Sötétség a múltban (Bungou stray dogs fanfiction)

11. A baj kezdete 2. rész

Chuuya szemszöge:

Amikor nagy nehezen a sötétségből felkeltem nem tudtam mit reagáljak. Egy fehér plafont bámultam, ami fájt a szememnek. Megmozdítottam lassan ujjaimat, aztán a lábamat is. Szóval élek, és tudom irányítani a testem. Azonban feltűnt egy furcsa dolog mellettem. Egy magas barnahajú ölbetett kezű idióta aki éppen egy széken ülve alszik. Egy ötlettől vezérelve felhúztam melkasomig egyik lábam, majd az alvó célpontra fokuszálva egy rugással lelöktem a székről aminek hála felébredt.
- Chuuya! - szólalt meg ez a balfék.
- Dazai? - néztem rá mérgesen.
- Felébredtél!
- Nem mondod?
- Amikor elmentetek azt nem mondtad, hogy öngyilkosságot akarsz elkövetni.

Megfogtam a párnámat, és belevágtam abba a nyomorult mosolygós arcába.
- Na! Ne piszkold be mások munkáját! Meg amúgy is. Dolgunk van.
- Micsoda?
- Atsushi eltűnt.
- Atsushi!? Azok a fa.... - fogta be a számat az idióta.
- Ne beszélj rondán. Nem vagyunk egyedül.

Körbenéztem, és egypár ijedt nővér tenkintet figyelte párbeszédünket.
Kicsit elvörösödtem, és az inge nyakától fogva magamhoz húztam Dazait.
- Beszéljünk valahol máshol. Ahol nyugodtan átalakíthatom a mosolygós arcodat.
- Látom már jól vagy. - mosolyodott el - Akkor menjük!

Megfogta a karomat, és kihúzott a kórházból. Közben mindenki csak tátott szájjal figyelt. Elhúzott egy közeli sikátorig ahol már senki nem zavarhat meg minket.
- Ha tudnád hogy behúznék most neked egy olyan hatalmasat.
- Mi történt tegnap? - fordult meg komolyan.
- Tegnap? Ennyit aludtam?
- Sokat tudsz aludni hidd el nekem.
- Cöhh... Mit tudsz te?
- Most akarom megtudni.
- Ránk támadtak. Ránkdobtak egy füstbombát, én meg ennek hála átestem a folyónál lévő korláton, és beleestem. A sodrás most nagy volt és nehezen jutottam ki a partra. Hogy Atsushival mi van azt nem tudom, de ezek szerint magukkal vitték.
- Igen ezt én is tudtam.
- Akkor minek kérdezted!? - lettem újra mérges.
- A te szemszögedből nem hallottam még.
- Te kis!
- Te nagy khmm..- mondta halkan.

Az öklömet lendítve be akartam neki húzni, amikor egy nagy robbanás hangot hallottunk meg. Lefagytam.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem érdeklődve.
- Semmi jó az biztos.
Elkezdtünk futni a robbantás helyére és közben rémült embereket láttunk mindenhol.
- Segítség! - ordibálta valaki.
Mikor már majdnem odaértünk sebesültek hada futott az ellenkező irányba. Mi folyik itt? Ekkor megpillantottunk egy fehér tigrist aki épp háttal állt nekünk.
- Atsushi! - mondtuk szinte egyszerre Da... tudjátok kivel.
A tigris fejét felénk fordította, és nem volt valami boldog. Már ugrott is felénk, mikor egy fekete kar megfogta és neki vágta a tőlünk balra levő épületnek.
- Ebbe meg mi ütött? - köhögött a végén az ismerős hang.
- Van egy tippem - mondta a colos.
- Nekem is. - néztem rá.
Akutagawa csak furán nézett ránk.
- Megkérdezhetem mi az a tipp? - kérdezte Aku.
- Tatsumi! - mondtuk egyszerre.

Még mindig furán nézett.
- Egy elmebeteg elmeirányító, aki rám vadászik, de Atsushi lett végül az áldozata. - mondtam ki egyszerűen.
- Akkor csak fel kell ébresztenünk! - kezdett futni az ébredező tigris felé.
- Várj! - szóltam utána, de hiába.
- Hagyd csak. Lássuk mire megy. - mondta ki ez a szemét mintha mi sem történt volna.
- Tipikus te vagy most. Mások életét kockáztatod, hogy a tiedet mentsd.

Nem is ácsorogtam tovább egyből Aku után mentem. Közben a nyomozóiroda pár tagja, és a maffia is megérkezett. Ahogy közelebb értem valami locsogott alattam. Vörösen izzó folyékony vér. Nem ezt nem tehette! Megálltam, és ahogy a romok közé néztem mindenhol egy vérző holttest feküdt. Tatsumi te szemét! Ezért olyan fájdalmas halált érdemelsz amit eddig még sosem éltél át!

- Hát nem tetszik az ajándékom? - szólalt meg egy hang, és a hideg is kirázott tőle.
- Igazán szép ajándék az lenne ha meghalnál az én kezem által. - válaszoltam vissza.
- Semmit sem változtál. Ez tetszik! -
Megfordultam, de nem volt ott senki. - Hiába keresel sajnos csak az elmédben vagyok ott.
- Tűnj el a fejemből! - ordítottam ezzel jelezve Dazainak.
- Sajnálom de most nem menekülsz. Parancsolom, hogy menj és ülj fel a tigris hátára!
- Nem fogok!
- Azt hiszed?

A testem hirtelen magától kezdett el mozogni. Ne! Nem akarom!
- Dazai! - kiálltottam ahogy csak tudtam.
- Óhh csak fogd be!
Ezzel a mondattal már beszélni se tudtam.
Amint kikerültem a törmelékek közül, újra láttam mindenkit. Épp a két fél egymásra koncentrált ezzel figyelmen kívül hagyva engem. Az az ostoba viszály! Próbáltam jelezni, de a testem csak Atsushi felé haladt akit épp Aku fogott le. Próbáltam ellenszegülni, de semmi esélyem nem volt csak lassítottam max a tempóm kicsit.
Dazai hirtelen felémpillantott meglepődő szemekkel, és én csak segítségkérően néztem rá. Egyből le esett neki a szituáció és felém kezdett el rohanni, azonban egy akadályozó golyózápor megakadályozta őt. Persze erre már mindenki felfigyelt.
Mire én is észbe kaptam akutagawa nyakát fogtam, és egy lendülettel eldobtam a maffiások felé. Félek nagyon. Ezt testem remegéssel kísérte, de nem tudtam mit tenni. Atsushi egyből feltápászkodott, és várt. Várt rám, hogy felüljek a hátára.
- Jajj ne kéresd már magad! Üjj már fel! - parancsolta Tatsumi.
- Ne tedd! - fogta meg a kezem Dazai, és Atsushit is.
A kis tigris visszaváltozott emberi alakjába, én pedig megszabadultam a kényszerítés hatalma alól, de elvesztettem az egyensúlyom is. Dazai egyből megfogott, és magához szorított.
- Többet nem engedlek el! - mondta ki.
- Te pedig ne légy egy tuskó aki csak úgy elhagy. - válaszoltam megkönnyebbülten.

- Nem azt mondtam most nem hagyom, hogy elmenekülj? - szólalt meg ismét Tatsumi, de ezúttal nem messze tőlünk.
- Biztos el akarod szakítani a kis gerlepárt? - szólalt meg a mellette álló cowboykalapos fiú.
- Ő az enyém! Csak csináld Fox.
Dazai és én lefagytunk kicsit, de futni kezdtünk.
- Ne olyan gyorsan! Még csak most kezdődik a vadászat. - mondta fox, majd egy ostort fogott oldalsó övéből, és ahogy elhajította a csuklómra fonódott. Egyszerre fájt, és éreztem hogy egyre csak csavarodik rám. Nem bírtam lerázni magamról, ezért Dazai próbálkozott.
- Azt nem ajánlom! Hiába semlegesítenéd a méreg benne marad. - mondta mosolyogva Fox.

Az ostor egyre csak terjedt rajtam ami iszonyatosan fájt, de nem akartam, hogy Dazait is elfogják. Épp eleget szenvedett már miattam mindenki. Nagy nehezen, de ellöktem magamtól az ostor pedig Tatsumi felé húzott. A méreg teljesen lebénított, és a földre estem.
- Én nyertem! - nevetett Tatsumi - Mindenki! Indulás!

Könnyes szemmel néztem Dazai felé aki megtörten nézett rám.
Engem fogtak, és egy telepjáróba bedobtak, majd végre lekerült rólam az ostor. Mozogni azonban nem bírtam. Tatsumi ült be mellém, és elégedett mosollyal nézett rám.
- Meg vagy vöröske. Az enyém vagy!
- Pusztulj el! - válaszoltam.
Ő erre csak megfogta az állam, és megemelte a fejemet.
- Nem fogok.
Ezután rákényszerített hogy megcsókoljam, amitől sírni tudnék most.
- Most pedig aludj! - suttogta a fülembe.