Stray kids x reader

Amnézia 3.rész

Isanghan
Mostanában éjjelente, mintha valami mindig eljönne értem. Egy kéz, ami elragad és kihúz a sötétből, de mire felébrednék, hogy meg tudjam mi az, addigra eltűnik.

Hyunjin
Isa hazatérése óta nagyon sok gondolat cikázik a fejemben. Vajon, hogy érzi magát mellettünk?. Vajon tényleg vissza tudom fogni magamat?.. Az érzések, amik bennem tombolnak nem tudják már sokáig bírni, de muszáj lesz. Igaz már több hete itthon van, de még mindig nem hagy békén annak a tudata, hogy szinte idegenek vagyunk számára. Napközben nem szoktam közel lenni hozzá, annak érdekében, hogy vissza tudjam fogni az érzéseimet, de esténként, mikor már elalszik bemegyek a régen hívott szobánkba. Belépve a hálószobába az ágy mellé guggoltam és az arcát szemléltem miközben halk szuszogásokkal aludt mélyen. Folyton az arcára hullik kibontott haja, ezért egy gyengéd mozdulattal elsöpröm róla. Ilyenkor mindig megfogja ujjaimat - most se volt kivétel - és ajkaihoz húzzta. A látványa annak, amikor álmában az ujjaimat puszilgatja és amúgy ezt nem tenné meg ébren, szinte megöl.
Nem maradhatok sokáig, hisz ha felébredne és látná mit keresek én ott az eddig vissza szerzett bizalom egy pillanat alatt köddé válna. Lassú mozdulattal elveszem kezemet a szájától és a homlokára adva egy puszit elhagyom a szobát.

Isanghan
Egyik napot reggelivel akartam kezdeni. A reggeli kávé már az asztalnál, ahogy Hyunjin is. Éppen rántottát sütöttem mindkettőnk számára. A gázt el is zártam már csak a tálalás volt hátra, de a polcon túl hátra voltak tolva a tányérok. Nem értem el, ezért lábujjhegyeimre emelkedve próbáltam meg levenni. A szerencsétlenkedésemet Hyunjin végig nézve, inkább segített.

-Várj, segítek! -mögém állt és leemelt két tányért.

-Köszönöm! -fordultam felé, azzal nem számolva, hogy túl közel van. Egy kellemes, ismerős illat érződött a fejemhez közel lévő mellkasához feszülő pólójából. A tekintetemet az övéhez szegeztem, de ő ajkaimat nézte, majd az övét beharapva közelebb hajolt. Arcunkat csak 1 cm választotta el, a szívem, úgy dobogott, hogy attól féltem meghallja. Régen nem voltam ilyen közel senkihez se és valahogy a történtek után tartottam a távolságot a többiektől. Ez valahogy nem sikerül - kellett nekem megfordulni-, hisz most szinte egymás levegőjét szivjuk. Hyun egy nagyon nyelt, majd arrébb állva az asztalra rakta a két tányért és bele borította az általam készített reggelit. Leült és neki is látott. Elbambulásomból felébredve csatlakoztam hozzá.
Mikor végeztünk a tányérokat össze pakolva a mosogatóhoz vitte elmosni azokat. Már majdnem végzett vele, amikor oda szóltam neki.

-Te miért nem mesélsz kettőnkről? -Hyunjin az utolsó evőeszközt is elmosva hátra fordult és azt mondta:
-Mert túl fájdalmas lenne mindkettőnk számára. Belátni azt, hogy már nem úgy nézel és nem úgy szólsz hozzám, mint régen, a szívem szűnik meg dobogni.

Azt utolsó szavait elmondva vissza ment a fiúk hálószobájába engem hátra hagyva a csendben körülvevő helyiségben.

Hyunjin
A szobába kellett rohannom, majdnem megcsókoltam, hisz az enyhén pirosas ajkai, olyan közel voltak az enyémhez.

Amit mondtam neki nem kellett volna, most biztos ezen fog rágódni, akárcsak én.
-Én hülye! -mondtam halkan.
-Mi a baj? -lépett közelebb Seungmin.
-Semmi.. Csak most egy kis levegőre van szükségsem.
-Ohm rendben. -mondta megértően és vissza ment a dolgára.

Felvettem a legmelegebb pulcsimat és a bejárati ajtóhoz lépve a cipőmet kerestem a hatalmas cipő kupac között.
Mire megtaláltam és hamar elindultam volna, egy hang szólalt meg felém.
-Hova mész Hyun?
Isanghan volt az, aki éppen csak kihajolt a szoba küszöbén.
-Sétálok egyet, most egész kellemes idő van kint. -válaszoltam mosolyogva.
-Veled mehetek?
Egy pillanatra ledöbbentem, hisz ilyet kérdez az előbbiek után.
-Persze...soha nem tudnék neki nemet mondani.
Gyorsan felkapott magára ő is egy pulcsit és a cipőjét, így indulásra kész volt .