Amnesia - Larry Stylinson

Miért?

"Tastes so sweet, looks so real"

~Louis Tomlinson

A halál gondolata mindenkit megrémiszt, ahogyan engem is. Sok mindentől félek. Félek attól, hogy elveszítem Harryt, félek attól, hogy egyszer feloszlik a banda, félek attól, hogy a családomnak csalódást okozok. Mit lehet ez ellen tenni? Törekedni és mindenből a maximumot hozni.
Hatalmas fény. Ennyi volt, amit láttam. Rengeteg fény, és semmi fájdalom. Ez a menny? A mennyben vagyok? Kétlem. Ez teljesen más, mint amilyennek a mennyeket képzeltem. Ez egy szoba. De milyen szoba? Hol vagyok? Alig tudtam kinyitni a szemeimet, de annyit láttam, hogy minden tiszta, és rendezett. Amikor az íriszeim megszokták a hatalmas fényáradatot, körbenéztem óvatosan. Egy ágyban feküdtem, mellkasomon tappancsok voltak, és az egyik kezemben egy infúzió is helyet foglalt. A szoba tele volt lufival, virággal, papírral. Jókívánságoknak tűntek. Ismerek én ennyi embert egyáltalán? A szobában az egyetlen ágyon kívül, amin én feküdtem, volt kettő fehér éjjeli szekrény az ágy két oldalán, és az említett bútor végében vagy 5 szintén fehér szék. A szobából két ajtó nyílt, ahogyan jól szemügyre vettem. Az egyik valószínűleg a mosdóé, a másikon pedig el tudom hagyni ezt a lyukat. Nem valami nagy, és ebből már rájöttem, hogy kórházban vagyok. Miért? Történt valami rossz? Mozdulni próbáltam, de nem sikerült. A lábam rettentő nehéz volt. Óvatosan megelemeltem a fejemet, és megpillantottam a jobb lábamon a nehéz gipszet. Nagyszerű. Ez most komoly? Meddig lesz rajtam? Kiskoromban egyszer eltört a kezem, és 5 hétig kellett gipszet hordanom. Gyűlöltem, mert semmit sem tudtam csinálni jóformán. Most viszont még annyit sem tudok majd csinálni, hisz nem a kezemen van, hanem a lábamon, és korlátozni fog úgy kábé mindenben. Kifejezetten örülök.

- Hé! - kiáltottam egy aprót az ajtónak háttal álló barna hajú nőnek. Az ajtó nem tűnt úgy, hogy be lenne zárva, inkább csak be volt hajtva. Amikor hátrapillantott eltátotta a száját, és az ajtót végrevágva rohant hozzám. - Anya? - kérdeztem bizonytalanul. Meddig aludtam? Nem mondom, jól nézett ki, de mintha amikor legutóbb láttam volna, még nem volt ennyi ránca.

Az ágy széle mellett állt, és a fejét a mellkasomra hajtotta óvatosan. Halkan sírdogált. Miért? Ahj, annyi kérdés kavarog bennem. Anya még mindig sírt, percek óta, amikor megjelent az ajtóban egy újabb személy, aki szintén nem nézett ki ennyire ráncosnak, amikor legutóbb láttam. A szája elé kapta a kezét, majd mikor Anya felegyenesedett Ő ölelt gyengén magához. Nem szóltunk egy szót sem. Sem Anya, sem Mark. Alig pár perc múlva, amikor Mark elengedett, mintha észbe kapott volna, és homlokon csapta saját magát.

- Istenem! Rohanok Hanksért! - mire kimondta, már sietősen el is tűnt a kórházi szobából. Anya felé pillantottam, aki könnyes szemeit törölgette. Miért sír? Ennyire rosszul vagyok? Én nem érzem úgy. Sőt, jól érzem magam attól eltekintve, hogy gipszben van lábam.

- Úgy örülök Kicsim, hogy végre felébredtél! Úgy aggódtam! - mosolygott kedvesen, de az arcán még mindig sós könnycseppek okozta csillogás tükröződött. - Gyere, segítek! - nyújtotta kezét, és óvatosan ülő pozícióba húzott. Enyhe szúró nyomást éreztem mellkasomban. Anyára mosolyogtam, de egy szót sem szóltam. Csendben vártam erre a Hanksre, aki valószínűleg az orvosom.

Mindenre számítottam, csak arra nem, ami ezután következett. Egy szőke kislány rohant be az ajtót, mintha egy sorozatgyilkos kergetné, és amikor meglátott megállt, majd elsírta magát. Ő kicsoda? Hozzám futott, és mélyen a vállamba nyomta arcocskáját. Óvatosan magamhoz öleltem. Amíg a kislányt szorongattam karjai között, megjelent pár fiatal, feltehetőleg velem egyidős fiú, és az ajtóban várakoztak. Az egyik közelebb araszolt, de nem jött túl közel. Barna, göndör haja a vállára hullott, zöld szemei lámpafényként rikított. Remegő ajkakkal és kezekkel meredezett felém, majd lecsordult egy árva könnycsepp gyönyörű arcán. Jóval magasabb lehet nálam, talán egy fejjel is. A mögötte toporzékoló fiúk is helyesek voltak. Az egyiknek tele volt a keze tetoválásokkal és fekete haja volt. A másik szőke volt, és ismerős hatást keltett. Arca kisfiús volt, és ha nem tartanám lehetetlennek, azt mondanám, hogy 15 évesnél nem több. Volt egy erős testalkatú fiú is velük, borostás arca és barna szemei csak még szexibbé tették. Nekem mégis a göndör hajú szépségen akadt meg a tekintettem. Amikor a szőke hajú lány elengedett karmai közül alig lépett arrébb, és a göndör csoda ugrott az ágyamba. Erős karjaival szorosan tartott, mégis úgy éreztem, hogy enyém a dominancia. A kislány Anya mellé sétált és onnan figyelte az eseményeket. A göndör kétségtelenül jó ölelést tud adni, de ezzel együtt rettentő fájdalmasat is. A mellkasom szétszakadni készült, de nem akartam eltolni magamtól. Úgy látom ismer engem, és biztos vagyok benne, hogy én is ismerem Őt, csak most nem ugrik be. Mondjuk, honnan ismernék ilyen fiatalon egy ilyen jóképű pasit? Körülbelül 20 évesnek saccolnám, esetlen 21-nek. Én még csak 18 vagyok. Lassan tizenkilenc, de az még messze van. Tavasz van, szóval mégsincs olyan közel, de hamar eljön az.