A kígyó végzete

Rashomon

________________❤️________________

            ⚠️Figyelem (+18)⚠️

18 év alattiaknak csak saját felelősségre, felnőtt tartalom!!
________________❤️________________

Az ellenfél alábecsülése akár végzetes is lehet egy harc során. Ezt már régen megtanultam. Mindegy kivel állok szemben, az ellenségemet soha nem nézem le, soha nem vártam tőle kevesebbet mint saját magamtól, sőt, az ellenfél kiismerése sors döntő lehet, mindenre fel kell készülni, és egy pillanatra sem veszíthetünk a figyelmünkből önteltségünk miatt. Aki hiún azt hangoztatja, hogy nincs nála hatalmasabb, az gyorsan szembesülhet minden gyengeségével. Én soha nem néztem félre, amikor egy nálam sokkal képzettebbel álltam szemben. Minden rezdülését figyeltem s igyekeztem tanulni tőle. Nem érhet semmi váratlan, ha alázattal állsz ki bárki ellen. Van aki gyengének ártalmatlannak mutatja magát, mártír soha ne tévesszen meg, mert ha bízol a gyengeségében lehull az álca amikor nem figyelsz és akkor véged, nincs tovább. Én tudom, hogy milyen áldozatul esni a hiúságnak, megtanultam alázattal állni mások elé, és tanulni tőlük. Így már érzem, hogy sokkal többre lehetek képes, többre mint egykor hittem volna. Nem nézem le az ellenfelem, de ezzel szemben tisztában vagyok a saját erőmmel, és bízok magamban, abban hogy nem veszítem el a harcot.
Jól van. Most rajtam a sor. Mindent úgy csinálok ahogy Tayuya mutatta korábban. Teljesen bízok magamban. Sikerülni fog tudom. Koncentrálok a jutszura. Ha elvette volna a csakrámat az, hogy a gyógyító pálmát használom a gyógyuláshoz, akkor megpróbálnom is felesleges lenne. De így nem. Így sikerült. Bámulatos! Ez a technika még hasznos lesz, ha erősebb ellenfelet kell megállítanom.
- Látod, én mondtam, hogy nem nehéz!
- Igen! Nagyszerű köszönöm, hogy megtanítottad!
- Hm megígértem nem? Nekem most vissza kell mennem a kapuhoz! Ahogy látom boldogulsz, nem hittem volna!
- Nem vagyok olyan szerencsétlen mint gondolod! – cinikusan kinevet.
- Dehogy nem!
- Héé! – azonnal elindul mielőtt kötekedhetnék. Tudom, hogy csak viccelt. Újra a Rashomont nézem, el sem hiszem, hogy én idéztem meg. Szuper. Kicsit ilyesztő, de nagyon menő. Néhányszor még megcsinálom, hogy biztosan menjen, majd vissza megyek én is, és a nap további részét a szobámban töltöm, hogy teljesen kipihenjem magam. Másnap Kabutónak segítek egyszerűbb gyógyszereket keverni, mivel mindig pontos utasításokat ad így nincs nehéz dolgom. Amikor készen vagyok Kabutó átküld a laborba, hogy vigyem oda ami eddig elkészült. Szótfogadok és mindent átviszek.
- Visszajöttem, van még valami amiben segíthetek?
- Ami azt illeti, van! Gyere velem! – elég komolynak látom. Mintha nem tudná, hogy fogok reagálni. Egy olyan folyosóra vezet amit eddig még nem láttam. Remek. Megint egy ismeretlen folyosó. Hát mekkora ez a hely? Tuti rengeteg olyan terem van itt amit nem mutattak meg eddig. Benyit egy ajtón, és nagy meglepetésemre Orochimaru is itt van. Olyan ez a hely mint egy műtő. De az ágyon nem fekszik senki. A sarokban láncok vannak, de azok is üresek.
- Hol vagyunk? – Orochimaru odajön hozzám.
- Minek tűnik?
- Olyan, mintha egy kórház műtője és egyben valamilyen börtön is lenne!
- Börtön? Azt nem mondanám, hogy börtön!
- A láncok minek egy műtőbe? – a sorok felé néztem. De a kérdésemre nem jött válasz. Kabutóhoz fordulok aki az ágy melletti gépen állít be valamit. – Mi lenne a feladatom, amiért idehoztál?
- Hozd ide a tálcát mi a szekrényben van! – huu de fontos feladat....... Nálunk az ilyenre mint én egyszerű meghatározás volt...... „csicska” aki nem végez fontos dolgot csak ugrik ha szólnak, hogy ezt csináld meg, azt hozd ide stb.
- Jó hozom! – de a szekrény be van zárva, hol lehet a kulcs? – Kabutó, bocsi, hogy zavarlak de ez be van zárva! Hol van a kulcs hozzá? – mielőtt válaszolna Orochimaru mellém lép és elfordít egy kulcsot a zárban. Naná, hogy nála volt. Ez után a szekrényt nem nyitotta ki, azt akarja, hogy csináljam. Végig engem néz mintha látná a gondolataimat. – Köszönöm! – mikor kiveszem a tálcát, valamilyen oltó anyagot látok rajta, és a hozzá szükséges eszközöket. Az üvegre nincs jelzés vagy név írva, csak egy szám. A 7-es. Nem világos, hogy mit jelent, de nem is akarom tudni. Mégis kíváncsi tekintetem Orochimarura emelem.
- Tudni szeretnéd mit jelöl a szám? – nem felelek. Egy részem üvölti, hogy mondjak nemet, de kíváncsi vagyok. – Ez az alany száma, azé akinek készült, és aki nem sokára meg is fogja kapni!
- Alany? Úgy érted, ez valamilyen kísérlet?
- Úgy is mondhatjuk!
- És..... – visszanézek a tálcára. – Hogyhogy csak a hetedik? – azt hittem, jóval több alanya volt eddig. Amikor láttam a jegyzeteket abban sokkal többen voltak. Orochimaru közelebb hajol.
- Igen a hetedik! Ezen a héten! – a hétből még 3 nap visszavan. Naponta több embert is idehoznak?
- Mi lesz, ha megkapja? – Meglátod! Odamegy Kabutóhoz, én pedig utána viszem ezt a dolgot. Fogalmam sincs mi a fene ez.
- Nem! – mind a ketten engem néznek. – Nem akarom meglátni! Én ebben nem akarok reszt venni! Ezeket az embereket én....... Senkit nem fogok kényszeríteni, hogy az életét adja valaki más céljaiért!
- Kényszeríteni! Nem, azt én sem! – jól van semmit sem értek az egészből.
- Az alanyid rabok!
- Egyiküket sem kényszerítettem erre, mindnek volt választása! Én csak nem fosztom meg őket, az álmuktól!
- Az álmuktól?
- Ők erősebbek akarnak lenni mindenkinél! Tőlem megkapják hozzá a hatalmat!
- Szeretném elhinni, de gondolom megérted, hogy nehéz rájuk, afféle önkéntesként gondolnom! – az ajtóhoz megy.
- Kövess! – kétlem, hogy mutathat olyat amivel meggyőzhet. De legyen, megyek utána ahogy kérte. A folyosó végébe vezetett. – Nyisd ki! – egy ajtó előtt állunk. Magabiztosan kinyitom az ajtót. Bent egy fiatal fiút látok, nincs megkötözve. Nem rimánkodik, hogy engedjék ki. Orochimarura nézek.
- Ő az? – bólint hogy igen. Ő az alany akinek az injekció készült.
- Menj be!
- Tessék?
- Kérdezd meg, hogy akarata ellenére van e nálam! Hogy kényszerítettem e!
- Ennyi? Csak kérdezzem meg miért van itt!
- Igen ennyi! Ha azt mondja kényszerítette bárki, hogy ezt tegyük vele, akkor elengedem! Én itt megvárlak! Ha sikerül meggyőznöd, hogy manipuláltam, hogy igazából nem akar itt lenni, akkor elmehet!
- Ennyi az egész? Egyszerűen elengednéd? – ezt nehezemre esik elhinni.
- Így van! Annyi a dolgod, hogy beszélsz vele!
- Rendben! – bemegyek és letérdelek a fiúval szembe. Kb 15-nek nézem. Teljesen egészséges. Miért jött volna ide, hogy kísérleti nyúlnak használják? Ugyan már, azt hiszem Orochimaru elvesztette a mai alanyát! Kedvesen rámosolygok és ő viszonozza is azonnal.
- Szia!
- Szia! – jókedvűnek tűnik.
- Engem Millynek hívnak, és azért jöttem, hogy kérdezzek tőled valamit!
- A mesterrel vagy? Ő küldött? Én következek igaz?
- Most nem, nem ezért jöttem! – miért látom lelkesnek? Valami nem stimmel. – Azért jöttem, hogy kivigyelek innen! Szabad lehetsz, ha velem jössz! – bíztatóan megfogom a kezét, de ő azonnal elrántja.
- Nem, én nem akarok elmenni! Azért jöttem, hogy erősebb legyek mindenkinél! – mi a... fene.
- De szabad lehetsz, többé senki nem kényszeríthet hogy.....
- Nem! Ha nem azért jöttél, hogy a mesterhez kísérj akkor menj el kérlek! Ő tudja hogy lehetek erősebb! – az ajtó nyikorogva kinyílik, és Orochimaru lép be a szobába.
- Igen, és most végre eljött a te időd is! Nemsokára mindenkinél erősebb leszel! – a fiú azonnal oda siet. Szóhoz se jutok. Magától jött ide? Elment az esze?
- Készen állok mester! – a fiú szó nélkül követi Orochimarut. Nem térek magamhoz, hogy lehet valakinek ez minden vágya? Néhány pillanatig csak nézek magam elé, majd vissza megyek a műtőbe. Orochimaru már az ajtóban odajön hozzám.
- Hiszel nekem végre?
- Igen! De...... Én....... Ezt soha nem gondoltam volna! Mégis miért?
- Nem mindenkinek való a nindzsák élete! Van akivel a sors kegyetlen játékot űz! Nekik ez a fajta eljárás nem átok, hanem áldás, egy új élet kezdete!
- Na és neked? Miért érdeked, hogy erőssé váljanak!
- A hűségük miatt! Egy harcot sem nyerhetsz gyenge katonákkal!
- Ő nem katona, csak egy egyszerű ember! – halkan kacag, majd elindul a fiú felé aki önként feküdt az asztalra ahol Kabutó vizsgálja.
- Tényleg nem az! Még! – nincs értelme vitatkoznom. Még az „alany” sem ellenkezik. Akkor mégis mit tehetnék? Semmit. Kabutó befejezte a vizsgálatokat és a fiúhiz szól.
- Készen állsz! Most elkezdjük a beavatkozást, de a nem kell aggódnod a következő néhány órára nem fogsz emlékezni! – a fiú szinte kiugrik a bőréből, hogy most végre rajta a sor. Közelebb megyek, hogy többet lássak. Orochimaru egy injekcióval elaltatja a fiút, hogy ne mozogjon. – Milly! Ezt akár te is csinálhatod! Ne félj nem emlékszik majd rá! – Kabutó felém nyújtja a tűt amit korábban a szekrényből vettem elő.
- Én! Ez megint valamilyen teszt?
- Így is mondhatjuk! – fogadok hogy azt hiszik nem merem megtenni.
- Rendben! – elveszem a tűt és beadom a fiúnak azt ami benne van. Nem mutatok ki semmit sem, pedig akár meg is ölethetik velem. Ideges vagyok, de higgadtnak kell maradnom. Majd vissza adom Kabutónak, hogy lássa nem csak úgy tettem mintha beadnám neki. – Tessék! De, ha meghal az a ti művetek nem az enyém! – Kabutó kegyetlen mosolyra húzza a száját.
- Tayuya igazat mondott! Tényleg megváltoztál!
- Tessék? – Orochimaru a szemével jelzi, hogy nézzek az asztalra. Ott van a tálca az injekcióval. Nem velem adatták be mégsem. Tényleg teszt volt? De..... – Akkor ebben mi volt? – kérdőn nézek Kabutóra és csak remélni tudom, hogy nem méreg vagy valami hasonló volt benne.
- Placebo! De gratulálok, nagyon jól csináltad! – hála az égnek. Akkor nem tettem bele semmit.
- És, hogy értetted azt, hogy megváltoztam?
- Néhány hete még egyáltalán nem tetted volna meg, sőt mindent megtettél volna, hogy kividd őt innen, vagy meggyőzd az igazadról, vagy minket megállíts! – ebben van valami. Erre nem tudok mit mondani, igaza van, tényleg megváltoztam, de főleg a róluk alkotott kép az ami változott a szememben. Kabutó a sarokba gurítja az ágyat, abba ahol a láncokat láttam korábban.
- Kötözd meg!
- Tessék?
- Mint mondtam a következő órákra nem fog emlékezni, de nem is lesz önmaga! A láncok visszafogják majd, hogy ne árthasson senkinek, magának se! – remek. Nem biztos, hogy én ezt akarom látni. Rácsatolom a bilincseket a fiú csuklóira és a bokájára. Ez után Orochimaru beadja neki az igazi injekciót. De nem történik semmi. Kabutó után nézek aki a gépekhez ment és mintha várna valamire. Nem látok rajtuk válto...... Áhhh..... Orochimaru odébb rántott, de majdnem későn. A láncok zörögve feszülnek meg ahogy a fiú a torkom felé kapott. Ha nem lenne megkötözve el is kapott volna. Rángatózik és őrjöng. Felénk kapkod, a szája habzik és szemei vérben forognak. Meg akar ölni. Mindent ami mozog, mindent meg akar ölni maga körül. Orochimarura nézek.
- Mi történt vele?
- Nem fog rá emlékezni, most nincs ébren a tudata! A teste elutasítja a változást!
- És ez normális?
- Nem mindenki reagált eddig agresszívan, de igen, előfordul! Ne aggódj, nem tart sokáig, de ne menj hozzá közelebb! – nem sokára a szemei fenn akadtak és elájult. Kabutó lekapcsolta monitorokat egyen kívül, amin minden adatot nyomon tud követni.
- Most már rendben lesz! – Orochimaru magával hív, és kimegyünk a teremből. Amikor elhagyjuk a folyosót megáll. Valamiért olyan érzésem van még mindig, hogy tud valamit velem kapcsolatban, amiről nem szólt.
- Orochimaru! Mi lesz akkor, ha felismernek homokrejtekben?
- Ezt, hogy érted? – kicsit lesütöm a szemem, még mindig nem tudom elhinni, hogy a társaim akikkel felnőttem ezt tették velem.
- Tudod én a faluban áruló vagyok, és a legtöbb külsős küldetésem homokrejtekben volt!
- Értem! – a kezével finoman maga felé emeli a tekintetemet – Emiatt ne aggódj, senki nem fog felismerni! – ebben én nem vagyok biztos, de végül is vele és Kimimaroval megyek, szóval nem lehet nagy baj. Bólintok, hogy megértettem. Majd Orochimaru tovább indul, biztosan dolga van, nyilván sok előkészülettel kell foglalkoznia, de valahogy rosszul esik. Mostanában mintha nem lenne rám ideje.
- Orochimaru! – megáll és vissza fordul hozzám. – Miért érzem úgy, hogy..... – francba. Mit csinálok? Nem vonhatom kérdőre. De tudom, hogy elhallgat valamit. – Semmi! Ne haragudj, nem akarlak feltartani! – közelebb jön hozzám és megsimítja az arcomat.
- Ugyan! Mond el bátran, ha bánt valami! Egyáltalán nem tartasz fel! – szemeit az enyémekbe fúrja, s lágyan rám mosolyog.
- Nincsen semmi! Csak apróságokon gondolkoztam! Nem bánt semmi! – látom, hogy ezt nem hiszi el. Szorosan magához ölel.
- Tudom, hogy kevés az az idő amit veled töltök, de már mellettem vagy, lesz időnk mindenre, ettől nem kell tartanod! – az ölelése annyira gyengéd, védelmező. Ahogy teste az enyémhez simul, minden bántó gondolatom halványodik, a melegsége megnyugtat. Egy pillanatra eltávolodik és a szemében látom izzani azt a tüzet amit aznap éjjel láttam, amikor végre az övé lehettem. Lassan forró csókba hív, amitől a szívem hevesebben kezd verni. Időben véget ér a csókunk, mielőtt még teljesen elveszítem az eszem. Olyan régen volt, hogy ennyire mélyen a szemembe nézett, és hogy ilyen hosszan átölelt.
- Milly! Nekem bármit elmondhatsz!
- Tudom!
- Helyes! Most el kell mennem egy időre! De ígérem gyorsan visszajövök! Hozzád! – homlokon csókol – Addig is Kimimaro felel érted! Biztonságban leszel! Bízol bennem?
- Igen!
- Nemsokára visszajövök! – pár perc múlva, itt hagyott. Jól van, amíg nem lesz itt úgy is Kimimaroval fogok edzeni, talán így gyorsan megy majd az idő is. Jut is eszembe a két pihenő napom úgy telt el, hogy Kimimaroval egyáltalán nem is találkoztam. Holnaptól elvileg elkezdjük a tajjutsu gyakorlást. Azt hittem legalább érdeklődik majd, hogy jobban vagyok e, végül is miatta égtem meg. Mindegy, megyek kialszom magam, holnap korán fel akarok kelni, nem tudom mikor kezdünk és nem szeretnék késni. A szobámig nem találkoztam senkivel, pedig azt hinném, egy ilyen hely hemzseg a kémektől, orvosi nindzsáktól, vagy furcsa mutáns teremtményektől. De nem, egyáltalán nem. Teljes nyugalom, csend van mindenhol. Nem mintha szívesebben hallgatnám a halálsikolyokat, ez így éppen tökéletes. Remélem így is marad majd. A gondolataimba merülve nem fogok tudni pihenni. Leheveredek az ágyra, de csak forgolódok, egyszerűen, valami rossz érzésem van. Valami nem stimmel. Bárcsak tudnám előre mi fog majd történni. Az előérzeteim ritkán csapnak be. Nem megy, nem tudok aludni. Felülök az ágyon és nézek magam elé. Igyekszek megszabadulni minden gondolattól ami nem hagy nyugodni, majd eszembe jut Tayuya. Az ajándék amit tőle kaptam. Hova is tettem? Azt hiszem itt lesz az ágy mellett. Igen meg is van. Éppen ilyen esetekre adta. Vissza fekszek és kinyitom a dobozt. A lágy, kedves dallam jó érzéssel tölt el. Kellemes emlékek jutnak tőle az eszembe, és teljesen megnyugtat. Nem tudok elég hálás lenni amiért gondolt rám és amiért olyan sokat tanultam tőle. Megtanított bánni a shurikennel, és ott van a technika amit tegnap mutatott, a Rashomon. Elképesztően erős, és szerintem nem csak én változtam az együtt töltött idő alatt. Ő sem olyan szabadszájú, és indulatos mint mikor először találkoztam vele. Emlékszem örömmel eltett volna láb alól. Ehhez képest most szinte barátként tekintek rá. És nem csak rá. Kabutó sem ellenszenves, és tőle is tanultam bőven olyat ami még a hasznomra válhat. A hang négyes, és Kimimaro is, egyikük sem az a vérszomjas pszichopata mint hittem. Parancsot teljesítenek, mint bármelyik nindzsa akit eddig ismertem. Ettől gonoszak? Miért Avarrejtek mit csinál? Ugyanazt mint bármelyik másik nindzsa falu, megvédi magát és a lakóit. Akin pedig kísérletet hajtanak végre, vagy önszántából jön ide vagy a bebörtönzött, bűnözök, gyilkosok, akik szégyent hozták a nevükre. Orochimaru sem az akinek hittem. A gyilkos kígyó sannin, akinek egyetlen pillantása ölni képes. Nem mintha kételkednék ebben, de engem sem bántott, mert nem adtam rá okot. És nem is fogok. Rendesen felkészülök a sivatagi küldetésre Kimimaro oldalán, a társaként fogok harcolni. Mindent beleadok az edzésbe.
A doboz újra és újra játszotta a dalt, lassan elnyomott az álom, észre se vettem, hogy mikor, de nagyon jó érzés töltött el, ahogy erre a dallamra aludtam el. Másnap reggel nagyon lelkesen ébredtem, tudtam, hogy mostantól Kimimaro kezei alatt hatalmas fejlődésre van lehetőségem. Nem várom meg, hogy értem jöjjön, megyek és megkeresem. Ahogy kiteszem a lábamat a folyosóra, már hallom a lépteit. Nem érdekel akkor is megelőztem, legalább is, szándékban. Mindegy most nem ez a lényeg, hanem, hogy végre vége a pihenőnek.
- Milly! Nagyszerű, szóval nem kell várnom rád! Akkor hát, készen állsz a tajjutsu kiképzésre? – legszívesebben sikítanék, már mióta, hogy igen.
- Készen! Mehetünk!
- Kövess! – úgy teszek ahogy mondta, viszont én azt hittem......
- Ezúttal nem kint fogunk edzeni?
- Nem! Mostantól az egyik edző termet használjuk!
- Oh, értem! – megáll és szembe fordul velem.
- Nem tűnsz lelkesnek! Talán már nem szeretnél minden áron erős lenni, hogy a társam lehess a küldetésen?
- De, persze, hogy szeretném! Viszont, nem edzhetnénk inkább kint?
- Miért?
- Hát csak.... Mert...... Én nem igazán vagyok hozzá szokva a föld alatti élethez, ahhoz hogy még ablakok sincsenek! Szeretek tájékozódni egy harc során, és itt bent az idő érzékem is........
- Nem számít! – szakított félbe – Nekem teljesen mindegy, hogy hol edzünk! Ha ennyire fontos neked a, hogy a szabadban legyen akkor kimegyünk! Nekem nem gond!
- Köszönöm! Ígérem igyekszem megszokni ezt az élet stílust, de egy kis időbe telik majd!
- Hamarabb megszokod majd mint hinnéd! Gyere! Akkor menjünk ki!
- Rendben! – ugyanoda mentünk ahol korábban sikeresen letaroltunk magunk körül mindent. Erre végül is még alkalmas ez a hely. Először az alapokat vettük át, a feladatom az, hogy kivédjem vagy elkerüljem minden támadását. Alig egy két ütéssel padlóra küldött, úgyhogy inkább az elkerülés lesz a taktikám. Napokig nem bírtam vele, rettenetes ereje van. Nem használja ellenem a csont technikáit, de még így is, ha hagyom, hogy eltaláljon alig tudom összeszedni magam. Igaza volt, a tajjutsuban nagyon gyenge vagyok, legalább is hozzá képest. A közelharc soha nem volt az erősségem. Egy hét telt el és annyi kellet ahhoz, hogy biztonságban kikerüljem a támadásait, visszatámadni viszont egyszer sem tudtam.
- Fejlődtél, ez alatt az egy hét alatt is!
- Tényleg? Én nem úgy érzem! – már amelyik végtagomat még érzem egyáltalán.
- A feladatod az volt, hogy kerüld el a támadásaimat, ez sikerült! Gyorsan kitérsz minden ütés elől! Mostantól viszont, próbálj támadni is! – haha könnyű azt mondani. Ha fegyvert használok az is hasztalan hiszen a legutóbb is darabokra zúzta a tűimet. De valamivel muszáj lesz próbálkoznom.
- És ha nem tudok visszatámadni? Akkor m......
- Nem az a lényeg, hogy még tudj támadni! A küldetésen a társad leszek, a ninjutsuid erősek, a távolsági harc előnyös számodra, de homok ninják nagy hangsúlyt fektetnek a tajjutsura! Tayuya jelentése szerint ebben fejlődtél a legkevesebbet ezért ezt erősítjük most, bár én ott leszek ha közelharcra kerülne a sor, de neked is tudnod kell megvédeni magad ha nem tudsz megfelelő távolságot biztosítani a jutszuid használatához! – csapatmunka, én ezekre egyáltalán nem gondoltam.
- Akkor nem az együttműködést kellene gyakorolnunk!
- Hmhm arra is sor fog kerülni, most az a lényeg, hogy megismerjük egymás mozgását és határait! – határ mi, az neki szerintem nincs is. Sose gyengül le, vagy fárad el. Ehhez képest én hulla vagyok mire végzünk.
- Ki lesz aki ellen együtt fogunk edzeni? Tayuya, a hang négyes? Vagy a bebörtönzött gyilkosok?
- Nem! Nem ők lesznek! De most folytassuk, minden napot ki kell használnunk!
- Igen! – azonnal támadott, egyszer sem adott esélyt, egy pillanatra sem állhattam meg. Órákon át Kimimaro támadásait hárítottan, de ennél több nem ment, a technikáimat nem használhatom, nélkülük kell boldogulnom, de ennyire futotta! Kimimaro nagyon kemény ellenfél, az ütései nem találhatnak el mert akkor biztosan ott maradok. Az edzés végén alig állok a lábamon, semmi másra nem tudok most gondolni mint egy hatalmas alvásra. Orochimaru napokkal ezelőtt visszajött már, de egyszerűen nincs időm a gondjaimmal foglalkozni. Vagy edzek vagy beájulok az ágyamba. Elképesztő azt hittem Kimimaro kicsit több szabadidőt ad majd. A szobám felé összefutottam Orochimaruval és Kabutóval, volt velük még valaki. Annyira ismerős de fogalmam sincs hogy honnan.
- Milly, hallottam jól haladtok az edzéssel! – Kabutó kedvesen mosolyog rám.
- Hát ha Kimimaro így látja akkor biztosan így van! De én minden nap úgy érzem, hogy nem jutok előrébb, nagyon erős hozzám képest!
- Nem kell aggódnod, Kimimaro az egyik legjobb, erős ellenfél és tapasztalt a közelharcban, ezért rá bíztalak! – jól esik Orochimaru támogatása de nem vagyok elégedett magammal! Bár igazából sose voltam az.....
- Már csak napok vannak a küldetés kezdetéig! És bár egyáltalán nem biztos, hogy közelharcra kerül a sor szeretnék felkészülten odamenni! – Orochimaru egy perce mintha elgondolkodott volna, ő sem vette észre, hogy milyen gyorsan letelik ez a pár hét, biztosan elfoglalt volt. – Ahm..... megkérdezhetem hogy ő ki? – a fiúra nézek aki Orochimaruék mögött áll. Izmos és határozott kiállása van, mégis annyira ismerős.
- El is felejtetted? Pedig nem volt olyan régen! – Orochimaru mint mindig, most is jól szórakozik a kíváncsiságomon.
- Csak nem ő volt az a fiú aki...... Te voltál a műtőben igaz? – nem válaszol. Mintha neki is ismerős lennék, de egyáltalán nem emlékezne rám. Sem semmire.
- Műtőben? Láttalak már valahol? – oh tényleg nem emlékszik. Orochimarura nézek egy pillanatra, tipikusan olyan „majd később elmondom” képet vág. Jól van egyébként is fáradt vagyok, majd máskor rákérdezek.
- Nem, biztosan összekevertelek valakivel! Nem is tartanálak fel tovább titeket, mára végeztünk az edzéssel úgyhogy kihasználom a nap többi részét, hogy holnap újra formába legyek! – enyhén meghajoltam tiszteletből és tovább indultam, attól függetlenül, hogy Orochimaru mindenkivel tudatta a történteket még sannin, és azért ezt a címet nem mindenki érdemelheti ki. Amikor a fiú mellé érek elkapja a karomat.
- Pedig te nekem ismerős vagy!
- Kétlem! Szia! – elhúzom a karom és még engem is meglep, hogy nem okoz gondot a fiú ereje, talán Kimimaro mégsem volt elfogult. Ez után meg sem állok a szobámig. Bemegyek és a hátamat az ajtónak támasztom. El se hiszem milyen könnyen megszoktam ezt a helyet. Néhány napja még a furcsa volt hogy nincsenek ablakok, mostanra viszont egyáltalán nem zavar, mintha így lenne normális. Azonnal az ágyra vetem magam, semmi erőm nem maradt, minden tagom sajog. De megérte, tényleg erősebb lettem. Pár pillanat múlva el is alszom. Furcsa álmom van, nem most álmodom először, egy tömlöcben vagyok. Mindig, de most látom a fényben lévő alakot is. Nem a kezét nyújtja hanem rám mutat, a hokage az mögötte pedig arctalan ninják akik fegyvert fognak rám. Egyikük támadni kezd amire azonnal felriadok. Ez már nem először történt meg ez alatt a pár hét alatt. Mikor leszek már túl a múlton? Lassan felülök az ágyon, és meglepődve látom, hogy nem vagyok egyedül. Orochimaru az ágy szélén ül, a hátát az támlának támasztva.
- Rosszul alszol?
- Néha van egy, visszatérő álmom ami nem hagy nyugodni!
- Még messze van a reggel! Gyere! – a kezét nyújtja én pedig szó nélkül elfogadom és hozzábújok.
- Sajnálom! Végül teljesen lefoglalt az edzés Kimimaroval! Alig pár napunk maradt a küldetésig!
- Neked most a legfontosabb az, hogy  jó csapatot alkoss Kimimaroval! És más oka is van annak, hogy az legyen az első, hogy megerősödj, de ezt még korai lenne elmondanom! – tipikus, megint valami amire várnom kell.
- Oh tényleg! A fiú! Nem emlékezett semmire! Miért? Azt hittem csak erősebb lesz!
- Az lett, de ez az eljárás nem mindig működik az elvárásaim szerint! Ritkán előfordul, hogy egy alany nem úgy reagál mint kellene! Agresszív lett és megtébolyodott! Töröltem az emlékeit, így még hasznunkra lesz!
- Hogyan?
- Fogalmazzunk úgy, hogy most már elég erős, hogy távol tartsa a nemkívánatos személyeket!
- Az ellenállást?
- Nem csak őket! Tudod sokan a túlvilágra kívánnak engem!
- Igen! Ez tudom! – nem tudom leplezni a cinizmusomat, azért nem ő a shinobik mintaképe, sokan szívesen látnák holtan. Mmm erre gondolni is rossz volt. Kicsit feltámaszkodok!
- Orochimaru! Miért mész vissza annyi év után avarrejtekben? Mi van ott ami ennyire fontos?
- Nem mi, inkább ki?
- Oh talán féltékenynek kéne lennem?
- Nem így értettem! Csak a képességei érdekelnek, nincs okod féltékenynek lenni!
- Szóval nem nő? – lassan közelebb hajolok hozzá – Vagy vetélytárs! – átemelem az egyik lábamat Orochimarun, ő pedig a derekam köré fonja a karját.
- Nem, nem az! Sőt szeretném, ha segítenél majd neki!
- Rendben! – nem várom meg, hogy ő kezdeményezzen, nem tudom visszafogni magam, ez az érzés, ez a forróság, csak ő enyhíthet ezen a tűzön ami belülről éget. Minden pillantásával minden érintésével újabb lángokat gerjeszt bennem, tudom, hogy ő is érzi. Most akarom, nem tudom miért jött, de szerintem nem bánja ha nem csak aludni lát. Megcsókolom, lassan, hosszan elidőzök az ajkain és hagyom hogy elemésszen a forróság, nem tudok gondolkozni, csak ő számít, most akarom, érezni akarom. A derekamon pihenő kezével közelebb húz, így teljesen az ölébe csúszok. Minden érintése izzik a bőrömön. Érzem, hogy ő sem akar tovább várni. Heves csókba hív és hatra dönt az ágyon, a nyakamba hajol és gyengéden csókokkal borítja a bőrömet, ahogy a nyelvével érint elveszítem az uralmat a bennem tomboló vágy felett. Lassan szabadít meg a ruháimtól. Elég volt, érezni akarom. Hirtelen mozdulattal a vállára döntöm, úgy látom meglepte ez a fordulat. Most én vagyok a domináns szerepben. Nem áll ellen. Amikor már csak a bőrünk dörzsölődik egymáshoz a füléhez hajolok.
- Azt ígérted ezúttal nem fogod vissza magad! – suttogom kéjesen. A testem forró és nedves, lassan ringatni kezdem a csípőmet ő pedig erősen magához szorít. Úgy döntöttem nem veszítem el vezető szerepet, megőrjít ahogy parókát nyög a mozdulataimtól. Majd úgy érzem minden eltűnik körülöttünk amikor végre magamban érzem. A forróság egyre jobban felemészt, az ajkaink összeforrnak és hosszú kecses ujjait a hajamba fúrja. Érzem, hogy már mind a ketten közel járunk. De mielőtt elérnénk a csúcsra Orochimaru átfordít és egyre hevesebb tempóra vált, a hátam megfeszül, a torkomból hangos nyögés tör fel ahogy végre elérjük az áhított enyhülést. A lélegzetem megremeg és nem vágyom másra csak, hogy örökké tartson ez a pillanat. Lassan visszanyerem a gondolataimat, Orochimaru ajkait érzem a mellkasomon és a hollófekete tincsei cirógatását. A mellkasomra hajtja a fejét és lassan a szívverésem is megnyuszik. Percekig így maradunk csendben. Lehunyom a szemem.
- Orochimaru! Szeretlek! – fölém emelkedik és mintha csodálkozna. A szemei arany csillogásában most az enyémhez hasonló kíváncsiságot látok. Megértem miért, nyilván nem sokan éreztek még hasonlóan iránta, ha igen akkor se hinném, hogy gyakran mondtak volna neki hasonlót, tőle a legtöbben rettegnek. Végül nem szól semmit, homlokon csókol és mellém fekszik. Betakar és magához ölel. Igazából nem is vártam választ. Hozzábújok és szinte azonnal el is alszok. Ezúttal elkerülnek a rémálmok, most úgy érzem minden rendben van, és semmi nem teheti ezt tönkre. Másnap reggel megint egyedül ébredek, Orochimaru is nem rég ébredhetett fel mert a komódon friss gyertya ég, talán tíz perce gyújthatták meg. Annyi jól érzem most magam egyszerűen nem tudom elhinni, hogy mindjárt mehetek edzeni. Megint hulla leszek néhány óra múlva. De bármennyire is jól esne most egy pihenő nap, az edzés most fontosabb. És Kimimarot se várathatom meg. Elmegyek tusolni, hogy frissen vágjak neki a mai napnak és felöltözök. Megyek megkeresem Kimimarot, valószínűleg már kint vár. Így is van, viszont nem egyedül.
- Kimimaro!
- Milly! Tegnap említettem, hogy az utolsó napokban csapatként fogunk edzeni! Úgy alakult, hogy ez a nap a mai lesz! – szóval együtt fogunk harcolni, de ki ellen? Vagy kik ellen? Ugye nem úgy értette hogy.....
- Igen! De..... – ezt nem gondolhatja komolyan! Remélem rosszul gondolom. Kimimaro mögé pillanatok. – Elenned fogunk harcolni? – az ellenfelünk szélesen elmosolyodik. Tehát igaz, jól gondoltam. Vissza nézek a társamra, igazolást keresve a szemeiben.
- Úgy van! Nos Milly, készen állsz, hogy elkezdjük? – én..... Erre egyáltalán nem készültem fel......