Idegesítésem Mesterfoka [Kageyama x reader]

✨10✨

*Reader szemszög*

Már minimum egy másfél órája forgolódok az ágyamban, mert nem tudok aludni. De miért nem? Hamarosan valentinnap. Ennyi a "nagy" ok. Egyébként ezzel nem is lenne semmi gond, ha most nem lenne egy személy, akinek szeretnék adni. Az a kiválasztott személy pedig Kageyama, ki más lenne?
De mivel tudtam, hogy ő biztosan nem alszik, így ráírtam.

Álszent😇
Hali, tudom, hogy fent vagy még, kérdezhetek valamit?

Bakayama🥛
Mi lehet olyan fontos, hogy most kérdezd meg, mikor lett volna lehetőséged délután?

Álszent😇
Bocs
Na mindegy, azt akartam kérdezni, hogy te adsz valamit valakinek valentinnapon?

Bakayama🥛
Miért olyan fontos ez? Mit érdekel téged?

Álszent😇
Csak kérdeztem

Bakayama🥛
Ez lett volna az a nagyon "fontos" dolog?
Na és ha már itt tartunk, te adsz valakinek valamit?

Álszent😇
Nyugi van, nyugi
Amúgy gondolkoztam rajta, hogy adjak-e neki...
De még nem tudom ->-

Bakayama🥛
És ki az a valaki?

Álszent😇
Titok ☺️
Na jó éjt!

Megnézte az üzenetem, ám már nem válaszolt. Lehet, hogy nem akart az lenni, de szerintem elég bunkó volt most magához képest is. Nem annyira foglalkoztatott, így megpróbáltam elaludni, mostmár sikeresen.
Reggel nagyon fáradtan keltem, emiatt majdnem el is késtem. Miközben rohantam már a suliba készen, eszembe jutott az a gondolat, hogy biztos rengeteg lány adna neki levelet, így meg is fordult a fejembe, hogy nem adok neki semmit se. De aztán rájöttem a megoldásra. Írok neki egy levelet, hogy találkozzunk majd valahol. Ilyet remélem senki más se fog. Vagy ha fognak, nekem fogadja el Kageyama! Én ismerem lányok közül a legjobban! Mondjuk az is igaz, hogy sokkal több érdekes lány van, mint én.
Elhesegettem végül ezeket a gondolatokat, ám mikor beléptem a suliba, észrevettem, hogy még egy csomóan voltak a folyosón. Erre megbizonytalanodtam, de közben meg is nyugodtam, és elsétáltam a szekrényemhez. Tekintetemmel megtaláltam az órát, és már csak 5 perc volt becsengőig. Akkor még sem néztem el az időt.
Hinatáékhoz már nem volt időm elmenni, így első óra után mentem volna, ám ez a tervem összeomlott, mert ő jött oda hozzám.
- (Név) (Név) (Név) (Név)! - futott hozzám, mikor kiléptem az osztálytermünkből első óra után. Egy jópáran megbámultak minket, de nem annyira foglalkoztatott.
- Mi olyan fontos Hinata? - vezettem, közbe oda az ablakokhoz, hogy ne legyünk útban.
- Kageyama már jövőhéten jön! Egy héttel korábban! - ugrándozott a kisebb.
- Az remek - mosolyogtam rá
- (Név), te adsz majd valamit valakinek valentinnapkor? - váltott egyből másik témára - Kageyamanak adsz, ugye? - mosolygott fel rám, mire én csak lefagyva néztem előre.
- És ha igen? - néztem rá én is mosolyogva. Magyarán most úgy néztünk ki, mint kettő egymásra vigyorgó idióta - te adsz majd valakinek?
- D-Dehogy! Va-vagy is...nem tudom - morogta az utolsó pár szót az orra alatt, mire én csak vállba böktem.
- Senki se tudna neked nemet mondani kis mandarin! Szóval szerintem adj neki valamit - mosolyogtam rá, mire viszonozta azt, és elment az órájára, hisz lassan becsöngetnek.

*Órák után*

Miután összepakoltam utolsó órámról, és léptem ki az osztálytermemből, akkor megpillantottam, hogy Hinata beszélget valakikkel. Hátulról nem igazán tudtam az a kettő ismeretlent kivenni, de azt letudtam vonni, hogy mindkettő elég magas.
Odasétáltam, megkerültem a kettő ismeretlent, majd rájuk néztem és rájöttem. Ők a csapattársai Hinatának. A kedvesnek tűnő zöld hajú és a szemüveges szőke.
- Hinataaa, mikor megyünk Kageyamahoz? Vagy ma edzésed van? - bukkantam fel, számukra a semmiből.
- Jaj tényleg, el is felejtettem! - csapott a homlokára Hinata, majd folytatta - Tsukishima korrepetálni fogja Kageyamat és engem, magyarán ők is jönnek velünk - néztek rám, majd megrántottam a vállam, hisz engem nem zavart, hogy mások is jönnek.
- Jó, de akkor mikor indulunk? Egyébként te - mutattam a közöttünk levő legmagasabbra, ki csak kérdőn nézett rám - te nem utálod Kageyamat?
- De - bökte ki semleges arcal, amit nem értettem. Ha utálja, miért segít neki?
- Akkooor...miért segítesz nekik? - ilyenkor jöttem rá, hogy Hinatat is korrepetálja, így őt is beleraktam a mondatomba. De erre nem a szőke válaszolt, hanem a pattanásos fiú.
- Ahogy ismerem Hinatát és Kageyamat, nem hagyták volna addig békén Tsukkit, amíg bele nem megy - mondta mosolyogva.
- Induljunk!! - kezdtem el sétálni a főbejárathoz, és szerencsére követtek.
Az utunk alatt bemutatkoztak, és ennyi volt. Ketté váltunk, ha mondhatjuk úgy. A szőke Yamaguchival beszélgetett, én pedig Hinatával. Talán Yamaguchi szimpatikusabb volt a kettő közül.
Egy idő után már odaértünk a feladó házához, és benyitottunk.
- Kageyamaa, megjöttünk! - meghallottam, ahogy jön le a lépcsőn, levettük mindannyian a cipőinket, és megvártuk.
Mikor leért, lehetett látni rajta, hogy nagyon megvan lepődve, és egy ideig csak nézett négyünket.
- Hinata, miért nem szóltál, hogy ma jön Tsukishima?! - rivalt rá Tobio miután visszatért közénk, majd rámnézett, mire én kérdőn néztem vissza rá.
- Mi az? - látszott rajta, hogy valamit kérdezni akart, de végül csöndben maradt, intett egyet, hogy kövessük őt, majd csendben felsétáltunk.
Nem is csináltunk mást, tanultunk. Vagyis Tsukishima gyakran rárivalt a kettő fiúra, míg Yamaguchi nézte a feladatukat, és próbálta nyugtatni Tsukkit, míg én csak ültem, és néztem négyőjüket. Vajon mit akart kérdezni Kageyama? Mi lett volna olyan fontos? Mindegy, majd megkérdezem, ha végeztek.
- (Név), ha unod már ennek a kettő szerencsétlennek a bajlódását, nyugodtan távozhatsz - nézett rám hirtelen Tsukishima, mire a többiek is rámnéztek, ami eléggé zavarba ejtő volt.
- Megvárom, míg végeztek, mert Kageyamaval szeretnék majd még beszélni - mosolyogtam az említett fiúra, mire hirtelenjébe csak egy idióta vigyort tudott produkálni.
De nem is húzták tovább az időt, folytatták a tanulást, míg én csak játszottam valami buta játékot a telefonomon.
*jó pár óra múlva*
Mivel már Tsukishimanak elege volt, befejezték mára a tanulást.
Mikor Tsukishima és Yamaguchi elmentek, Hinata azt mondta megvár, mert nem akarja, hogy a sötétben kószáljak egyedül. Ő lement, mi pedig fent maradtunk.
- ...Na szóval, mit akartál kérdezni, mikor lent voltunk? - dőltem hátra nem tudom miért a puha szőnyegen.
Ő csak egy kicsi idő után válaszolt.
- Ki volt az, akit az üzenetedben emlegettél? - először nem tudtam hova tenni ezt a kérdést, majd kezdtem kapizsgálni. Kageyama lehetséges hogy féltékeny?
De gondoltam húzom az agyát egy kicsit, és tettettem, hogy nem tudom, miről van szó.
- Kiről van szó? Ahogy emlékszem nem emlegettem senkit sem mikor írogattam veled - ültem fel, és ránéztem. Kicsit látszott rajta, hogy kezd ideges lenni újra, hisz előbb még Tsukishima is itt volt.
- Oi, tudod kiről van szó - nézett nagyon mérgesen, mire én csak elnevettem magam, mire még dühösebb lett.
Mikor abba hagytam a röhögést, rámosolyogtam, majd kimondtam azt az egy szót - Titok - mondtam ki mosolyogva, majd elképedt.
- Jaaaj, Kageyama, ne légy féltékeny, nem jó dolog - nevettem fel egy kicsit, majd folytattam - jut belőlem mindenkinek elég.
- Talán nekem túl sok is jutott - szörnyedt el - de nagyon szerény tudsz lenni, tényleg. Miért nem teszed hozzá, hogy álszent vagy? - most ő mosolygott, mire én csak szemrehányóan néztem rá.
- Haajh, már megint ezzel jössz - kezdtem felállni, mire kérdőn nézett rám - mi szerintem megyünk Hinatával, hisz már lassan kilenc óra - állt fel ő is, majd lementünk a nappaliba, ahol Hinata a kanapén a feje fölé passzolgatott egy röplabdát.
- Hinata, akkor megyünk? - néztem rá, mire ő egyből felugrott, nem érdekelve, hogy a labda leesett, de szaladt is felvenni a cipőjét.
Mikor készenálltunk, elköszöntünk Tobiotól, hozzárakva egy ,,Hétfőn találkozunk!"-ot, hisz már péntek volt. Hinata nem akart eldugulni, így egyfolytába kérdezgetett arról, hogy miről beszélgettünk fent, mire egyszer csak közbeszólok, ezzel elhallgattatva a kisebbet.
- Kageyamanak sehogy se esik le - mondtam mosolyogva, miközben a lábam elé néztem.
- Oh... Az rossz? - kérdezte, mire egy kissé unottan néztem rá.
- Nekem rosszul esik... - zártam le valahogy a beszlégetést kettőnk között hisz Hinata nem szólalt meg többször, csak mikor elértünk hozzánk.
- Akkor majd hétfőn! - integettem mosolyogva a kapunkból, mire ő is ugyanígy tett. Addig néztem, míg el nem tűnt az alakja, majd bementem.
Levettem a kabátomat és cipőmet, mjad felsétáltam nagy nehezen a szobámba, mert álmos voltam, és minél hamarabb pontot akartam rakni ennek a napnak a végére, így gyorsan elvégeztem az esti rutinom, majd beledőltem az ágyamba, ahol egy kis időbe telt ám, de eltudtam aludni.

Bocsi a kihagyásért!