AMŐ duológia első kötete: Deadly Kiss - Halálos csók
Dario Torres az egyik legnagyobb, és legféltettebb maffia család örököse volt New York-ban. Hideg vérrel kaszabolta az embereket, senki sem állhatott az útjába, ismerték a kegyetlen örököst, és ta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"A mellkasomon fekve aludt egy barna hajú, aranybőrű angyal."
Luna szemszöge...
Lehet hogy éppen most követtem el életem legnagyobb hibáját. Haboztam hogy mit is tehetnék, máshogy is cselekedhettem volna, de végül beültem az autóba. Tudtam hogy nem egy átlagos emberről volt szó, komoly üzletember lehetett, hisz drága öltönyöket viselt, drága kocsival járt drága étterembe. Valahogy mégis úgy éreztem hogy megbízhattam benne, a közelében furcsa biztonságot éreztem, és vonzódtam hozzá. Nagyon is. Nem tudtam pontosan mit akartam róla tudni, mit akartam tőle, de vágytam rá. Mikor az ember életébe belép valaki, aki teljesen új, teljesen szokatlan és annyira felkelti a figyelmed, hogy két nap után ágyba bújnál vele mert már tudod hogy nem véletlen volt a ti találkozásotok, akkor igen is élni kell a lehetőséggel. Kicsit tiltott gyümölcs íze volt az egésznek.
-Jelenleg egy barátomnál lakom. - köszörülte meg a torkát - A lakásomat épp felújítják. - mondta az utat figyelve.
-A barátod nem fog haragudni miattam? - néztem rá zavartan, mire fölnevetett.
Értetlenül néztem, miközben ő jót szórakozott. Egy kézzel fogta a kormányt, a másikkal a könnyeit törölgetve rázkódott, mintha valami hatalmas ostobaságot kérdeztem volna. Nevetés közben a szeménél nevetőráncok jelentek meg, amik csak még inkább vonzottak engem.
-Nem lesz baja, ne aggódj. - nézett rám sötét szemeivel miután kimulatta magát.
-Ezen mi olyan vicces? - mosolyogtam rá, mire újra nevetni kezdett, úgy hogy még a székben is előredőlt.
Tényleg nem értettem mi baja volt, inkább mosolyogva a várost kezdtem nézni az ablakomon át, imádkozva hogy nem egy flúgos fószert fogtam magamnak. Késő volt már, az épületek, lámpák, nagy reklámtáblák fényei világították ki a várost és az utakat. Nyüzsgött az élet még éjszaka is, egyszerűen varázslatosnak találtam a nagyvárosi életvitelt.
-Nem jártam még a lövöldén kívül New York-ban. - bámultam a várost csodálattal.
Mind végig itt volt mellettem, és most vagyok itt igazán először!
-A szívemhez nőtt ez a hely. - mondta már sokkal komolyabb hangon.
-Nagyon szép város. - néztem a szemébe mosolyogva.
Fürkészve nézett engem. A feketelyuk szemei belemélyültek az enyémbe. Vagy egy fél percig néztük egymást csöndben, aztán az útra néztem. Még mindig engem nézett, mire a fejemmel ijedten az út fele böktem. Nem zavartatta magát, úgy vezetetett, hogy nem is figyelte az utat. Engem nézve sebességet váltott, majd rányomott a gázra. Gyorsulni kezdünk, majdnem szívrohamot kaptam mire végre újra az útra figyelt, mentünk a város között vagy százzal. Ijedtemben meg sem tudtam mukkanni, egyre gyorsultunk és gyorsultunk, mígnem be kellett hunynom a szemem, és az ajtóba kapaszkodnom. A motor bőgött, a gyorsaságtól a székbe nyomultam. Az ajkaimat összepréselve figyeltem ahogy az autó lassulni kezdett, pár perccel később meg is állt. Csak akkor nyitottam ki a szemem mikor már a motor is leállt, aztán rémülten néztem Robert-ra.
