Már megint te?! [Bakugou x reader]

1. rész

Az én nevem [teljes név]. Mint mindenki, én is ugyan úgy élem a dögunalmas életemet, persze kicsit másképp. Csak édesanyámmal élek együtt, aki rendszerint utazgat mindenhova, mert a munkahelye ezt követeli. A többi családtagommal az a helyzet, hogy elhunytak egy baleset következtében, amit egy rohadt részeg sofőr okozott. Persze ő nem halt bele, csak édesapám és a kishúgom. Ennek következtében őrizetbe vették a tagot, de nem tartóztatták le. Említése szerint azért ivott, mert elhunyt a felesége öngyilkosságot elkövetve. De nem találtak rá bizonyítékot, hogy lett volna neki bármilyen kapcsolata, mégis megtalálták a holttestet a házában egy késsel a keze mellett, aminek a nőnek az ujjlenyomatai voltak. Az esetet továbbra is függőben hagyták de engem még mindig nem hagyott nyugodni. Édesanyám szerint túl kell lépnem, amiben igaza van, de vajon ő képes volt erre? Mikor hazajön üzleti útjairól, ami valljuk be... elég ritkán fordul elő... nagyon sokszor látom, hogy bántja valami de ő mindig ráfogja a munkára és a fáradtságra. Egy nappal ezelőtt érkezett haza és én leültem vele komolyan beszélgetni arról, hogy mégis miért néz ki ennyire megviselten... annyira aggódom érte... mintha mindig önmagát marcangolná a szeretteink halála miatt, aminek már 5 éve. Megint csak azt hajtogatta, hogy túl sok a munka, az ügyfelei kikészítik, viszont nagy örömmel számolt be arról, hogy megismerkedett egy új munkatársával, akinek a fia tagja lesz majd az iskolánknak. Meglepődtem ugyan de nem igazán ujjongtam az örömtől. Csillogó szemekkel mesélte, hogy annyira jóban lettek a hölggyel, akivel mellesleg heteket töltöttek el együtt, hogy holnap utaznak le a városba, és nálunk vacsoráznának. Na erre nagyra nyíltak a látókáim és csak néztem az örömében úszkáló édesanyámra. Azt tudtam, hogy könnyen megszeretik az emberek de hogy ennyire? Anyum este fáradtan dőlt le a meleg ágyába, majd azonnal el is aludt. Én is fáradt voltam de szerencsémre péntek volt, így másnap nem kellett korán kelnem. Befeküdtem az ágyamba fürdés után, majd azonnal el is nyomott az álom. Másnap reggel nagy csörömpölésre és intenzív beszélgetésre ébredtem. Erőt vettem magamon, felébredtem, majd elsétáltam az emeleti mosdóig. Kicsit rendbeszedtem magam és visszasétáltam a szobámba. Kinyitottam a szekrényemet és egy fekete, rövid pamutnadrágot és egy ugyan ilyen színű hastrikóra esett a választásom. A kedvenc kombóm volt ez a szett, ugyanis eszméletlen kényelmes volt és szellős, ami egy ilyen őszies, mégis forró napon szükséges is volt. Gyorsan átöltöztem, kezembe kaptam a telefonom és lesiettem VOLNA de mikor kinyotottam a szobaajtómat, már fordultam is el, hirtelen beleütköztem valakibe. Magasabb volt nálam, így kizártam azt, hogy anyumnak mentem neki.
-ohh baszki- szidkozódtam, majd felnéztem arra, akibe belebotlottam. Olyan ismerős volt... csak azt ne mondd, hogy...? Ne... ez nem lehet! Hogy lehet itt? Bakugou Katsuki... Megszólaltam volna, de ő gyorsabb volt.
-Eeeh?! Nem lehet igaz...már megint te?! Mi a francot keresel itt liba?!- szólt idegesen, mégis meglepve.
-hogy mi?! Méghogy én mit keresek itt?! Itt lakom te hugyagyú idióta sün!- hátráltam mérgesen. -te mit keresel itt?- köptem oda hozzá a szavakat.
-oi.. vegyél vissza az arcodból! Ch... én azért vagyok itt, mert a drága anyád meghívott a házatokba.
-miii?! Szóval tényleg te lennél annak a nőnek a gyereke, akivel anyum megismerkedett a munkája során?- kérdeztem értetlenül.
-képzeld...- forgatta a szemét. -de most, hogy így belegondolok elég régen találkoztunk- húzta egy kajlán mosolyra a száját, miközben végigmért a szemével.
-na te hiányoztál a legjobban az életemből... - kezdtem a lépcső fele sétálni. Miközben mentem, hallottam magam mögül egy "ch" hangot, amit figyelembe sem vettem. Idegesen trappoltam le a lépcsőn a telefonnal a kezemben,  majd megláttam anyumat, ahogy kedvesen beszélget az előtte ülő, vészesen Katsukira hasonlító nővel.
-jó reggelt kincsem!- szólt hozzám kedvesen anyum.
-neked is anya!- értem le a lépcsőről és sétáltam a konyhába.-önnek is jó reggelt... - itt nem tudtam folytatni, mert nem tudtam a hölgy nevét.
-Mitsuki Bakugou.- nyújtott nekem kezet. Egészen meglepő, hogy ilyen kedves és ráadásul még elképesztően vidám mosolya is van.
-nagyon örülök.- fogtam kezet vele. -engem [teljes név] hívnak. Elnézését kérem, amiért így fogadom- néztem a teljes lényemre.
-ó ugyan hagyd csak...- legyintett egyet -mi kérünk bocsánatot, amiért ilyen korán becsörtettünk hozzátok. Katsukival találkoztál út közben igaz?
-i-igen.. - erőltettem magamra egy mosolyt -bár most nem tudom hol van...
-ó az a kölyök... - váltott át már egyáltalán nem kedves hangnemre. -Katsuki! Húzd ide azonnal a beled amíg szépen mondom!- kiabált fel az anyukája az emeletre. Én azt hittem megsüketülök... és még szépen is mondta...
-megyek már rohadt banya!- kiabált vissza a lépcsőről lesietve.
-csak nem eltévedtél fiam?- mondta gúnyosan az anyja.
-oh... elnézést... nem vezettem önöket körbe. Ez az én saram. Egy pillanat. Kérem jö...
-erre semmi szükség... ne fáraszd magad!- szólt közbe kedvesen. -édesanyáddal körbemegyek, Katsukit pedig rádbízom.-adott a süninek egy barackot, amire Bakugo csak morgott. -beszélgessetek egy kicsit.- miii? Rámbízza ezt a hülyét? Kettéáll a fejem is ettől a gyerektől. De mivel nagyon kedvesen kért meg, ezért természetesen elvállaltam.
-rendben... -mondtam egy erőltetett mosollyal.
-na kincsem akkor reggelizz meg, én meg addig körbevezetem Mitsukit a házban.- mondta és azzal el is indultak. Ketten maradtunk Katsukival. Igaz, hogy általános óta nem beszéltünk de nem volt mondanivalóm neki.
-te kérsz valamit? Vagy ettél?- kérdeztem közömbösen a hűtőben matatva.
-nem... már ettem...- mondta alig hallhatóan az egyik székre leülve. Én továbbra is folytattam a kutatást, majd rájöttem mit is akartam enni. Eszembe jutott, hogy van müzli is, majd előkészítettem. Odamentem az asztalhoz, leültem, letettem a tál müzlit és elkezdtem fogyasztani. Elővettem a telefonom és megnéztem az időt. Majdem tíz óra volt. Unottan folytattam a reggelim evését, majd észrevettem, hogy Katsuki figyel.
-te most nézni fogod, ahogy megeszem a müzlit?- vontam fel az egyik szemöldököm.
-chh...- fordította el a fejét. Ezek után hozzám sem szólt és én sem hozzá. Miután végeztem a reggelivel, elmosogattam. Bakugo még mindig ugyan ott ült, ahol eddig is. Gondolkodtam, hogy mit tudnék kérdezni tőle, de nem jött össze, majd váratlanul megtörte a csendet. -van már pasid?- nézett rám közömbösen. Lassan megfordultam, megtöröltem a kezemet, majd kiterítettem a törölközőt.
-mégis mi közöd hozzá?- néztem rá.
-há?! Egy egyszerű kérdés volt!- emelte meg a hangját.
-még ha lenne is sem mondanám meg!- tettem karba a kezem és dőltem neki a pultnak.
-á... szóval szingli vagy!- húzott a szájára egy féloldalas mosolyt.
-és akkor mi van?- vontam vállat. -még mindig jobb, hogyha naponta váltanám a pasikat, mint te a lányokat.- néztem rá lenézően. Erre csak idegesen felállt, gyorsan odalépkedett hozzám, majd a pultnak szorított, aminek már eleve neki voltam dőlve. Erre csak kissé fájdalmasan felsziszegtem, ami őt hidegen hagyta. Erősen megfogta az államat, majd maga felé fordította a fejemet így kénytelen voltam a szemébe nézni. Az ő vörös íriszeit is az én [szemszíned] színű íriszeimbe fúrta. Akarva is akaratlanul elpirultam, mert ilyen közelről sosem láttam még fiút... főleg nem Katsukit... elég jól néz ki... De mii? Nem gondolhatok ilyesmire,
-vondd vissza!- mondta szinte suttogva, mégis idegesen. Éreztem, a levegőt, amit kifúj.. olyan fura érzés kapott el..
-mégis miért tenném? Ne mondd, hogy nem igaz!- suttogtam.
-azt mondtam vondd vissza!- morogta. Erre már nem válaszoltam semmit. Ennek eredményeként lökött rajtam egyet a csípőjével, majd egy sóhaj távozott a számból, amit nem akartam hangoztatni. Katsuki elmosolyodott, mert tudta, hogy miatta adtam ki azt a hangot.
-engedj el!- mondtam idegesen, mégis halkan.
-már miért tenném?- mosolyodott el mégjobban.