Zivatar

1. fejezet: A találkozás

Emlékszem mintha csak tegnap lett volna... 6 éves voltam, mindig is akartam egy saját lovat, de sosem volt apámnak elég pénze. De mivel tudta mennyire odavagyok a lovakért ezért eljárt velem egy közeli lovardába, ahol legalább ló háton ülhettem. Az elején még szokatlan volt, de aztán belejöttem.

Apámnak elfogyott a vagyona így sajnos 1 év után abba kellett hagynom a lovaglást. Utánna egy évig még csak lovat sem láttam...
Az elmúlt időkben apám nagyon fel volt kavarva, nem tudom mi baja lehetett.

-Apa, mi a baj?..

-Semmi kicsim, csak tudod édes lányom, holnap leszel 8 éves és édesanyád utolsó kívánsága az volt, hogy mikor betöltöd a 8-at, elvigyelek egy helyre. De azt a helyet nem mondhatom el és tudod kicsim, lehet anya nincs velünk és nagyom izgatott volt mikor várt téged. Ezért mielőtt meghalt hagyta rád azt a telket.

-Apa, majd mesélsz nekem még anyuról? Én sosem ismerhettem..

-Persze kicsim, viszont most menj aludni, holnap nagy napunk lesz.

Kicsinek sosem tűnt fel apunak mennyire fájt mikor anya meghalt. De előttem mindig mosolygott.
Akkor, azon az estén csak az járt a fejemben vajon milyen meglepetést tartogat a holnap? Alig tudtam elaludni.

Eljött a reggel..

-Kicsim, gyere kész a reggeli!!

Kaptam fel a fejem, biztos valami finomat csinált.

-Jó reggelt papa! Jéé csináltál tükörtojást!

-Igen hiszen ma van a szülinapod. Reggeli után pakolj össze, elviszlek a helyre amit anya neked szánt.

Gyorsan bekapkodtam a reggelit, összepakoltam és indultunk is. Hosszú utat tettünk meg apuval, mikor egy hatalmas mező tárult elénk. Haladtunk tovább és meg pillantottam egy kissebb tanyát.

-Kicsim, ez az a hely ahol anya felnőtt. Itt volt kis gyerek és állatokkal nevelkedett. -Mondta apa.

Megérkezdtünk. Kiszálltunk a kocsiból. Apa körül nézett, mikor egy hatalmas lövést hallottunk.

-Apa, mi volt ez?.. -kérdeztem tőle riadtan.

-Nyugi kislányom ez csak egy...

Hirtelen ló nyerítést hallottunk. A távolban egy igen gazdagnak kinéző férfi hajtott egy Fríz lovat. Kiabált és lövöldözött a pisztollyal.
Apám befogta a fülemet, hogy ne halljam miket káromkodik az a férfi.

-TÜNJENEK INNEN!!! ÚTBAN VANNAK!!! -Üvöltötte a férfi.
A fekete ló nagyon meg volt vadulva. A távolban már egy nagyobb csoportot pillantottam meg. Mind tele dühös emberekkel, kezükben puska és vasvilla.
A ló megállt előttünk, a szeme forrt a dühtől.

-Nem hallották? Útban vannak. Ez a ló megvadult, a legjobb ha kivéggezük. -Mondta az a fura alak.

-Már bocsánat, de a ló minket nem bántott, és egyébként ez a mi telkünk, nem hallgatunk holmi jött-mentekre. -Mondta bátran apám.

-Ohh szóval így gondolja. Erre a lóra egy ember sem volt képes felülni, és....

Nem is figyeltem már mit mondott az az alak. Gyerek voltam, egyáltalán nem szeretem amikor a felnőttek kiabálnak. Ott állt előttem az a Fríz, mozdulatlan volt. Csak nézett engem én meg őt.

-Szerbusz paci. Bántottak azok az emberek?...

Kinyújtottam a kezem, és a ló orrához tartottam.

-Ez a ló még arra is képes, hogy embert öljön. -fejezte be az alak mondandóját, mikor meglátott engem. Ott simogattam a lovat, aki teljesen nyugott volt.

-Vigye el a gyerekét onnan! -Kiáltotta a férfi.

-De hisz a ló teljesen nyugodt..-Mondta apám.

-Bácsi! Önnek ez a ló nem kell, igaz?-Kérdeztem tőle.

-Nemhogy nekem nem kell, az egész városnak nincs süksége erre a lóra. Senki nem tudta betörni. Kislány, csak nem azt gondolod majd téged felenged a hátára? Ne élj a mesék birodalmában.

-Rendben, akkor a ló a miénk!

-Ne beszélj butaságokat. Pont te törnéd be? Ne viccelj.

-Ha betöröm a lovat, odaadja?

-Kicsim, hisz csak egy évig lovagoltál és azóta nem ültél lovon. -Vágott közbe apám.

-Apa, tudom mit csinálok. Érzem, hogy ebben a lóban több van, mint amit ez a férfi állít. Látom benne.

-Rendben kislány, a tiéd ha betöröd, úgy sem fog menni. -Állította a férfi.

Már a lóra figyelhettem. Megközelítettem a fejét..

-Szia paci, nem bántalak. Nyugi, csak had simogassam meg a fejed.

Hozzáértem a lóhoz, a kezemet végig simítottam az orrán. Olyan sokáig simogattam, szinte elbambult. Mikor egyszercsak fogta magát lefeküdt, lehajtotta a fejét, és én felszálltam a hátára. Táltott szájjal állt ott az a férfi.
A lóban szinte éreztem az erőt, mégis várt a parancsomra. Elindítottam lépésbe, lehajtotta a fejét azaz nyugalmi állapotban van. Kis köröket tettem vele.

-Bácsi, tetszik látni ez a ló teljesen nyugott, meg tartom.

-Lehetetlen. Senkit nem engedett a hátára...

Leszálltam a lóról, a férfi irigységében odament a lóhoz és fel akart szállni a hátára. A ló azonnal felágaskodott amint megközelítette. Nyerített, nem engedte a közelébe. A férfi teljesen lefagyott, majd rámnézett.

-Ki vagy te?..

-A nevem Rebeka, Rebeka Sztech.

-Mármint az a Sztech, akinek a felesége...

-Igen!! -Vágott közbe apám.
A férfi teljesen ledermett, most ez mit jelenthet? Miért lepődött meg ennyire?

-Most pedig tűnjön a telkünkről, és ahogy arról szó volt, a ló a miénk.

-Tartsák is meg, maga... maga....

-Menjen már!!!

Apám egy pillanat alatt nagyon mérges lett.

-Apa, ki volt ez a férfi?

-Majd elmesélem, viszont most vigyük be a lovat az istállóba.

-Van istálló?

-Persze hogy van. Holnap elmesélek pár dolgot amiről ideje tudnod.

Apum mosolygós tekintetéből egy egészen más arc formálódott ki, nagyon szomorú lehetett.
Bevittük a lovat az istállóban.

-Nem adsz neki egy nevet, lányom?

-De de csak.. Nem tudom mi is lenne a legjobb... Fekete akár a legsötétebb éjszaka, forr benne az erő, mégis mellettem teljesen nyugott. Legyen...legyen... Legyen Zivatar!