Még egy hét sem telt el, de mégis hosszú éveknek érzek minden pillanatot amit azzal töltünk, hogy démonokat idézünk és kínzunk meg. Mind csak ugyanazt mondja. Nem tudnak pontos helyet, egy kurva nevet nem tudnak mondani csak mind ugyanazzal mosollyal az arcukon néznek rám. Gúnyosan. Hányingerem van tőlük. Crowley nem veszi fel a telefont és egyik keresztúti démon sem tudja hol van. Azt mondják eltűnt miután Lucifer újra átvette az uralmat a pokol felett. Nem tudom mit érzek. Kétségbeesett vagyok, de nem tudom minek nevezni azt a fájó ürességet amit azóta érzek, hogy a raktárban voltunk. Mind ugyanazt mondják. Van egy lányom. És náluk van. A démonoknál. Annyit sikerült megtudni, hogy eddig az angyalok vigyáztak rá. Egy Winchester akiről nem tud senki. Nem meglepő fordulat, hogy az angyalok már a születésekor rátették a kezüket. Legalábbis ezt mondják. De őszintén szólva fogalmam sincs hogy egyáltalán az anyja ki lehet. És igazából azt sem szabadna elhinnem, hogy tényleg van egy lányom. Dean azt mondja, hogy csak hazudnak. Mind hazudik. Én nem tudom. Csak az igazságot akarom. Bármennyire is megrémít a gondolat. Fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni. Hogy mit kéne tennem. Úgy érzem semmi más nincs bennem a végtelen számú „nem tudomon" és azon az ürességen kívül. Nem tudom mit érzek.