BTS World 3.: Nélküle lélegezni (Jimin os)

BTS World történetek 3.: Nélküle lélegezni (Jimin os)

Sziasztok! Mielőtt elkezdeném ezt a történetet, szeretettel ajánlanám @szedika -nak, aki már mondhatom, hogy évek óta támogat, és biztató szavai mindig újabb írásra sarkalt. Szerettem volna meghálálni a sok kedves szót, remélem tetszik majd ez az aprócska fejezet :)

***

- Ej, Jungkookie, ez volt az utolsó, hogy kihoztalak a fogdából! – morgom a legjobb barátomnak. Mind a ketten Busanban születtünk és nőttünk fel, ő az öcsémmel kezdett el haverkodni, de a végén az én legjobb barátom lett.

- Hidd el Jimin, ki akarok szállni – húzza vissza a fejére a kapucnit, majd a szájmaszkot szeretné az ajkaira helyezni, de én kitépem a kezéből, és a legközelebbi kukába dobom. Ő csak döbbenten pislog a kuka aljában pihenő maszkja után.

- Akkor kezd ezzel, hogy megszabadulsz attól a szartól, amin a banda jele van rajta – indulok el a főúton.

- Nem akarom én ezt, de...

- Mit de? Szállj ki, ők csak egy banda. Könyörgöm fekete öves karatés vagy, és te félsz attól a szemét JungWootól? – nézek rá értetlenül. – Figyelj, este gyere le a táncterembe, kiengedjük a gőzt – paskolom meg az arcát.

- Visszafizetem a bírságot – ígéri meg sokadszorra. Bólintok, és a lépteimet szaporábbra veszem, ugyanis elkésem a munkából.

Jungkook az egyetlen ismerős arc itt fent Szöulban. A családunk, mind Busanban maradt. Én sem szerettem volna idejönni, de az apám megkérte a barátját, akinek itt cukrászdája van, hogy vegyen fel maga mellé gyakorlatra. Apám szerint csak úgy tanulok alázatot, ha megtapasztalom, milyen egy alkalmazott élete. Szar. Ez a tömör valóság. Én nem akarok kávéházat vezetni, sem éttermet. Az én álmom és célom a tánc. Anya támogatott sokáig benne, de miután a középiskola végett ért, vele együtt elvették tőlem az álmomat is. Apám arra akar megtanítani, hogy alázatos legyek, és tiszteljem mind a beosztottjaimat, mind a vendégeket. De én a fizetésemből egy tánctermet bérellek, egy edzőterem alagsorában. Apró az egész, de van benne öltözőszekrény és zuhanyzó is. Az egyik falat tükör borítja, és talán egy nagyobbacska szobához tudná hasonlítani, viszont nagyon sokat kérnek érte, így alig marad pénzem, miután kifizetem az albérletemet. Az apám nem arra tanít, amire ő szeretne, inkább azt tanulom meg, hogyan tudok nélkülözés mellett fenntartani magam. Nehezen.

Jungkookot hátrahagyva, a fülembe helyezem a fülhallgatót, és átadom magam a ritmusnak. Ha végig nézek a városon, mindennek meg van a maga ritmusa és tánca. A zene az életem, sokáig nem tudtam énekelni, de a tánctermem magányában, és persze Jungkooknak hála, most már tudok, és boldogan ereszteném ki a hangomat itt az utca közepén, ha nem félnék attól hogy hülyének néznek.

- Jó reggelt! – köszönök, a főnököm rápillant az órájára egyetlen perc és hét óra. Látom, hogy szeretett volna velem kiabálni, de még nem késtem el.

- Öltözz át, és irány lemosni az asztalokat! Nyitásra ragyogjon! – utasít. Bólintok. Apa barátja, így tisztelnem kell, néha azért megszoktam kérdezni magamtól, hogy tudja-e milyen ember is valójában? Állandóan kiabál, teljesen mindegy neki, hogy mit teszel. Én még el is viselem, de Sooyoung már kevésbé.

- Szia, Jimin – köszön, és szinte belepirul. Nagyon bájos teremtés, tetszik is, és szerintem én is neki.

- Szia, a főnök megint bal lábbal kelt? – kérdeztem, mire bólintva mosolyog.

- Már leüvöltötte a fejem, mert elejtettem három tálcát – mondta, sokat szoktam sírni látni, de úgy teszek, mintha nem tudnám, mert látom rajta, hogy szégyelli.