3. Rész

74 6 0
                                    

~•Kasumi~

Már majdnem elaludtam, mikor hallottam az erkélyajtó nyitódását, majd a csukódását, a következő pillanatban pedig mindannyian visszajöttek és elém álltak

-Végeztünk- mondta mire én is felálltam

Pár perc néma csend, amit aztán a "falkavezér" tört meg

-Arra a döntésre jutottunk hogyha te is beleegyezel, akkor három ember nálad maradna, a maradék hétnek pedig vennénk ki két szobát egy hotelben.

-Természetesen állíthatsz fel szabályokat nehogy holnap már az utcán végezzük, te pedig halott legyél- fejezte be Chrollo szövegét Shalnark- Viszont szeretnénk megismerni téged ha már te szinte mindent tudsz rólunk

-A mindentől azért messze van..-nevettem kínosan-Viszont benne vagyok! Ma még mindenki nálam aludhat, holnap kitalálok pár szabályt és keresünk nektek egy hotelt ami nincs annyira messze. Viszont azt már most le szeretném szögezni hogy minimum négyen keressetek munkát, vagy messze az én lakásomtól raboljatok bankot, mert ennyi embert nem fogok tudni eltartani, főleg hogy vannak hónapok mikor magamat is nehezen tudom- húztam el a számat

-Igen erre mi is gondoltunk- bólintott Chrollo- Meg már kitaláltuk hogy milyen "csoportok" legyenek

-Tényleg?- kíváncsian néztem rá és vártam hogy felsorolja

-Pakunoda, Shizuku, Shalnark és Phinks az egyik.
Machi, Nobunaga és Feitan a másik.
Hisoka, Illumi és velem együtt pedig a harmadik, mi maradnánk veled

-Ért-V-Várj! Mi?! Hogyhogy pont ti maradtok velem? Hisz olyan gyenge vagyok hogy a társulatban lévő leggyengébb tag is egy ütéssel kinyírna- miközben ezt mondtam, fejem paradicsom színeiben pompázott mivel épp bevallottam hogy menthetetlenül puhány vagyok

-Épp ezért, ha már engeded hogy maradjunk, tanínati fogunk, bár ebbe a többiek is beszállnak majd. Hisoka lát benned valamit...-ennél akarva akaratlanul behúztam a nyakam *Ha Hisoka lát bennem valamit csak nagyobb veszélyben vagyok*
-...ha lenne elég önbizalmad talán már most erősebb lennél, ráadásul Machi megérzése is azt súgja hogy erősebb tudsz lenni és ezen a téren legtöbben így vagyunk

-Mhm- bólintottam aprót jelezve, megértettem amit mond- Egyébként ebben a világban tudtok Nent használni?

-Igen de mindannyiunké legyengült

-Mennyire vagy képben a Nennel?- kérdezte Phinks

-Uhmm... az alapokat tudom- mondtam és már lelkileg kezdtem felkészülni hogy már most "felelnem" kell

-Akkor már csak az auracsomóid kell felnyitni, viszont ez még ráér. Pár perc és 20 óra lesz, mi még bőven bírjuk de te szeretnél aludni?- kérdezte Chrollo

-Festeni szeretnék de társaságban nem tudok rendesen dolgozni- mondtam közben az erkélynél lévő sötétítőt elhúztam

-Akkor beszélgessünk- vetette fel az ötletet Shalnark- Nekem például fúrja az oldalam hogy mennyi idős vagy és pontosan mi a munkád?

-Egy lánytól nem illik megkérdezni a korát!- ütötte oldalba a szőke fiút Machi

-Nem zavar- vettem elő szokásos kamumosolyom- 22 vagyok, 3 éve hagytam ott az 5 éves középsulit, azóta egy kávézóban dolgozom, kiszolgálóként, mellette a festményeimet és kézműves dolgaimat árulom netes oldalakon.

-Nem fáraszt le ennyi munka?- kérdezett most Pakunoda

-A kávézó csak pár utcával arrébb van, kedd és a hétvégék kivételével egész héten, 9-től 17-ig vagyok ott általában..

~•~

Még éjfélig beszélgettünk, utána rajtam kívül mindenki elaludt, úgyhogy kihasználva az alkalmat hogy nyugtom van,  kisétálva a erkélyke, a korlátra támaszkodtam és figyeltem a kihalt várost

-Te miért nem alszol?




m.lxndr

Életre kelt pókok vagy képzelet?Where stories live. Discover now