RockStarts - TaeKook [Befejezett]

~IX.~

-Veled meg mi van? -kérdezte Hoseok, s kezeivel hevesen integetett előttem.

Most mondtam volna neki, hogy amúgy fáradt vagyok még mindig, szinte semmit nem aludtam, izgulok a vizsgáim miatt, kopog a szemem a koffeinért, nyakunkon a bajnokság, és fáj a seggem. Fáj a seggem, mert tegnap Jungkook annyira megdugott a zuhany alatt, hogy a végén már nem bírtam tartani magam.

Összeszorítottam szemeimet, ahogy agyamba kúsztak ez először kínos, aztán feltüzelt emlékképek, most azonban megint csak kellemetlen volt, s éreztem, ahogy füleim töve el is pirul.

-Bocs, későn feküdtem le tegnap. -mosolyodtam el, s jól megérdemelt kávét kiemeltem az automatából, hogy kicsit felébresszem magam.

-Te is? Jungkookie is, még láttam az ablakból, hogy csak tizenegy körül sétált haza. Nem tudom mit csinálhatott itt, hiszen rég hazamehetett volna. -gondolkodott el a barna hajú mellettem, s én csak kínosan tarkómra simítottam. Oh drága Hobi, ha te azt tudnád.

-Biztos dolga volt. -motyogtam, majd megindultam oldalamon barátommal, hogy minél hamarabb elkezdhessük ezt a nehéz napot is.

-Figyelj Taehyung, ma Jiminnel kell menned próbára, én előrehozottan vizsgázok, és beszélnem kell a dirivel is. -mondta, majd telefonját elővette, s amint meglátta, mennyi az idő, szemeit kitágította, s gyorsan csúsztatta azt vissza zsebébe. -Baszki, elkések! Vigyázz magadra és ne késs! -intette, majd hátat fordított nekem, s elszaladt a másik irányba.

Felnevettem Hoseok előbbi szenilis viselkedésén. Szeleburdi volt, talán a leghangosabb, legharsányabb és legszínesebb köztünk, de ő volt a mi napunk, aki megcsillogtatta fényes, fekete bőrkabátjainkat, s hálás voltam, hogy viszonylag rövid időn belül legjobb barátaim közé sorolhattam a fiút.

Igazából a bandatagokon kívül nem is voltak barátaim. nem azért mert nem akartam ismerkedni, hanem mert nekem ez így volt teljesen tökéletes. Minden olyan perceket velük töltöttem, amit nem a kötelességeimmel, s emiatt az idők során nagyon közel kerültem hozzájuk. Szinte egy családnak éreztem őket. Olyasfajta családnak, mely helyettesít minden emberi hiányt a hétköznapokban.

Az idő múlásával szépen lassan megismertem mindenkit. Minden tagot. Rájöttem, hogy valójában Namjoon a legfurcsább, pedig ő tűnt talán a legstabilabbnak az elején. Egyik pillanatról a másikra tudott megváltozni az emberekhez való viszonya, rosszról jóra, vagy fordítva, s amíg egyszer meleg szívű, mosolygós ember volt, máskor simán tudott szigorú és ijesztő lenni. Namjoon nagyon okos volt, rá kellett jönnöm, hogy az ilyen emberek, azért képesek ennyire szélsőségesen viselkedni, mert az intelligencia szintjük megkövetelik azt, a pillanat tört része alatt. Ő volt í legokosabb közöttünk.

Yoongi nem beszélt sokat, ő csak akkor szólalt meg, ha az emberek kibékítéséről, vagy nyugtatásáról volt szó. Kedveltem, s megfordult a fejemben, hogy úgy kezelem akár a bátyámat, -hiszen nem voltak testvéreim- s ha problémám adódott, mindig hozzá fordultam. Magával ragadt a tény, hogy egy nagyon is depressziós, mogorva tekintet mögött, mekkora szív, és empatikusság rejtőzik. Yoongi olyan volt mint a hold, mely bevilágítja a sötét égboltot.