Sunflower |L. S.|

𝗼𝗻𝗲

- Istenem... ahh... - nyögdécsel hangosan, ahogy szaporán jár a keze a nedvétől sikamlós farkán, közben ujjával kívülről izgatja rését. Szoknyája teljesen felgyűrődött már, a pólóját átizzadta, mégsem érdekli, csak hajszolja magát a gyönyör kapuja felé. Néha rászorít péniszére és makkját dörzsölgeti hüvelyk ujjával. Szemeit összeszorítja, hangja elvékonyodik, amint érzi az ismerős bizsergést, mely egyre jobban kezd felépülni benne, hogy aztán lávaként áradjon szét testébe.

Csípőjét fellendíti és ujját picit beljebb tolja, viszont nem esik annyira jól neki, így azonnal hasra fekszik, de fenekét kinyomja. Benyálazza egyik vékony végtagját és óvatosan járatába csúsztatja. Szemei felakadnak, kezével pedig szorgosan dolgozik tovább duzzadt tagján. Túl jók az impulzusok, amik a testét érik, nem tudja, hogyan mozoghatna gyorsabban. Közben próbál hátra pillantani a tükörbe, ami pont vele szembe foglal helyet a szekrényen és óriási nyögés tör ki belőle, mikor meglátja saját magát. Ha lehet, még jobban felizgatja a dolog.

Érzi a forróságot gyülekezni alhasába, térdei megremegnek, kétségbeesetten gyorsít a tempón. Alig kap levegőt, haja izzadtan tapad tarkójára és homlokára, a baba pink szoknyája hasáig felcsúszott.
Végül ujját behajlítja a járatában és csak ennyi kell, hatalmasat nyögve, remegve löveli ki a fehér takaróra az ondója minden cseppjét, záróizmai összeszűkülnek. Rándul néhányat az orgazmus utáni pillanatokban és lihegve dől le az ágyra.
Percek telnek el, míg próbálja légzését csillapítani, ám nem olyan egyszerű. Ritka alkalmak egyike, hogy ennyire élvezettel teli legyen a kézimunkája és emiatt fáradtabb is lett.

Lassan felül. Elvesz a mellette lévő kis asztalról néhány zsepit és letörölgeti magát mindenhol. Viszont ruhái és a takaró sem úszta meg, szóval átöltözik, majd lecseréli az ágyneműt.
Ugyanúgy szoknyát vesz fel, csak épp baba kéket és halvány rózsaszín felsőt. Térdzokniját hanyagolja, mert június már beköszöntött és nagyon meleg lenne. A fürdőbe menve próbálja megfésülni nagyjából tincseit, bár sosem könnyű vele bánni. Arcát hideg vízzel megmossa, végül pedig tesz fel alig látható szempillaspirált és száját bekeni dinnyés ajakápolóval.

Nagyot sóhajtva néz végig a tükörképén. Nem így néz ki egy normális fiú, viszont sokkal jobban szereti a lányosabb ruhákat. Így lehet  önmaga, mégha emiatt páran kigúnyolják. Sosem érte fizikai bántalmazás, de lelkét annál jobban szerették széttaposni.
Mára már szerencsére leperegnek róla a jelzők és csak nevetni tud az embereken, hogy mennyire szánalmasan próbálják bántani azért, mert ő ő  akar lenni. Persze, régebben sokat sírt és nagyon boldogtalan, összetört volt. Talán, ha nincs akkor ott a legjobb barátja és egyben szinte testvérnek mondható személy, akkor nem tudott volna felállni a padlóról. Ő volt az, aki mindig mellette állt, felsegítette és, mikor hajnali háromkor bőgve hívta fel, azonnal, hezitálás nélkül rohant hozzá.

Egy hasonló helyzet miatt ismerték meg egymást. A gimi nagy focicsapat királya, Bobby Wayne-nek pár "barátja" nem tudták elfogadni és elviselni, hogy olyan amilyen. Sarokba szorítottak az utcán. Senki nem volt segítségére, már sötétedett is, szóval feladta az egérutak keresését. Minden ízében rettegett. Azt gondolta, eddig nem verték meg, de úgy tűnik, eljött ennek is az ideje. Rondábbnál rondább szavakat vágtak hozzá, leköpték és térdre kényszerítették. Megalázták. Könnyeitől semmit nem látott, csak várta az első ütést, ami bekövetkezett volna, ha meg nem jelenik az akkor még idegen srác. Sosem látta őt, biztosan új volt még. Mást nem is érzékelt, csak összekuporodott és zokogott. Hirtelen meleg karokat érzett maga körül. Kicsit összerezzent és felnézett. Ő volt az. Nagy, barna őzike szemei nyugalmat sugároztak, meg őszinte sajnálatot. Magához ölelte és igyekezett lenyugtatni őt, vígaszt nyújtani. Akkor kezdődött az ő  szétválaszthatatlan kötelékük, akár a testvéreknek és kicsit hálát is adhat Wayne csapatának, mert lehet, hogy soha nem ismeri meg őt, ha nem támadják meg.