A kor csak egy szám | BEFEJEZETT

1. Fejezet

Nem hallottam semmit. Tényleg. Semmit. Csak egy néma sípolást, majd eljutott a tudatomig apa zokogva elmondott mondata. Édesanyád meghalt. A kezeim közül kiesett a telefon és a földre rogyva sírtam. Már jó ideje nem sírtam. Három éve nem sírtam. Égető, sós könnyek marták az arcomat. A fájdalmat egész testemben éreztem. Hiába volt fülsüketítő a zokogásom, még apa zokogását is hallottam. Egy ideig együtt zokogtunk, majd apa letette azzal az indokkal, hogy fel kell hívnia a többi rokont. És megkért, hogy menjek haza, legalább anya temetéséig.

Apáéknak beadtam azt a kamu szöveget, hogy tanulnom kell, meg kaptam egy álláslehetőséget. Nos, az állás rész félig meddig igaz volt. De az ok, amiért itt maradtam a kis lakásomban, azaz, hogy összetörték a szívem. A pasim, akit egyetemen ismertem meg, megcsalt. Két évig jártunk és már össze akartunk költözni, mikor kiderült, hogy megcsalt. A szívem majd megszakadt, de rá kellett jönnöm, nem ő volt az igazi. Csak anyáéknak féltem bevallani. Imádták az exem. Én is imádtam. Mellette nem gondoltam annyit Jackre. És mintha ez a képzeletbeli mondat eljutott volna valakihez és ő azt mondta, hogy „csak azért is". A telefonom újra csörögni kezdett. Az a bizonyos istenverte név jelent meg a kijelzőn, aki miatt ott hagytam Jacksonvillet, akivel órákat tudtam néha beszélni, és akitől a szívem olyan sebesen vert, mintha ki akarna robbanni a mellkasomból.

Jack O'Brien

Ritkán beszéltünk Jack-el, de ha beszéltünk, akkor egy örökkévalóságig. Tizennyolc éves koromban szerelmes lettem belé. De van egy kis baj. Tizenkilenc évvel idősebb nálam. Apa legjobb barátjának az öccse.

A mi szerelmünk már puszta történelem. Befejeztük mielőtt más is rájöhetett volna.

Vonakodva felvettem a telefont és egy szétzilált hang szólalt meg.

- Jól vagy? – kérdezte. Tudtam mire gondol, mindig is tudtam mire gondol. Ő mindig érezte, ha hazudok. Ezért is voltunk mindig olyan jó összhangban.

- Nem. – válaszoltam, majd előjött még egy adagsírás. De valahogy a könnyeim nem akartak elállni. Jakc valamibe csapott, amivel felkeltette a figyelmem.

- A francba, Sydney, annyira sajnálom. – mások nem gondolják ilyenkor komolyan. Csak odamondják, néha egy kis tettetett szomorúsággal. De tudtam, hogy Jack ilyet sose tenne. Ő tényleg mindent komolyan gondol. Ismerem. Még egy adagsírás bukott ki belőlem. Úgy érzem a következő pár hétben ez fog menni. Jack tehetetlenül újra megszólalt. – Nem bírom. Megyek érted New Yorkba.

- Jack, ne! – erősködtem. – Most azonnal foglalok egy repülőjegyet, akár holnapra, csak annyi kérésem hagy legyen, vigyázz apára.

Tudtam, hogy Jacknek ez nehezére fog esni, de nem érdekelt. Még mindig szeretem, így továbbá is adnom kell, hogy semmi közöm, Jack O'Brienhez. Jack az apám egy barátja, a keresztapám öccse, a család cégének a társtulaja. Hiba volt belé szeretnem. Csak ehhez kell tartanom magam. Nem kell nekem Jack. Egy-két hétig jó pofizunk, aztán visszajövök New Yorkba, visszatérek az életemhez. Nem lesz baj.

Csak annyit tudok mondani, hogy igazam volt, nincs baj. Mert ez a káosz annál is rosszabb.