A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

20. A függöny mögött

A következő hét rendkívül feszített tempójú volt, mivel egyik hétről a másikra van a futam. Ez elég megterhelő a csapatoknak. Személy szerint az sem hozott lázba, hogy Amerikában vagyunk.

- Arra gondoltam elmehetnénk valamerre ma este – nézett rám Max miközben visszafelé sétáltunk a hotel felé. Eljöttünk egy kicsit futni, amiből aztán több kilométer lett, mint terveztük de ez legyen a legnagyobb bajunk.

- Benne vagyok – egyeztem bele azonnal, amin még Ő is meglepődött. Erre csak felvontam szemöldökömet.

- Az remek...mármint... - állt meg és rám nézett, tarkóját vakarva – valójában Daniel is jön és úgy tűnik most egy kicsit haragban vagytok...

- Szóval nem akartál bunkó lenni és csak azért kérdezted – nevettem el magam, a fiú pedig bólintott.

- Persze nem tudom, hogy mi a problémátok vagy, hogy egyáltalán van-e. Szóval ha gondolod és mégis eljönnél nyolckor lent találkozunk az előtérben!

Erre csak bólintottam majd csendesen folytattuk az utunkat.

A délelőtt további része elég sablonosan telt. Volt két megbeszélésünk is majd ebéd, pár óra pihi és egy délutáni edzés Monával. Utána pedig felvettünk pár videót a csapat Youtube csatornájára. Valójában ezt a részét nagyon élveztem, így most is jókedvűen értem vissza a szobámba. Hat óra volt, és úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt és nézek valami gagyi filmet, hogy elüssem az időt.

A kádban, a habok között azonban egészen más gondolataim támadtak. Mielőtt még bárki rosszra gondolna megnyugtatom, hogy bár Daniel járt a fejemben, a békülés gondolata foglalkoztatott. Elhatároztam, hogy helyre kell hoznom a hibáimat, bocsánatot kell kérnem tőle és hallania kell az érzéseimet is.

Így gyorsan kiugrottam a vízből és készülődni kezdtem. Természetesen nem szerettem volna a véletlenre bízni a dolgot. Amikor 8 előtt tíz perccel, indulás előtt gyorsan végig néztem magamon a tükörben, elégedett voltam. Semmi különleges, csak még számomra is szokatlan magamat ruhában és magassarkúban látni. A sminkről már nem is beszélve. Felkaptam a táskámat és egy utolsó nagy levegőt véve megcéloztam a liftet.

- Nem apróztad el – nézett végig rajtam Carlos. Arcomra egy hatalmas mosoly kúszott. Ha Carlos is jön akkor csak jót lehet bulizni.

- Ezt bóknak veszem – léptem be mellé – nem is tudtam, hogy te is itt leszel...

- Ahogy én sem, hogy te jössz. Max hívott meg?

- Igen és még mielőtt te is figyelmeztetnél tudom, hogy Daniel is jön!

- Naná, hogy tudod – nevette el magát – különben nem csípted volna így ki magad!

Erre csak megcsaptam a kezét. Úgy tűnt a kis társaság csak ránk várakozott. Amikor megláttam Kelly arcát, hálát adtam az égnek, hogy nem leszek egyedüli nő a kis csipet-csapatban.

- Reméltem, hogy Max téged is hív – húzott magához Max barátnője, hogy aztán egy csontropogtató ölelésbe zárjon.

- Ha mondta volna, hogy te is itt vagy akkor már reggel igent mondok az egészre!

- De itt van mindenki, tehát mindenki boldog lehet – csapta össze tenyerét Max majd Kelly kezét megfogva elindultunk a kijárat felé.

Oh, hogy pont a lényegről nem beszéltem.

Már a liftből kilépve magamon éreztem Daniel tekintetét. Igyekeztem nem foglalkozni vele. Tudtam, hogy bámul de nem akartam neki egyből megadni azt az örömöt, hogy a szemébe nézek. Elvégre Ő volt az, aki egy pár nappal ezelőtt levegőnek nézett. Mindenesetre ennél többre nem számítottam tőle. Nem volt az a dühösen vergődő típus.