Harley Quinn - Kezdetek /BEFEJEZETT/

1. Fejezet

Minden lány szerelemre és karrierre vágyik. Bárki bármit mond, ez így igaz. Nekem is csak ez a két dolog kellett. Így a diplomám megszerzése után nem is kellett több, elindultam, hogy megtaláljam ezek egyikét. Összeszedtem a legszükségesebb holmijaimat, felszálltam a vonatra és Gotham-be mentem.
Vonzott a Bűn városaként is emlegetett sziget. Ha valahol, akkor itt tudom kamatoztatni a pszichiáter végzetségemet.
Pár nap alatt intéztem is egy aranyos, egy szobás albérletet a város közepében és próbaidőre is bekerültem az Arkham elmegyógyintézetbe. Olyan volt mintha egy álmom vált volna valóra. Ünnepelni akartam, de nem volt kivel, ám ez sem akadályozott meg engem. Magamra kaptam a kabátomat és lementem a legközelebbi kisboltba.
Nem volt tőlem messzebb két saroknál, de ez alatt a kis táv alatt is hamar rájöttem, hogy miért is becézik a várost úgy ahogy.
Gyanusabbnál, gyanúsabb emberek méregettek engem minden sarkon és minden sikátorból. Szedtem a lábaimat és meg sem álltam a kisboltig. Kerültem a szemkontaktust, nehogy véletlen az legyen a baja bárkinek is.
A bolt ajtaján beérve, vettem egy mély levegőt. Olyan volt, mintha egy apokalipszis közepén, a menedékbe érnék.
Elvettem egyet a bejárat mellett helyet foglaló kézikosarak közül és elkezdtem járni a sorokat. Pár zacskó gumicukorral és egy üveg vodkával mentem a pénztárhoz.
- Jó estét! - köszöntöttem a lehető legbájosabban az eladóhölgyet, aki egy megvető pillantást vetett rám, majd beütötte a zsákmányaim árát a pénztárgépbe.
Festett szőke haja úgy állt feje tetején, mint egy bokor, a sok lakktól.
- Harminckilenc dollár, kilencvenöt cent lesz! Ha nem kér mást. - mondta unott és mogorva hangon.
Elővettem a pénztárcámat, kivettem belőle két húsz dollárost, majd átnyújtottam a nőnek.
Megigazítottam a szemembe lógó haj tincsemet és elpakoltam a szatyromba.
- Köszönöm és viszlát! - mosolyogtam az eladóra, majd elhagytam a boltot.
Nem volt a legszimpatikusabb hely, de a célnak éppen megfelelt.
Amikor kiléptem az ajtón egy dolog szinte egyből szemet szúrt. Az összes furcsa fazon eltűnt. A távolból szirénák hangjára lettem figyelmes, így gondoltam, hogy azok ijesztették el őket. Hát rosszul gondoltam.
Az égre felnézve, egy hatalmas denevért ábrázoló jel szúrta ki a szememet. Olyan volt, mintha a felhőkre lenne vetítve. Szinte megvilágította az egész eget.
Aztán a szirénák hangját egy jármű zaja nyomta el, majd egy pillanat alatt meg is jelent az utcában. Egy teljesen fekete kocsi volt az, ami csak úgy hasított az úton.
Olyan sebességgel száguldott el mellettem, hogy el kellett kapnom a szoknyámat, nehogy fellibbenjen.
- Micsoda város ez. - mondtam, olyan halkan, hogy csak én halljam.
Még egy ideig néztem az egyre távolodó autót, majd kihasználva a veszélytelenséget haza siettem.
Otthon bezártam az ajtómat, lehúztam a redőnyeimet és leültem a kanapéra, az üveg vodka társaságában.
Ittam belőle két kortyot, majd a fürdőbe mentem és engedtem magamnak, egy kád meleg vizet.
Már nyakig benne feküdtem és kényeztettem magam, amikor a telefonom hirtelen megszólalt. Annyira megrémültem, hogy majdnem kiugrottam a kádból.
Magamhoz vettem a telefont, majd felvettem.
- Haló, tessék! Harleen Quinzel. - szóltam bele.
- Jó estét, Miss Quinzel. Doktor Lee Thompkins vagyok, az Arkham elmegyógyintézetből. Remélem nem gond, hogy ilyen későn hívom. - szólt bele egy határozott női hang.
Meglepett a dolog, de ugyan akkor nagyon izgatottá is tett. Alig akartam elhinni, hogy tényleg az Arkhamból hívtak.
- Jó estét, doktor Thompkins. Miben segíthetek? - kérdeztem.
- Az egyik gyakornok visszamondta a holnapi napot, így arra gondoltam, hogy ha szeretné akkor átrakhatjuk magát. - mondta.
Alig akartam hinni a füleimnek. Szívem szerint elkiáltottam volna magam, de szerintem az nem esett volna jól doktor Thompkins-nak.
- Rendben. - válaszoltam röviden és tömören.
- Remek, akkor holnap reggel 8-ra várom magát. - mondta, majd elköszönt és lerakta a telefont.
Alig akartam elhinni, hogy holnap már kezdhetek is az Arkham-ban. Megfogtam a vodkásüveget, majd egy nagy kortyot ittam belőle.
- Most már tényleg van miért ünnepelni! - mondtam, majd újból ittam.
Kicsit becsiccsentve feküdtem be az ágyamba, így pillanatok alatt bealudtam.
Reggel az ébresztőm keltett, ezért volt még bőven időm elkészülni. Megittam a szokásos reggeli kavémat, majd megcsináltam a hajamat és felöltöztem.
Egy kicsit kirívóbb, de mégis elegáns öltözetet vettem fel. Kocsi hiányában a tömegközlekedést kellett használnom, ami nem volt éppen a legjobb állapotban.
Pont olyanok voltak, mint az utcák, piszkosak és furcsa emberek utaztak rajta. Nem éreztem magamat a legnagyobb biztonságban, de nem féltem. Arra vártam, hogy végre leszállhassak Arkham-nál és ott hagyhassam a rothadó metrót.
Cirka egy óra utazás után leszállhattam a járműről és az Arkham bejáratához sétáltam. A portán egy fegyveres őr fogadott, aki igen kedvesen beszélt velem.
- Doktor Thompkins-hoz jöttem! Én vagyok az újonc. - mondtam nevetve, mire a férfi is elmosolyodott, majd a mellényéhez rögzített rádióhoz nyúlt.
- Joe! Gyere ide! Itt van egy hölgy, akit el kellene kísérned Thompkins doktornőhöz. - szólt a kis eszközbe.
Én csak mosolyogva néztem az eseményeket és vártam, hogy belülről is megcsodálhassam a hatalmas, régi épületet.
- Szóval, csípi az őrülteket? - szólt hozzám az őr, akit egyébként Peter-nek hívtak.
- Hát, mondhatjuk így is. - válaszoltam nevetve - Tudja, az "őrültek" agya sokkal érdekesebb, mint egy átlag emberé. Ha maga meglát egy bögrét, tegyük fel... - mutattam a portán lévő kis kávés bögrére - akkor magának csak egy bögre jut róla eszébe. De ha ugyan ezt a bögrét ők látják meg, akkor akár konkrét festői képeket is képesek felidézni. Nekik ez a bögre teljesen mást jelent, mint magának. - magyaráztam, majd megláttam, hogy Peter elég érdekesen néz le rám - Elvetettem a sulykot?
- Talán egy picit. - válaszolt nevetve Peter - A végén maga is állandó vendég lesz itt.
- Remélem akkor egy párszor benéz majd hozzám. - mosolyogtam rá, majd beharaptam alsó ajkamat.
Be kell vallanom Peter kedves és egészen helyes volt. Nem lett volna ellenemre vele egy randi.
- Feltétlenül. - mondta.
A beszélgetést egy, a távolból érkező őr látványa szakította meg. Morcos fejjel közeledett felénk, amit a lassan őszülő szakálla csak ijesztőbbé tett.
- Ő Joe? - kérdeztem Peter-t.
- Nem, ő Joe, a reggeli kávéja előtt. - mondta Peter teljesen komolyan, viszont én ezt nem tudtam nevetés nélkül megállni.
Amikor odaért hozzánk kezet rázott Peter-rel, majd végig mért engem.
- Szóval maga az újonc a fedélzeten? Nos, üdvözlöm az Arkham Elmegyógyintézetben. - mondta, majd maga után intett.
- Mindent köszönök Peter. Szép napot. - mosolyogtam a férfira, amit ő viszonzott is.
- Neked is Harleen, vigyázz magadra és sok sikert. - búcsúzott el tőlem.