Ocean Eyes •Hemmings• +18

2010.10.14.

- Ashton, megtennéd hogy kifáradsz a fürdőből?! Miattad fogok elkésni! Megint! - forgattam meg szememimet, fekete tornacipőimért nyúlva. Semmi válasz. Ugyanúgy tovább fütyörészett. - Ashton Fletcher Irwin! Fél percet adok hogy elő gyere abból a kibaszott fürdőszobából, különben bemegyek, és nullással vágom le a hajadat! - kiabáltam, mire kislányosan visítozva, kirontott a folyosóra

- Neee! Mi bajod, te sátán?

- Megmondjam, hogy mi a bajom? Az, hogy minden egyes nap rád kell várnom, hogy megcsináld a hajad! Több időbe telik neked elkészülni, mint nekem.

- Álljunk csak meg. 1: neked nem kell tökéletesnek kinézned, nem kell hogy a végén még haza hozz egy seggfejet. Azzal csak nekem csinálnál munkát, hogy hogy kergessem el innen. Ha rajtam múlik, szüzen, 40 macskával fogsz meghalni. 2: ha nem idegeskednél, és ha nem kéne ezzel a hosszú magyarázkodással húznom az időt, akkor már rég el is indulhattunk volna. - vigyorgott idétlenül, majd táskáját vállára véve, elsuhant előttem, egyenesen ki az ajtón. A kis szemét, megérdemelte volna hogy tönkretegyem a haját. - gondoltam magamban, majd hozzá hasonlóan felkaptam a táskám, és utána mentem. Fél úton elváltunk, ugyanis nem ugyanabba a suliba jártunk. Jogos a kérdés, hogy akkor mégis mi a francért várom őt meg? Ne kérdezzétek, még én magam sem tudom rá a választ. Mindketten így szoktuk meg.

♡ ♡ ♡ ♡

Becsengőre pont be is értem az ajtón. Szerencsére a tanárom mindig késik pár percet, így még időben oda tudtam érni az előadóterembe. Mivel már csak elől volt hely, legyalogoltam a terem elejébe, ahol két hely közül lehetett választani: Lisa, avagy Luke mellett. Mivel Lisa-val ősellenségek voltunk, az utóbbi srác mellé ültem. Nem szólaltam meg, csak elfoglaltam a széket.

- Ki mondta, hogy szabad ez a hely? - vonta fel egyik szemöldökét Luke. Gyűlöltem őt, és ami a legjobb, ő se nagyon szimpatizált velem. Akárhányszor megláttuk egymást a folyosón, mindkettőnk zsebében kinyílt a bicska, amit legszívesebben használtunk is volna egymás ellen. Igen, mondhatni hogy ő is az ellenségem volt, de inkább mellette tűrök egy órát, minthogy Lisa mellett. Valószínűleg azt az órát, senki nem élné túl.

- Kérdezés nélkül is tudom, hogy senki nem akar önszántából melléd ülni, amiért nem hibáztatom őket.

- Akkor miért nem ültél máshova?

- Mert csak Lisa mellett van hely, és én sem hiszem el hogy ezt mondom, de inkább melletted vészelek át egy órát, minthogy mellette.

- Pedig mindenkinek jobb lenne, ha mellé ülnél. Vagyis, nekem mindenképp.

- Rákérdeznék hogy miért, de valahogy nem érdekel.

- 1, nem ülném mellém. 2, lehet lenne olyan szerencsém hogy kinyír téged, és akkor nem kéne látnom a fejedet nap mint nap.

- 1, max én nyírnám ki őt. 2, senki nem mondta hogy mindennap figyelj rám. Hidd el, én minden egyes nap ignorállak téged.

- Igen? És hogy megy? - vigyorodott el végül öntelten, amit legszívesebben letöröltem volna az öklömmel az arcáról. Meg is tettem volna, ha a tanár egy perccel később jött volna be az ajtón. Köszönt, mire elővettem laptopom a táskámból, majd azonnal el is kezdte darálni az anyagot, amit közben egy hatalmas kivetítőre vetített ki. Körülbelül 10-15 perc múlva a laptopom sarkában bevillant hogy üzenetem jött. Először nem foglalkoztam vele, de mikor már negyedjére kellett ki x-elnem az ablakot, megelégeltem, és megnéztem hogy ki írt. Michael volt az.

Michael: Helló kislány.

Michael: Meghaltál?

Michael: Valentina Irwin!