -Szia.? Mit szeretnél? – kérdezem bátortalanul, és megmutatom neki a telefonomon, hogy amúgy melyik termet is keresem. Az ilyen helyzetekben nem ezt kell mondani?
   - Szia – néz rám mosolyogva a vadidegen öltönyös csávesz. Olyasmi a stílusa, mint annak az Adiennek vagy hogy hívták. Látom, hogy mogyoróbarna szeme van. A kávézós srácét nem láttam. Amúgy szép szempillái vannak.
   - Ha te már nem mondasz semmit, hogy miért jöttél akkor legalább tudnál nekem segíteni, hogy merre találom ezt a termet? – nézek fel rá, mivel egy fejjel magasabb mint én. Ettől nem érzem magamat annyira magabiztosnak.
   - Aha persze.
   - Na???  - nézek rá egy kicsit sürgetve. – Hahóóóó. – ez nem hiszem el. Kezd kihozni a sodromból!
   - Akkor most elárulod végre, hogy merre van ez a szerencsétlen terem? – már dühös vagyok.
    - Én úgy látom, hogy nem a terem a szerencsétlen, hanem te, mivel nem találod a termet. – néz rám értetlenkedő fejjel. Látom rajta, hogy nagyon csak az időmet akarja húzni.
    - Ja, hogy te nem is fogod megmondani, hogy merre van a terem? jaj de naiv voltam. – játszom a megijedt csalódott kislányt előtte. – Oké akkor szia. – mondom neki.
Ebben a beszélgetésben amúgy kifejezetten illedelmes voltam, mivel a végén elköszöntem. Úgyhogy nem panaszkodhat, mivel nem is érdemelte volna meg. Büszke vagyok magamra!
Miután elkezdtem egy random irányba menni, megint megböknek. Már kezd nagyon elegem lenni ezekből a bökdösésekből!! Nagyon remélem, hogy nem az előző öltönyös csávesz az.
Már megfontoltan az előző hibámból tanulva jó lassan fordulok meg, és már számítok arra, hogy, hogyha valami ismeretlen akkor szépen illedelmesen csak elhúzom a csíkot. Megfordulok.
Hála Istennek, és a sok imának, amit a megfordulásom alatt nyomtam le, ez már az igazi Kate!! Annyira megkönnyebbültem, mint amikor letudtam az összes érettségit. Kifújom az eddig bent tartott levegőt ami a tüdőmben volt.
   -Jajj …Nem is tudod, hogy most mennyire örülök neked!- kezdek el hálálkodni a szívemre téve a kezemet.
Nagy mosoly terül el az arcán. Ha jobban megnézzük akkor egy győztes mosolyt vélek felfedezni.
    -Jaj Én is örülök neked drágám – mondja lágy mosollyal. – Nade van egy  naggyon szipi-szupi híreem!! – mondja az első arcával.
   -Na??- nézek rá a válaszra várva.
   -Kinek van meg a telefonszáma???- néz rám incselkedve, miközben felmutat egy telefonszámot egy rágó papírjára írva.
-Hát azt nem tudom, de azt biztos, hogy az nem az enyém!- nem érti, hogy mi a lényege a mondandómnak. - Mivel képzeld. fel akartalak hívni, de rájöttem, hogy nem vagy meg nekem telefonon! – nézek rá hüledezve, mire ő is ugyan olyan arckifejezéssel néz rám. Úgy látszik ezt ő is elfelejtette. Lehet, hogy még túl reggel volt ahhoz, hogy gondolkodjunk, és számot cseréljünk.
    - Neee- ez az első reakciója egy kicsit késve, mivel már egy fél perce mondtam neki a hírt. – Akkor majd mindjárt cserélünk, de tudod, kinek szereztem meg a számát???- konferálva fel újból az újonnan szerzett telefonszámát.
    - A Madárfészekét???- nézek rá kérdőn. Amúgy valószínűleg ő lesz, mivel nem
hinném, hogy azóta ilyen gyorsan találkozott volna valaki mással is, de az lényegtelen. Most a legfontosabb dolog amit tennem kell az az, hogy amikor bemondja azt, hogy igen az övé akkor túlzottan rájátszva a szerepemre sikítozni kéne, minimum nagyot nézve kell állnom. Valószínűleg ezt várja majd. Ezt onnan gondolom, hogy sokszor láttam már kívülről ezt a jelenetet. Úgy tudom, hogy ha valaki megcsináltatja valamijét, pl.: Műköröm, haj, száj, pilla…stb. akkor valahogy így kéne reagálni.   
Tehát amikor elkezdett bólogatni akkor egy néma sikolyt játszottam el. Esküszöm annyira hihető volt, hogy érdemelnék érte minimum egy vagy akár több Oscar-díjat is.
Az alakításom után elkezdtünk a terem felé menni. Ezáltal megtudtam, hogy merre is van az a bűvös „2.em.256.Anatómia.” terem.
 

Sziasztkk babakok!
Tudkm hogy meg csak sajat magam nezem a fejezteket de ha valaki veleten az oldalamra tevedne lecciii olvassa el a fejezetekt mert nekem nagyon skkat jelentene!
Puszaa❤️