Milshire

1. Egy délutáni gyilkosság

Cím: Egy délutáni gyilkosság
Dátum: 2020. július 6.

a novella a beteg fantáziám és a nyári hőség szerelemgyereke. ajánlom minden krimi kedvelőnek, és azoknak, akik szívesen olvasnak gyilkosságokról egy fülledt, nyári délutánon.

Jane Darley-Johnson dúdol, meztelen talpai hangosan csattannak a felforrósodott aszfalton. Valahol Milshire határában hagyta el a szandálját, vagy még korábban. Kalapja, az van, óriási szalmakalap, az arcán, a karjain és a lábán egyórás naptej fénylik, amitől a bőre még fehérebbnek és zsírosabbnak látszik.

Jane Darley-Johnson pontosan egy napja van úton, mióta az anyja kidobta otthonról. Darley nem is tudja, miért. Talán megtalálta a csontvázat a szekrényben?

Jót röhög magában a viccén, aztán tovább dúdol, dallamtalanul valami filmzenét a nyolcvanas évekből.

A meztelen talpai csattognak, az út végtelen hosszú és forró, a nap tűz. Jane Darley-Johnson ma lett húsz éves, de már el is felejtette a születésnapját. Húsz évesen a legtöbb lány öregnek érzi magát, Darley csak nevet rajtuk. Tudja, hogy fiatal. Nem szép, de fiatal. Húsz év az semmi. Darley szeret nevetni.

Jöjj, jöjj, édes álom, jöjj, jöjj, békés álom.

Milshire unalmas kisváros Nevadában, a végtelen, aszfaltos utak, a zúgó autók és a tűző nap világában. Milshire az a hely, ahová Jane Darley-Johnson igyekszik, már egy teljes napja gyalogol annyira, hogy az arcán a bőr vörösre égett, a talpán meg tucatszám nőnek a vízhólyagok. Milshire a cél, bíztatja magát, a cél, amit már olyan régóta megcélzott. És most eléri, teljesíti, megérkezik és elvégzi a dolgot, amiért az útja végállomásának Milshire-t választotta.

Délután kettő is elmúlik, mire Darley a kisváros központjába ér, ami abban különbözik a külvárostól, hogy talán egy kicsit sűrűbben állnak a kis unalmas, amerikai házak, és itt már jár egy busz is. Darley nem száll fel a buszra, csak elcsattog mellette.

Negyed háromkor érkezik meg a házhoz. Alacsony ház, lilára van festve. Az udvarban a fű elszáradt, a rendszeres locsolás sem segíthet rajta. A ház előtt egy autó áll, Darley nem ismeri a márkát, de biztosan drága lehetett, mert le van takarva a nap ellen, és a kilógó részei csillognak, mint valami drágakő.

Sötét álom elnyel, felfal, sötét álom elnyel, felfal.

Jane Darley-Johnsont udvariasnak nevelték, rátenyerel a csengőre, és élvezi a berregést, ami a vékony falakon keresztül kihallatszik. Valaki füvet nyír a távolban, a busz és az autók zúgnak, nem messze egy bekapcsolt rádió üvölt valami unalmas popszámot. A lusta milshire-iek elnyúlnak a délutánon, és senki sem látja Darley-t, ahogy a lila ház csengőjére tenyerel.

Dúdol.

– Ki az? – kiált bentről egy férfihang.

Darley szája mosolyra húzódik. A fogai kicsit rúzsfoltosak.

– Één vagyook az, apucii!

Bentről csend a válasz. A férfi már nincs az ajtónál. Darley leveszi a hátizsákját. Kulcsot és rágót vesz elő. A rágó a szájába, a kulcs a zárba kerül.

Jöjj, jöjj édes álom, jöjj, jöjj, békés álom.

Darley bemegy a házba, dúdolja a popszámot, amit kint hallott. Az előszobában otthonosan mozog, ledobja a hátizsákot és a kalapot. A talpa teljesen felforrósodott, most jól esik a puha szőnyegbe fúrni.

A férfi sehol sincs. Frednek hívják, Fred Johnsonnak. Jane a Darley-t az anyjától kapta, aki most már biztosan megitta azt a tejnek álcázott folyadékot a hűtőből, ami megölheti. Darley derűsen vigyorog, a talpa csattogását most a rágója helyettesíti.