ʙᴜʙʙʟᴇ ɢᴜᴍ ✔

ᴍᴀ́ʟɴᴀ́s ʀᴀ́ɢᴏ́ɢᴜᴍɪ

Azt hiszem, szeretem Konort. 

Ez a legrosszabb, dolog, ami életemben történhet velem. 
Nem lehetek belé szerelmes, amikor mi barátok vagyunk. Rengeteg ideje nagyon jó barátok. És ez lehetne is egy közhelyes film. Először csak barátok és aztán lesz több köztük. Csakhogy nem lesz több, mert ő nem szeret, én meg igen, de nem akarok vele összejönni. Az egész osztály miattunk hisz a fiú és lány barátságban. És mi is hiszünk. Mert ez normális. És ha a nagy példa megszűnne, akkor megszűnne az ezeréves hitük is.
Úgyhogy egyenlőre csak várom, hogy kiszeressek Konorból, és aztán vége az egész kitalált hülyeségemnek.
Igen. Pár napja még ezt gondoltam. De most mégjobban beleszerettem. Úgy érzem ő a tökéletes. A lelkitársam. A nagy ő. És olyan szomorú, hogy sosem fogom megkapni. Tíz macskával fogok meghalni. Főleg, hogy nem is szeretem a macskákat.

- Apa! Vegyél nekem rágót, kérlek. - szólok apunak, amikor kinyitja a házunk ajtaját.

- Milyet? - mosolyog rám.

- Öhm...málnásat. Kösz. - vágtam rá. Apu bólintott, majd kilépett az ajtón. 

Na jó, most, hogy apu boltba ment, elmehetek Borzhoz. Felkaptam a Conversem, a gördeszkám, majd kifelé sietve majdnem szívrohamot kaptam. Ugyanis Andris az ajtóban állt.

- Hova mész? - értetlenkedett. 

- Csak a boltba. - legyintettem gyorsan.

- Oda megy apa is.

- Igen. Tudom. - bólogattam feszülten állva.

- Nem értem.

- Én sem. - kerültem ki gyorsan, majd kiszaladtam az ajtón. Kevesebb mint fél óra múlva jövök vissza úgy is. El lesz egyedül addig, annyira azért nem síkhülye. 
Mikor éppen egy zebrán futottam át, megcsörrent a telefonom. Idegesen néztem meg a kijelzőt, majd amikor megláttam a nevet, kisebb szívroham után felvettem.

- Szia. - szólt bele Konor azon a mámorítóan aranyos hangján. Amiből rögtön megéreztem, hogy nem a legjókedvűbb. - Nem zavarok?

- Szia. - próbáltam meg nem annyira lihegni rohanás közben. -Dehogy. Miről akarsz beszélni?

- Gondolom, te is érzed, hogy nem minden a legokésabb mostanában köztünk. És én nem értem, hogy miért. Van valami baj, Emma? Megbántottalak?

- Dehogy. Csak minden összejön mostanában. Bocsánat. 

- Ne te kérj bocsánatot. Tényleg, bármi van, szólj. Tudod, hogy bármit elmondhatsz már egy jó pár éve. Ez nem változott. És remélem nem is fog. - mondja komolyan.

- Én is remélem és köszönök mindent. - szóltam bele, amikor már láttam Borzot messziről.

- Rendben. Puszillak, szia. - mondta, majd letette. 

- Szia. - szóltam, bár már tudtam, hogy letette. 

- Borz. - szólítottam őt, mire idejött hozzám. A haját kékre festette, amit azonnal meg is dícsértem. Minden hónapban más színűre festi. 

- Csaó, Pupák. Nem tudtam, hogy ma itt fogsz dekkolni. - közölte, és közben leöntötte magát egy üveg bubis vízzel. Nem tudom, hogy ilyeneket miért csinál, amikor nincs meleg, szakadt a ruhája, és nincs értelme, de megszoktam. És jól áll neki az őrültség. 

- Beszélnünk kell. - közöltem vele komolyan.

- Mi az? Megijesztesz, Pupák. - röhögte el magát, miközben kibont egy energiaitalt. 

- Én szerelmes vagyok. 

- Ahj, Pupák. Az egyoldalú szerelem sose jó. Írd le, amit érzel, és akkor amikor a legjobbnak gondolod. Ennyi. Ez valami pszichológiai trükk, ha kiírod magadból, jobban fogod magad érzeni utána. Aztán, ha jól hangzik, zenésísd meg és add ki. Csomóan így lettek híresek. - vonta meg Borz a vállát, mire én hangosan  fölnevettem, mert elképzeltem azt a szürreális képet, hogy befutott énekesnő leszek.

- Rendben, megfogadom a tanácsot. - hagytam abba a röhögést. -  Kösz.

- Na, guruljunk egyet! - vigyorgott Borz, és már el is indul szélsebesen.

..❤..

- Emmi! Úristen, Emmi! - rohant felém bőgve Andris az utcán, amikor már majdnem hazaértem.

- Mi történt?! - nyitom tágra a szemem gyorsan és magamhoz szorítom az apró kis testét.

- A kony...konyha. Ég a konyha! - és ez a mondat volt az, ahol úgy éreztem, mindennek vége.

Sikítva deszkáztam le szélsebesen a házunkhoz. Az előszobába beérve  rögtön érezni kezdtem az izzasztó meleget, majd  megláttam a piros tűzoltó készüléket. Az öklömmel vertem ki az üveget, majd megfogtam a készüléket.  A konyhába futottam majd tátva maradt a szám döbbenetemben, mert az sütő, a főzőlap, és a hűtő is lángokban állt. Gyorsan kellett gondolkodnom. Nem hívhatok tűzoltókat. Amíg ideérnek, addig már el ég az egész konyha. Egyedül kell ezt lerendeznem.  Gyorsan oltani kezdtem a tüzet, de a fehér hab nemsokára kifogyott.

- Ne, ne, ne! - mentem a szekrényhez köhögve, hogy kivegyek belőle egy lavórt. A szekrény fele már el is volt égve. Megláttam az ajtóban álló rémült Andrist, akinek ordítani kezdtem.  - Menj ki gyorsan, és hívd fel apát! A szekrényen van a mobil! Kifelé!

- Basszus! - sikoltottam fel, amikor a gyűrűs és a kisujjam beleért a tűzbe. - Úristen! - bőgtem megállás nélkül, mert az ujjaimra vizet kezdtem folyatni. Fájt a fejem a füsttől, mert nem jutott friss levegő a szervezetembe. És iszonyatosan fájtak az ujjaim is.

Majd beugrott egy szép jelenet a fejemben. Ami már megtörtént régebben. Csak annyi, hogy kimegyek az ajtó kapuján Vincével, Villővel, Izával. És Konorral. Minden olyan csodálatos volt. Összenevettünk éppen, mert szokás szerint Vince mulattatott minket, majd megálltunk megbeszélni, hogy Mekibe, vagy Burger King- be menjünk. Iza elkezdte mondogatni, hogy dehát holnap fizikadoga van, meg hogy ma még el kellene készülnie az edzésére, mi meg lecsitítgattuk, hogy ne görcsöljön rá semmire, csak kajálunk egyet. Vince meg röhögve mondogatta, hogy milyen stréber már Iza. Majd a nagy táskával a hátunkon elindultunk a Meki irányába.

- Emmi. - hallottam egy hangot. Úgy érzem, mintha nagyon messziről jönne. Elég aggódóan hangzott a hang. Pedig semmi baj sincsen. Minden a rendben, éppen Mekizni megyünk. - Emmi. - Mostmár tisztább a hang. Andrisé. Hogy kerül a Mekibe Andris? Nem értem. Nagyon lassna ki próbáltam nyitni a szemem. Nem ment. Még egy próba. Sikerült, bár elég homályosan látok.

- Emmi felébred, Emmi felébred! - mosolygott könnyes szemmel az öcsém.

- Emmám! - ölelt meg apu. - Ne félj, minden rendben lesz!

- Mi az? Apa. Ne égess már le az öleléssel, megyünk mekizni. - nevettem.

- Rendben, kérem, menjenek el, pihenésre van szüksége a lánykának. - mondta egy nővér. Nővér?!

- Szia. Te egy nővér vagy? - értetlenkedtem, miközben integettem apáéknak.

- Igen, igen, lányom. - bólogatott a szőke hajú nő. - De most neked pihen...

- Várjunk csak. Én hol vagyok?

- Pihenj csak. Pihenned kell. Kórházban vagy égési sérülések miatt.

- Kórház...Hogy mi? - kiáltottam, amikor eszembe jutott minden. - Hol a telefonom? Kérem, adja ide.

- Most nem adhatom oda, csak miután lenyugodtál. - simogatta a karom a nővérke.

- Jó, de hány óra van? 

- Kilenc óra múlt nyolc perccel.

- Jézusom, én több mint négy órája alszom. - kaptam a fejemhez.

- És ez nem elég. - mosolygott megnyugtatóan a nővér, mire szorosan lehunytam a szemem, mert a fejem még mindig iszonyúan sajgott.