Az utolsó előtti Betrayal előadást volt szerencsém megnézni Londonban. A darab fantasztikus volt, csekély angol nyelvtudással is élvezhető, de végig csak őt néztem. A színházi távcső ráolvadt a szememre. Láttam nevetni, sírni. Aztán egy órát vártunk rá, de megérte. Kedves volt, barátságos, imádni való. Mindenkivel váltott pár szót, és közben rád figyelt. Senki másra, csak rád. Én meg teljesen leblokkoltam. A kezébe nyomtam az ajándékot, megköszönte, örült neki. Aztán aláírta a műsorfüzetet, és valamit mondott nekem, de én pánikszerűen elfutottam, ami mai napig sajnálok.