Józsi Néni

Dean és Castiel egy megeröletető héten voltak túl. Ketten indultak neki kiírtani egy San Francisco - i vámpír fészket és sikerrel is jártak. Eközben Sam a bunkerben maradt és próbált minél előbb kigyógyulni a náthájából.

- Most mit szeretnél csinálni? - törte meg az impalában uralkodó csöndet az idősebbik Winchester.

- Tőlem kérdezed? - értetlenkedett az angyal és kíváncsian a mellette ülő férfira pillantott.

- Nem Cas, a szomszéd Józsi nénitől akinek olyan jó pitéje van! - viccelődött Dean.

- Majd egyszer bemutathatnál neki. - mondta Castiel halál komolyan. - Kedves asszonynak tűnik. Vagy bácsinak...?

Dean nem válaszolt csak mosolyogva forgatta a fejét. Már évek óta ismeri az angyalt, de még mindig aranyosnak találja, mikor nem ért valamit. Aranyosnak? Én egy Winchester vagyok aki nap mint nap természetfeletti lényekkel harcol és az előbb csak úgy learanyosoztam a legjobb barátomat? - tette fel Dean magának ezt a nem mindennapi kérdést és azzal magyarázta magának, hogy biztos túl fáradt.

Nem sokkal ez után az impala csöndesen gurult be a bunker garázsába. A motor még ment mikor Sam hatalmas tüsszentése töltötte be a teret. Dean leállította a kocsit és komótosan kiszált, majd becsapta az impala ajtaját. Cas kiteleportált az autóból és Deannel az oldalán indult el a hang irányába.

Sam a konyhában ült és a laptopján a híreket olvasta. Mikor meghallotta, hogy valakik közelednek az izmai megfeszültek, de mikor látta, hogy csak a bátyjáék azok, hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Na, hogy ment? - kérdezte köszönés gyanánt a fiatalabbik Winchester.

- Sammy, azért még köszönni illik, vagy nem? - kérte számon Dean az öccsét.

- Bocs, csak már vagy egy hete bevagyok ide zárva és megöl az unalom. - panaszkodott, majd kifújta az orrát. - Utálok beteg lenni...

- Akkor gondolom pitét sem vettél nekem. - feltételezte az idősebb. Sammy csak egy morcos pillantással díjazta ezt, majd egy nagyot kortyolt a forró mézes teájába.

- Dean. - szólalt meg az eddig csöndben álló Castiel. Dean kiváncsian odanzéett miközben kivett egy sört a hűtőből. - A szomszédban lakó Józsi néninek biztos van pitéje. - mondta.

Dean a röhögőgörcsel küszködve állt a hütő előtt. - Olyan aranyos vagy. - csúszott ki véletlenül a száján. Annyira meglepődött, hogy az üveg sör kiesett a kezéből és hangos csörömpöléssel terült el a földön. Ezt egy másodperc csönd követte, de annak is hamar vége lett ugyanis Sam elkezdett fuldokolni. Mindketten ilyedten pillantottak rá.

- Sam! Sammy! Az Isteni! Jól vagy?! - kérdezte Dean és már ott is termett mellett az angyalla együtt. Castiel lassan ráhajezte a mutató - és középső ujját Sam homlokára ezzel megszűntetve a köhögőrohamot.

- Sam, minden rendben? - kérdezte Cas és hátrált egy lépést.

- Igen, Cas. Minden rendben,csak félre nyeltem. - mosolygott rá az angyalra, majd Deanre. Az idősebb testvér viszont rápillantott a földön heverő törött üvegekre és elindult az ajtó felé.

- Hozok egy seprűt. - mondta és lépett volna ki az ajtón, de az öccse megállította.

-Hagyd Dean - ment oda hozzá - Majd én hozok egy seprű. - ajánlotta fel majd kicsit közelebb hajolt Deanhez - Beszéljétek - suttogta a fiatalabb testvér, majd kilépett az ajtón.

Dean morcosan nézett Sam után a folyosóra, majd egy vállrándítás után elővett még egy sört a hűtőből és leült az étkezőasztalhoz. Castiel csak értetlenül állt vele szemben. Dean intett, hogy üljön le és az angyal le is ült a vele szemben lévő helyre.

Perceken át csak ültek és nem szóltak egymáshoz, néha - néha Dean belekortyolt a sörébe, de semmi más említésre méltó nem történt. - Samnek már vissza kellett volna jönnie. - törte meg a csendet Cas.

- Azt mondta, hogy beszéljünk. - magyarázta Dean. - Ameddig nem mondtunk el egymásnak mindent addig biztos, hogy nem jön vissza. - mondta, majd lehúzta a sörét az üres üveget pedig alrébb tolta az asztalon.

- Ez esetben, Dean. Hallgatlak.

- Kezdj, te. Nekem úgy sincs sok mondani valóm. - És már megint hazudtam neki... - Gondolta.

- Akkor gyorsan végzel és utána meghalgatjuk amit én fogok mondani.

- Cas, azt mondtam, hogy TE kezd! - kiabálta. Ő maga sem tudta, hogy miért kiabál, de órási bűntudat öntötte el mikor meglátta, hogy az angyala szomorúan lehajtja a fejét. - Cas... Én......

Nem fojtatta csak felállt, fehúzta magával Cast is és szorosan megölelete. Castiel eleinte habozott, de végül ő is átkarolta a vadászt és szorosan magához húzta.

Ez az ölelés más volt, mint amik eddig köztük történtek. Azok baráti, testvéri ölelések voltak, de ez. Ebbe bele lett sűrítve minden rejtette érzelmük, minden aggódásuk és minden egymás iránt táplált szeretetük.

Ki tudja, hogy mióta ölelkezhettek már, mikor Dean kicsit eltolta magától az angyal, pont annyira, hogy a szemébe tudjon nézni és halkan azt mondta : - Szeretlek.

Castiel annyira meglepődött, hogy nem bírt megszólalni, csak kiskutya szemekkel bámulta Deant. A vadász pedig elkezdett aggódni, hogy mivan, ha Cas nem viszonozza az érzéseit? De mielőtt ez az aggodalma nagyobbra nőtt volna, az angyal elmosolyodott és ezeket a szavakat mondta : - Én is szeretlek, Dean.

Az idősebb Winchester nem habozott, amilyen gyorsan csak tudta magához húzta angyalát egy forró szerelmes csókra.

Sam, aki már elég régóta az ajtóból figyelte az eseményeket, elmosolyodott és boldogan dőlt neki az ajtófélfának.

Vége...

Hatalmas Destiel shipelő vagyok, ezért nem hagyhattam ki azt, hogy én is írjak egy kis famfictiont. Ez az első ilyen jellegű könyvem, remélem nem rontottam el semmit : D
Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett, ott a kis csillag lent 😀
További jó Wattpadon való barangolást!