25. Tiltott Rengeteg

1.1K 65 4
                                    

Sziasztok. Egy olyan hírrel jövök nektek, hogy elkezdtem írni egy másik történetet is. Ez egy Dramione Fanfiction, szóval aki szereti őket, annak nagyon ajánlom. Sokat jelentene, ha ránéznétek. A profilomon megtaláljátok Lélektársak címmel. Természetesen ezzel is és azzal is haladni fogok, amennyire tudok. ❤️❤️

Draco

Hope Mikaelson 3 napja tűnt el. Az egész iskola és az aurorok is gőzerővel keresik. Draconak hatalmas bűntudata volt, hiszen miatta ment el a kastély területéről. Biztosan a Tiltott Rengetegbe megint. Tudtam, hogy egyszer ebből baj lesz. Gondolkodott az ebédlőasztalnál ülve. Az iskola még nem értesítette Hope családját, mivel abban reménykedtek, hogy valahogy előkerül. De ez nem így lett. 3 napja nem láttál. Ki tudja, hogy mi történik vele? Lehet, hogy meghalt? Nem... Biztosan nem! Csapott az asztalra Draco. Többen is felé fordultak, de nem érdekelte. Az összes diák közül Harry, Ron és Hermione keresték őt a legjobban. Draco szívesen beszállt volna, de tudta, hogy nem bíznának benne. Pedig minden erejével Hope megtalálására koncentrált. Tegnap még a Tiltott Rengeteg felé is elment, hátha ott találja a lányt. De nem volt ott. Úgy tervezte, hogy ma teljesen bemegy az erdőbe, hátha talál valami nyomot. Egyedül viszont semmiképp sem akart.

- Khmm - köhintett a Griffendél asztalánál ülő Aranytrióhoz.

- Mit akarsz Malfoy? - förmedt rá Ron.

- Segíteni. - jelentette ki hűvös hangon, miközben belül szétmarta az ideg. A többiek bizalmatlanul méregették. - Tudok egy lehetséges helyet, ahol Mikaelson lehet. Vagy lehetett.

- Akkor meg mire vársz? - sziszegte Harry.

- Nem akartam... - idegesen igazgatta nyakkendőjét - Szóval nem akartam egyedül menni.

- Te félsz, Malfoy? - vigyorgott gúnyosan Hermione.

- Nem félek! - emelte fel a hangját, majd halkabban folytatta. - De a Tiltott Rengetegbe nem tanácsos egyedül menni.

- A Tiltott Rengetegbe? Mégis mit keresne ott? - kérdezte Ron.

- Sokszor megy oda valamiért - vonta meg a vállát a szőke.

- Igaza van. - jelentette ki Harry. A trió két másik tagja döbbenten nézett rá, Malfoy pedig csak a szemét forgatta. - Amikor kibékültünk, akkor is oda tartott.

- Mégis miért hazudnék, Potter? - kérdezte gúnyos hangon Draco.

- A kérdés az, hogy miért akarsz segíteni. Tudtommal utálod Hopeot.

- Az legyen az én dolgom. - szögezte le. - 1 óra múlva találkozzunk a Rengeteg szélén. - meg sem várva a választ, ment a klubhelyisége felé. Ledobta magát az ágyára, majd a hajába túrva gondolkozott.

Ez az egész az én hibám! Olyan hülye voltam. Mégis mit gondoltam? Már ott elrontottam, hogy odahívtam. Aztán a csókkal csak fokoztam. De muszáj volt... egyszerűen nem bírtam ellenállni. Minden jó lett volna, ha nem kezdi el, hogy szakít Nottal. Igen, lehet hogy vonzódtam hozzá, de nem akartam kapcsolatot. Vagy akartam? Magam sem tudom. Most mindennél fontosabb Hope megtalálása. A többi ráér.

A találkozó időpontjában lesétált az erdő széléhez. A többiek már ott vártak rá.

- Már azt hittük, hogy nem jössz - szólt Hermione lenézően.

- Mint látjátok itt vagyok. Időben. - tárta szét a karját.

- Mily megtiszteltetés - forgatta a szemét Harry. - Inkább haladjunk. Gyerünk. - intett a kezével, hogy jöjjenek utána.

- Nem tudtam, hogy te vagy a főnök - mondta gúnyosan Draco, miközben egy faágat tolt félre.

- Mert te akarnál lenni? Akkor vezess csak nyugodtan - mutatott maga elé a sötét Rengetegbe. Draco fintorogva morgott egyet, de nem szólt semmit. - Akkor egyetértünk.

Az erdő sötét és hangtalan volt. Óráknak tűnő bolyongás után, Hermione felkiáltott.

- Ez vér! - mutatott egy kisebb vörös tócsára a közelükben. Mellette fehér szőrcsomók voltak. - De ezek mik? - vett fel egy adagot a kezébe.

- Nem tudom. Szerintem ez egy állat lehetett. - állapította meg Ron.

- De nincs itt semmilyen tetem. Máshol meg nem láttunk vért. Ha elment volna, akkor maga után hagyta volna a vércseppeket. - jelentette ki Hermione még mindig a szőrcsomót vizsgálva.

Draco kicsivel odébb meglátott egy lábnyomot. Egy emberi lábnyomot. Nem lehetett a lányé, hiszen ahhoz túl nagy volt.

- Találtam én is valamit - szólt oda a többieknek. Mellé lépdeltek és a nyomokon agyaltak, amikor a hátuk mögül levelek zöreje hallatszódott. Pálcájukat feltéve fordultak meg a tengelyük körül. Az Arany Trió megkönnyebbülten sóhajtott fel, míg Draco ugyanolyan mereven tartotta pálcáját, a hatalmas fekete kutya láttán. - Mit műveltek? Meg fog támadni!

- Téged remélem. - mondta unottan Harry, majd megpaskolta a kutya fejét. - Nem szabadna itt lenned. Malfoyban nem bízhatunk.

- Itt vagyok, csak mondom. - háborodott fel a szőke. - Meg minek beszélsz a kutyához?

Egy pillanat alatt az állat átváltozott Sirius Blacké. A többiek öleléssel fogadták, Draco pedig döbbenten ácsorgott.

- Nincs sok időm. De el kell ezt mondanom - kezdett bele Sirius - A lányt elvitték. Sajnos nem tudtam megmenteni. Láttam amint pálcát szegeznek rá és elhurcolják.

- Micsoda?! - hápogott Hermione. - De él még?

- Nem tudom. Reméljük igen. - nézett lefelé szomorúan Black. Draco egy közeli fába rúgott és szitkozódott.

- Meg kell keresnünk. Most! - kiabálta kétségbeesetten. Már azon is túltette magát, hogy a kutyából egy ember lett. A legfontosabb dolog Hope megmentése.

- Nem. Kell egy terv. - felelte Harry.

- Milyen terv? Mivan ha már alig él? Baszd meg a tervedet! - emelte fel még jobban a hangját.

- Elég legyen! - csattant fel Harry - Hogyan akarod keresni, ha nincsen semmi használható információnk? Holnap eltervezünk mindent.

Draco mérgesen és pufogva, de belement. Tényleg nem tud most mit tenni.

***

Hope kómásan ébredezett. Azt érezte, hogy mindene fáj. A szájában fémes ízt érzett, amit a vérnek tudhatott be. Kezeit hideg vas érintette. Lassan nyitotta ki a szemeit. Maga körül csak piszkos falakat és egy rozoga ajtót látott. Rángatni kezdte a láncot, amivel a falhoz volt kötve. Semmi. Jobban megnézte, hogy mi tartja a kezét, majd rájött, hogy direkt olyan boszorkányoknak készült a lánc, mint amilyen ő. Akik pálca nélkül is tudnak varázsolni. Tudják...

- Engedjenek ki! - ordította Hope torkaszakadtából és minden erejével rángatni kezdte a láncokat. Hamarosan egy alak jelent meg az ajtóban. Undorító patkányszerű képe volt, amitől legszívesebben hányt volna.

- Látom felébredtél. - nyekeregte elviselhetetlen hangon. Hopenak sajnos nem volt ideje, hogy eltüntesse a bűbájt, ami megállítja, hogy sebei begyógyuljanak, így szenvedett az oldalán és az arcán lévő vérző sebektől. A varázsló felemelte a pálcáját és a lányra szegezte. - Túl korai. - mondta, majd egy újabb átkot lőtt rá. Hope beverte a fejét és újra elnyelte a sötétség.

A Mardekáros MikaelsonWhere stories live. Discover now