Őrült délután

11 2 0
                                    

Egy szétfújkált hídszerűséghez értünk. Meglepett, hogy Victoria idehozott. Engem. Felsóhajtott és leült a híd szélére.
- Mi van? Te csak ott állsz majd bambán? Ülj már le!- a kezével maga mellett tapogatta a földet.
- Nem veszélyes ez?- lassan közelítek felé, nehogy egy hirtelen mozdulattal lelökjem. Bár néha őszintén lenne hozzá kedvem, de ma különösen nem.
- Ahh, a kis Max elfelejtettem, hogy az árnyékától is fél. Ha nem ülsz le, komolyan mondom a vízbe dobom azt a croissant! – elmosolyodtam amin mondott és óvatosan leültem mellé. Ő a combjára támaszkodott ezután és mélyen elkezdte bámulni a vizet. Szőke haját borzolta a szél és a tiszta homlokát simogatták a tincsei. Ma nem volt rajta semmi smink. Kíváncsi lennék, hogy miért, de tudni beszólna, hogy miért kérdezősködök. De azért lehet finoman rákérdezek, de úgy, hogy ne tűnjek túl kíváncsinak.
- Hogy vagy? – ahogy ezt kimondtam, rögtön megbántam. Értetlen tekintettel nézett rám.
- Ez most komoly? Ennyire képtelen vagy egy beszélgetéshez? – kösz, Victoria. Már majdnem elhittem, hogy jó arc vagy. Várjunk csak. Beszélgetni akart velem? Miért?
- Tudom, nagyon alap kérdés, de én most nem a „jól vagyok, köszi és te?" választ kérném. Hanem az őszintét. – először hallgatott, de nem bírta sokáig.
- Tehát előre kéred mit fogok mondani? Egyébként nem vagyok olyan jól... Nem mintha tényleg érdekelne... - szóval tényleg beszélni akar velem. Ez valamiért feldob. Hirtelen fura érzés lett a hasamban, mintha valaki csikizne.
- Érdekel, Victoria. Történt...valami?
- Hát... Ugye tudod, hogy mi Nathennel... Tudod. Nem voltunk egymásnak közömbösek, de ezt nem igazán vertük nagydobra. Mi ketten tudtuk és talán az aki nem vak vagy hülye, szóval gondoltam lehet te tudsz róla. - ... Ez egy bók volt? Azta. Victoria bókolt nekem.
- Köszi...?
- És már az is megviselt, hogy Nathant lecsukták. Mindig látogattam. Feldobta a napjaimat és én is az ő napjait.
- Aww, ez... Aranyos, végül is. A maga módján.
- Kösz. És aztán... - a szeme felé kapkodott a kezével és elkezdtek könnyek hullani belőlük. – Kaptam egy hívást. A rendőrség volt és mondták, hogy... Nathan megölte magát! – hirtelen hangos sírásban tört ki. Meghökkenten néztem el róla a vízre. Erősen kifújtam a levegőt a számon és bár Nathan egy szarházi, eléggé borzasztó érzés ragadott el. Főleg, hogy részben erről én is tehetek. Feltéve, ha a börtön miatt tette ezt.
- Victoria én... Nagyon sajnálom. Akarod, hogy- kisebb ölelésre tártam a kezem de a kezét felemelte, jelezve, hogy nem szeretne vigasztalgatást.
- Hogy tehette ezt? Mit kezdek nélküle? Én... Én annyira nagyon szerettem! – fájdalmas volt hallgatni, ahogy torkaszakadtából sír. Pár percig csendben hallgattam és szomorúan Victoriára nézegettem, aztán csendben ültünk egymás mellett.
- Hé, Max... Köszönöm. – meglepődve és kicsit értetlenül néztem rá. – Köszi, hogy megkérdezted mi van velem. Rendes volt tőled. Azt hittem csak a hülye kameráddal törődsz. Jó tudni, hogy nem. – rámosolyogtam.
- Én pedig nem gondoltam volna, hogy egyáltalán szóba akarsz állni velem.
- Jézusom, állj már le ezzel a „Max Caulfield vagyok, csendes és szánalmas, sajnáljatok" dumával. – örülök, hogy megtudtam, szánalmasnak tart. Jó ha az embernek ilyen bará.... Ismerőse van.
Lehajtottam a fejem, mire ő a fejét fogta.
- Tökmindegy, húzzunk innen! Kezdek fázni. Gondolom te nem, ebben az öt éves kislány szettben – gonoszan mosolygott és meghúzta a pulcsim úját.
- Mekkora seggfej vagy!- nevetek, mire ő meglök egy picit a vállával.
- Na, gyere! Menjünk!- felállt, leporolta a szoknyáját és várta, hogy én is felálljak. Persze ez megtörtént.
- Hova akarsz menni? Már... Basszus! Hat óra van!
- És? Randid van, vagy hova sietsz?
- Megbeszéltem Kate-tel hogy „később" iszunk egy teát. A francba! – a fejemet fogva elkezdtem körbe-körbe járkálni egy csatornafedél körül. Victoria megfogta a vállam.
- Figyelj, menj nyugodtan! Kate-nek szüksége van rád. – nem merem megkérdezni, hogy de tényleg nem baj-e mert a végén úgy jönne ki, mintha azt hinném, hogy barinők vagyunk. Ezért csak bólintottam egyet. – Ja és tényleg köszi, hogy meghallgattál. Nem vagy akkora nyomi, mint gondoltam.
- Köszi, Victoria. Tudom, hogy belül tényleg kedves vagy.
- Kívül is – rám mosolygott és a csörgő telefonomra nézett, ami a kezemben volt. – Na siess. Kihűl a tea. – elkezdett hátrafelé sétálni, de közben még mindig rám nézett. – Szia, Max!
- Majd találkozunk holnap!- mosolyogva indultam a buszmegálló felé. A negyed hetes buszt ki tudom várni. És remélem Kate is. Tényleg! Hívott! Basszus, Max... Miért vagy ilyen ügyetlen?
Gyorsan megcsörgettem.
- Szia Kate! Bocsi, hogy nem vettem fel. Dolgom volt, de most szabad vagyok!
*Semmi gond, Max! Csak gondoltam szólok, hogy picit késni fogok, remélem már nem vagy ott.*
- Nem, igazából itt állok még a Two whales előtt- apropó two whales... Chloetól tíz új olvasatlan üzenetem van. Nincs kedvem őket megnézni, talán holnap. Eléggé kiborultam miatta.
*Á, akkor szerencsém van! Kérdezgetnék, de majd a teázáskor.*
- Oké, addig elköszönök, szia!
*Szia Max!*
Neki támaszkodtam a megálló melletti korlátnak és az utat bámultam. Nem késett, így hamar fel is szálltam. Bedugtam a fülhallgatóm és leültem az első szabad helyre. Egész úton az ablakon kifele néztem. Nem olyan rég még halott bálnák fetrengtek a lenyugvó nap homályában a parton. Most viszont a puha homokot mosták a hullámok, illetve pár boldog fiatalt, akik ilyenkor még a vízben fröcskölték egymást. Na jó, ez úgy hangzott, mintha már egy vénasszony lennék. Jó lenne újra nagy kalandokat átélni. Bár nagyon rossz vége lett Chloeval a küldetéseinknek, mégis közben másnak éreztem magam és végre boldognak. Igazán. Rengeteg új dolgot tapasztaltam meg. Például kiruccanni egy roncstelepre, ahol eltérítettem egy vonatot, betörtem a Blackwellbe, majd az igazgató irodájába, aminek az ajtaját egy sajátkészítésű bombával robbantottuk ki Chloeval, aztán betörtünk a Blackwell uszodájába, majd David Madsen elől bújkáltam, megmentettem Kate életét és visszahúztam az öngyilkosságból, beszéltünk Frankkel anélkül, hogy bárki megsérülne, megállítottam kettő pszihopatát... Illetve egyet, Nathan csak irányítva és manipulálva volt... Megmentettem Rachel Ambert, a suli nagymenőjét és... Megcsókoltam Chloet. Néha még viccelődik vele. Egy percét sem bántam meg, bár ez most nagyon furán hangzik. És ma pedig Victoria Chassel lógtam. Talán ha nem is lettünk legjobb barátnők, örülök, hogy beszéltünk. De koncentráljunk Katere!
A busz megállt a suli előtt. Amikor kiszálltam, láttam, ahogy Warren és Brooke a fűben ülnek és valamit a telefonjukon pötyögnek.
- Sziasztok! Lógtok az alvás időről?
- Nézzünk oda, Max, az elérhetetlen! Egész nap SMS-eket írtam. – feltápászkodott, a telefonját pedig egy fűcsomóba dobta.
- Max túl híres ahhoz, hogy az SMS-eidet olvassa – ölbe tette a kezét és nézett fel ránk. – Mostantól unalmasak neki a barátai.
- Brooke... Miért mondasz ilyet?- Mi történt vele? Valami rosszat mondtam?
- A Vortex club méhkirálynőjével lógni egyértelműen a népszerűséged növeli. – Pletyka ribanc! Honnan a francból tudja ezt? Pont Brooke. Ez kicsit felhúz,
- Gyorsan terjednek a hírek, nem igaz, Brooke?- mérgesen ránéztem, mire Warren közénk állt.
- Nyugi lányok, nem kell cicaharc! – nevet és a tarkóját vakarja.
- Cicaharc?! Kösz szépen, seggfej. – kicsit löktem egyet rajta, amikor elmentem. Basszus, kezdem átvenni Victoria szokásait. Na húzok innen, mielőtt végleg megzavarom a kis „románcukat". Mindegy, a koli bejáratához értem. Gyorsan siettem Kate szobája felé.
- Kate, bent vagy?- kopogtam az ajtón. Nem kaptam választ. Legalább addig kicsit összeszedhetem magam.
Bementem a mosdóba, ahol Taylor éppen a fogát mosta. Vidámnak tűnt, lehet oda kéne mennem.
- Szia, Taylor!
- Max! Olyan boldog vagyok!- kiköpte a fogkrémet, megtörölte a kezét, aztán megfogta az enyémet. – Anya már holnap reggel eljöhet a kórházból! Azt mondták remek az állapota. Szednie kell pár hétig még gyógyszert, de már szinte makkegészséges.
- Azta, Taylor! Nagyon örülök – rámosolyogtam. – Kérlek add át neki, hogy a fura, idegesítő kamerás lány jobbulást kíván.
- Haha, átadom – nevetett, aztán a szemembe nézett. – Köszi Max, hogy beszélhettem veled erről. Néha nem is olyan zavaró a túlzott kíváncsiságod.
- Köszi, asszem.
- Most mennem kell! Ha Courtney megtudja, hogy a veled való beszélgetés miatt kések a kis közös sminkelésünkről, dühös lesz. – kisétált. Gratu, Max, ha így folytatod a Vortex clubba is bevesznek. Fhúj.
Megindítottam a csapot és a tenyerem gödrébe töltöttem a vizet, amit utána lassan az arcomra fröcsköltem. Nyugi Max, csak lazán, mintha Victoria még itt lenne. Fura érzés van még mindig a hasamban. Vajon bánná ha holnap odamennék hozzá? Vagy csak viselkedjek lazán és a dolgok majd szépen jönnek a maguk sorjában? De még az is lehet, hogy többet nem is akar szóba állni velem. Ah, Max, ne reagálj már túl mindent! Csak menj ki és várd meg Katet!
Kiléptem, de Katet nem láttam a közelben, talán bement.
- Kate? Itt vagy?- ismét kopogtam, de senki nem szólt vissza. Mondjuk nem adtam neki túl sok időt, ráadásul azt mondta késni fog. Ha ennyire jobb ha még a szobámba húzok. Ha nem talál, majd dob egy SMS-t, bár ahogy Warrent hallgattam, lehet észre sem veszem.
Belenéztem a tükörbe, egy zombi Max nézett rám vissza. Pedig a mai nap nem is volt olyan rossz. Odasétáltam a gitáromhoz, a karom közé kaptam, leültem a kanapéra és pengetésbe kezdtem. Felnéztem a fotókkal teli falra, a kinyitott ablakon bejövő szellő a kis lámpásokat csapkodta neki a falhoz. A dallam átjárta a szívem és hirtelen mindent kizártam. Kizártam a folyosóból bömbölő zenét, amit Dana csinált, kizártam azt, ahogy hallottam Victoriát és Taylorékat veszekedni, egyedül a zene volt és én. A mai nap fárasztó volt, szükségem van erre. Pár percig zenéltem még, aztán beugrott, hogy lehet Kate már megérkezett. Letettem a kanapé mellé a gitáromat, aztán elkezdett rezegni a telefonom. Kate hívott.
- Helló? Kate? – ahogy a fülemhez vettem a telefont, nagy recsegéseket hallottam. – Kate?
- Max! Valami nagyon nagy gáz van. Itt vagyok a toronynál és... Valami furcsaság történik! Kérlek, gyere ide!
Letette a telefont, én pedig ijedten a földre néztem. Az ablakot becsuktam, mert elkezdett dörgeni az ég. Elég hirtelen jött. Sietek Katehez! Beletettem a telefont a táskába és kifutottam a folyosóra.
- Max... - Victoria megfogta a vállam és úgy tűnt mondani akar valamit, de nekem sietnem kell.
- Sajnálom Victoria, de most tényleg nagyon sietek! Nem fotózni... Ha visszajöttem... Nem lehetne, hogy-
- Jól van, menj!- sértődötten ölbe tette a kezét és elnézett.
- Ne haragudj! Esküszöm meghallgatlak, ha visszajöttem. – Sajnálom itt hagyni, mióta beszélgettünk úgy érzem, nem vagyunk akkora ellenségek. Viszont Kate egy kicsit fontosabb... Mióta le akart ugrani...
Kifutottam a koliból. Nagyon fújt a szél és zuhogott az eső. Felhívtam Chloet.
*Mizu kislány? Meg akarod mondani nekem, hogy húzzak el a roncstelepre és ugorjak a vonat elé?*
- Sajnálom Chloe... De ezt megbeszélhetnénk később? Nagyon sürgős dolgom van.
*Persze, elfelejtettem, hogy Max Caulfielddal beszélek, aki nem ér rá a piti ügyeimre...*
- Kérlek, hagyjuk most ezt egy kicsit! El kéne vinned a világítótoronyba... Nagyon fontos.
*Szerencséd van, hogy jó kedvemben zargatsz. Friss, dühös fejjel már nem biztos, hogy lenne aki elfurikázzon*
- Nem is tudod, hogy milyen híres lettem az utóbbi időkben.
*Hahah, nem is akarom. Pár perc és ott vagyok. Addig lopj egy esernyőt!*
Letettem és leültem az utcára lejáró lépcsőre, majd ahogy Chloe ígérte, pár percen belül itt volt. Gyorsan felpattantam és beugrottam a kocsijába.
- Huh, jól vagy? Úgy nézel ki, mint egy kutya, akit kidobtak az utca szélére.
- Jó, hogy itt vagy – szúrkálódó tekintettel meredtem rá és szájam széle apró vigyorra görbült. – Kate eléggé megijesztett. Azt mondta találkozunk, aztán vártam rá és nem jött.
- Nem tudom kire emlékeztet... - halkan mondta, de igyekezett, hogy eljusson a fülemig, amit mondott. A könyökével az ajtón támaszkodott és tartotta a fejét, míg a másik keze a kormányon volt.
- Nézd, én nagyon sajnálom, hogy kiborultam. Nem volt valami jó napom. Ráadásul Kate felhívott, hogy valami hatalmas gáz van a világítótoronynál.
Csendben ültünk egymás mellett, én az ablakon bámészkodtam kifele, Chloe pedig az utat nézte, természetesen. Lassan odaértünk, mire én gyorsan kifutottam és gondolkodás nélkül elkezdtem felfele szaladni, míg Chloe ráült a motorháztetőre.
- Kate!- kiáltottam a rémült lány felé, majd amikor mellé értem megragadtam a karját. – Jól vagy?- elnéztem az arcáról és a tengerbe néztem. – Óh! Ó ne!- könnybe lábadt a szemem. – Miért? Hogyan? 
Hirtelen fájdalom hasadt a fejembe. Sípolt a fülem, de halkan hallottam Kate bársony hangját, ahogy a nevemet ordítja. Kezdett a kép elsötétülni és a vihar hangját egyre erősebben hallottam, majd egy látomás a tornádóról is bevillant. 

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 30, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Life is strange-Új esély (Fanfiction)Where stories live. Discover now