Volleyball,save me! ~SZÜNETEL~

Bevezető

Nem tudom mennyire lehet ezt  bevezetőnek hívni, de próbálkoztam. xD Szerintem borzalmas lett, nehezen tudok elkezdeni egy ilyesmit.
----------------------------------------------

A telefonom eszeveszett csengésére riadtam fel. Amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a készüléket és kikapcsoltam az ébresztőt. Egy fáradt sóhajtás kíséretében kikászálódtam az ágyamból és a szekrényemhez vánszorogtam, ami közvetlenül az ágyam mellett helyezkedett el. Egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót és a tegnap este kivasalt egyenruhát kaptam ki a szekrényből. Semmi nagy cucc nem volt benne, egy átlagos egyenruha. Csak jobban passzolnak a színek, mint az Aoba Johsai-ban. Nehezemre esett magamra rángatni a szoknyát, hisz mindig is a nadrágok felé húzodtam, ezzel minden egyes reggel meggyűlt a bajom. Mielőtt felvettem volna az inget, a kezemre húztam egy fehér, ujjatlan kesztyűmet. Miután ezzel végeztem, a lépcsőn lesietve a konyhát céloztam meg. Ha jól emlékszem vettem műzlit a tegnap este. Most nincs időm még kaját is készíteni, megteszi a műzli is. Persze a reggelizéssel rendesen elhúztam az időt, mert sehol nem találtam a kedvenc tálamat. És eszem ágában sem volt más tálból enni, ha egyszer az a kedvencem. Makacsságom miatt sietve rohantam be a fürdőszobába kifésülni világosbarna hajam és megmosni a fogaimat. Miután végeztem, a hajkefét is a helyére tettem, egy kis ideig bámultam magam a tükörben. Teljesen normálisnak tűnők. Semmi különös nincs bennem. És ez így tökéletes. Nem akarom, hogy észrevegyenek. Csak el akarok tűnni a tömegben, elő sem akarok kerülni.

Az iskolához érve vettem egy mély levegőt. Harmadéves ként kéne belépjek ennek az iskolának a kapuján, de a zűrjeim miatt maradtam másodéves. Idióta Aoba Johsai, ez a te hibád.
Szóval feszülten indultam el az osztálytermem felé, remélve, hogy nem szólít meg senki. A legnagyobb szerencsémre megúsztam, nem szólt hozzám senki a folyóson, így elfoglalhattam helyemet az ablak melletti leghátsó padban. Kevesen látnak, így nem keltek nagy feltűnést, szóval ez a hely tökéletes lesz. Már nyúltam volna a füllhallgatómért, mikor egy lány ugrott hirtelen elém. Összerezzentem, és felnéztem rá. Felnéztem rá? Inkább szembenéztem vele. Rettentően alacsony volt, tuti nincs még 160 cm sem.
- Helló. Csatlakoztál már valamyik klubbhoz? - tért azonnal a lényegre a törpe.
- Nem. És nem is fogok - válaszoltam halk, rekedtes hangon. Nagyon rég nem beszéltem senkivel. Fura ismét megszólalni. A lány még szeretett volna mondai valamit, de csatlakoztattam a füllhallgatót a telómhoz, és csak azt láttam, hogy durcásan elmegy. Szuper, így lesz a legjobb. Nem akarok én csatlakozni sehova, mindenhol túl sok az ember.

Az utolsó órára teljesen kifáradtam. Nagyjából minden óra úgy telt, hogy a tanár beszélt, mik pedig hallgattunk. Elmondták mire számítsunk ebben az évben, csatlakozzunk  a klubokba és érezzük jól magunkat. Még egy teszt féleséget is kitöltettek velünk, hogy mégis mi érdekel minket. Miért verik ilyen nagy dobra ezt a klub cuccot? Nem mindegy nekik, hogy a tanulók mit csinálnak?
Mire végre kicsengettek, már megkönnyebbültem, hogy végre hazamehetek, mikor a tanárnő megállított.
- Hamasaki-chan, beszélhetnék veled egy kicsit? - kérdezte kedvesen mosolyogva. Szótlanul bólintottam. - Szóval... nem sok mindent töltöttél ki a teszten. Úgy látom leginkább a sportok érdekelnek, igaz? Említetted a korcsolyázást és a röplabdázást. Korcsolyapályánk nincs, viszont van egy röpicsapat, akinek szerintem jól jönne egy ilyen magas játékos, mint te - magyarázta vidáman. Felsóhajtottam. Nem. Nem megyek emberek közé. Nem akarom veük tölteni az időt.
- Kérlek, Hamasaki-chan, ezt jól gondold át! Magányosnak tűnsz, ez a klub sokat segítene neked. Majd mindenképp nézz be! - veregette meg kedvesen a vállam, azzal otthagyott.

Négy hét telt el a suliból, és semmi sem változott. Az osztálytársaim is észrevették, hogy semmi kedvem rájuk fecsérelni az időmet, ezért mindenki békén hagyott. Nekem ez teljesen okés volt, nem zavart. Csak néztem, hogy mindenki mennyire jól elvan. Hallgattam, ahogy együtt nevetgélnek meg beszélgetnek.  Először hidegen hagyott, egy idő után viszont már zavart. Mára már őrületbe kerget, hogy ennyi boldog embert látok. Mindenki olyan baromi boldog. Máris utáltam iskolába járni. A korcsolyázás az egyetlen dolog, ami megnyugtat, de persze nagyon ritkán jutok el oda. Deszkázni sincs időm. Egyetlen dolog van, ami kitisztítja a fejem, ha ideges vagyok. A röplabda már hónapok óta nem került a kezembe, nem is mertem ránézni, pedig minen nap az utamba kerül otthon. A francba is, nem akarok emberek közé menni. A klubban viszont lehet, hogy kevesebben vannak, mint az osztályteremben. Vagy az udvaron. Remélem örül, tanárnő, ugyanis az órák után feszültem indultam el a tesiterem felé, kezemben a jelentkezési lapot szorongatva. Az ajtó nyitva volt, így messziről hallottam egy lány hangját, aki éppen nagyon szídott valakit. Vagy inkább valakiket. Közelebb érve egy magas, barna hajú lány állt háttal nekem, előtte pedig a földön ült hat másik. Nem igazán volt időm alaposan megvizsgálni őket, mert minden szem rám szegeződőtt, így a nekem háttal alló is megfordult.
- Oh, helló... - köszönt kissé meglepetten. - Miben segíthetek?
- Én... szeretnék csatlakozni a klubhoz - nyújtottám át neki a lapot. Figyelmesen olvasgatta, bólogatott és felnézett rám.
- Rendben. Most amúgy is kevés tagunk van, szóval mást nem igazán tehetek, beveszlek - mosolygott rám. - Urinashi Hatsune vagyok, a kapitány - mutatkozott be.
- Hamaski Sayaka... - mondtam viszonylag halkan. Erre Hatsune háta mögül egy rettentően alacsony, szintén barna, fonott hajú lány ugrott elő. Mérgesen csillogó szürke szemeit rám szegezte.
- Négy hét után végre idetoltad a képed! - csattant fel idegesen, mire döbbenten hátráltam pár lépést. Jesszus, ez az a csaj, akit első nap lepattintottam. - Milyen rangon játszol? - kérdezte most már izgatottan,mint mérgesen.
- Feladó vagyok... - válaszoltam még mindig döbbenten. A lány széles mosolyra húzta a száját.
- Akkor üdv a csapatban, Sayaka. Igazán szükségem volt már egy feladóra, ezek borzalmasak. A fiúkról ne is beszéljünk - sóhajtott fel a lány. 
- Te...te komolyan pályán állsz? Ilyen magasságal? Alig vagy 160 cm - jegyeztem meg. A csaj próbálta nem felhúzni magát bunkó megjegyzésemen.
- Középső védő vagyok - szólalt meg azután, hogy kissé lenyugodott. - A nevem Hozuna Ichigo, örvendek - nyújtotta a kezét szélesen, őszintén mosolyogva. Bunkó voltam vele. Leszóltam a magassága miatt. Még csak egy kedves szót sem intéztem hozzá, vagy bárki máshoz. Mégis olyan őszintén mosolygott rám, mintha előre tudná, hogy én leszek az a feladó, aki olyan passzokat ad neki, amik biztosan pontokat fognak szerezni. A szemei csak úgy csillogtak, a mosolya őszinte volt és izgatott. Alig várta,hogy vele gyakoroljak.
A fenébe is, szeretnék végre labdához érni és játszani. Feladni ennek a törpének, még akkor is, ha soha a büdös életben nem fogja elérni a háló tetejét, hogy pontot szerezzen ennek a csapatnak.

----------------------------------------------

És ennyi lett volna a bevezető!! ^^
Bizonyára feltűnt, hogy itt inkább az OC fog szerepet játszani, az animés karakterek pedig kicsit háttérbe szorulnak. Persze teszek róla, hogy ők is sokat szerepeljenek, más iskolákból is vannak karaktereim, szóval aki inkább Nekoma rajongó, ne aggódjon. Kuroo vagy Kenma is megjelenik párszor. :3
Ha esetleg Sayaka unalmas lenne számotokra, vannak még ötleteim, szóval talán azokkal megpróbálkozok. Megint túl sokat beszélek, ezt nem hiszem el. :"D Szeretném hallani a véleményeket, hogy érdekelne-e a folytatás és hasonlók. xD