Sunflower |L. S.|

𝗲𝗶𝗴𝗵𝘁

Harry fáradtan nyitogatja szemeit. Több mint tíz órát aludt, mégis úgy érzi magát, mintha egy úthenger haladt volna keresztül rajta. Először észre sem veszi, hogy valaki áll az ajtóban, csak mikor megdörzsöli szemeit, akkor látja, hogy Louis keresztbe font karokkal támaszkodik az ajtófélfának. Amint gondolatai kitsztulnak, egyből eszébe jut a múlt este történtek és érzi, hogy lángol az arca.

- Jó reggelt. Csináltam reggelit, öltözz fel. várlak a konyhában. - a hangja eddig nem hallott ridegen szólt, emiatt Harry kis gombócot érez a torkában, de próbálja figyelmen kívül hagyni. Louis még egy pillantást vet a göndörre, majd sarkon fordul és elmegy. Harry sóhajtva kel ki az ágyból.

Amint elkészül, hevesen dobogó szívvel nyomja le a kilincset és lassan lép ki rajta. nem tudja, mire számítson, fogalma sincs, ki ez az ember, mi a szándéka vele. Egyenesen retteg tőle, főleg azok után, hogy ő megpróbált... közeledni. Remegő végtagokkal lépcsőzik le, majd mikor már nem a lábait figyeli, tekintetével a férfit keresi. meg is pillantja őt a konyhában, pontosabban az asztalnál, így oda veszi az irányt. Mikor a bútor elé ér, félősen a férfire néz és egy pillanatra meghökken, amint szembe találja magát a már-már lelkéig hatoló kék szemeivel. Egyenesen a szemébe bámul, mely elég rémisztő és egyben valami... valami bizsergető érzés. Harry nyel egyet és vár. Fogalma sincs mire, de nem mer kérdezni, vagy egyáltalán megmozdulni.

- Ülj le és egyél. tudom, hogy szereted. - Harryt a hideg rázza ettől a mondattól. semmiségnek tűnhet, viszont azok alapján, amit mondott neki az idegen, folyton az van a fejében, hogy bármit tehet vele. és ez megrémíszti a fiút.
Nem válaszol, csak teszi amit mond. bár úgy érzi, egy falat se menne le a torkán, muszáj néhány falatot leeröltetnie. Ezelőtt sosem tudott volna ellent mondani a csokival leöntött gofrinak, de most rendesen hányingere támadt tőle.
Nem szólt egyikőjük se semmit. mindketten csendben falatoztak, Louis nyugodtan, míg Harry gyomorgörccsel.

- Sajnálom, hogy... megijesztettelek. nem akartam erőszakoskodni, csak olyan hihetetlen, hogy végre itt vagy, a házamban és olyan rég vártam erre. Most biztosan őrültnek gondolsz, de ígérem, idővel minden más lesz. vannak... vannak problémáim, belátom, viszont sosem tudnálak bántani. Úgyhogy, ha.. ha mégis olyan történik, ami neked nem jó, nyugodtan állíts le. - Harry alig bírta felfogni, amit mondott, annyira hadart, ráadásul még az akcentusa is rásegített, bár reagálni nem nagyon tud. Nem ismeri a férfit, de őszintén, nem nézte volna ki belőle, hogy bocsánatot kér. Elbaszott az egész helyzet, mégis, Harry valamiféle melegséget érez a mellkasában. A fiú nem ostoba, pontosan látja rajta azt a "problémát" és ez még ijesztőbb. Valamilyen zavara van, ez egészen biztos. Már abból kiindulva, hogy beteges vágyai miatt elrabolt egy tizenhat éves fiút és Harry még csak nem is sejti, mi minden rejtőzik az idősebb mögött. Milyen mocskossá nőtt az elméje.

- Se-semmi baj. - annyi minden mást akar mondani, kérdésekkel akarja megbombázni újra és egyszerűen csak haza akar menni.

- Rendben. Gyere velem. Mutatok valamit. - áll fel hirtelen és Harry fel sem fogja, botladozva húzza maga után a kék szemű. Sietősen kapkodja rövid lábait és egyből elkapja a rossz érzés, mikor a szoba helyett, lefelé mennek. Sejtése sincs, mi lehet ott, hisz eddig észre se vette. Ugyanolyan lépcsőn mennek le. Harrynek nagyra nyílnak szemei, mikor meglátja, mennyi ajtó van. Nagyjából hatot számolt, de nem állnak meg addig, míg nem a legutolsóhoz érnek. Egy kulcsot vesz elő Louis a zsebéből, kinyitja a nyílászárót, és bár sötét van, maga elé tolja a megszeppent fiút, majd bezárja a hátuk mögött. Harry megrezzen a csapódástól és igyekszik a lélegzetére figyelni. Szíve a torkában dobog, ezerféle rémkép jelenik meg előtte, és hiába koncentrál, semmit nem lát. Megugrik az érintéstől, félelme nem csillapszik, hogy két kéz a csípőjére simul, úgy érintve a fiút, mintha a legtörékenyebb porcelánból lenne. Összeszorítja szemeit és megremeg, ahogy nyakánál érzékeli a férfi légvételeit.

- Érzem, hogy félsz. egyenesen reszketsz. a szíved majd' kiugrik a helyéről és ide hallom a gondolataidat is. Biztosan sok rossz játszódhat le benned, amit megértek. Tudom, hiába mondanám, hogy nyugodj meg, nem menne. - hangját egyáltalán nem emeli fel, és Harry biztos benne, ha nem állna közvetlenül mögötte, egy szót sem értene.

- De egyet jól jegyezz meg. ha megpróbálsz elszökni előlem, nem fogok kegyelmezni. - szorítja meg a göndör csípőjét és ha lehet, még jobban magához húzza. Harry egész testében megremeg és nem sok hiányzik, hogy elsírja magát.

- Megértetted? - a fiú bólint, de úgytűnik, Louis nincs megelégedve ezzel.

- Szavak, Harry.

- I-igen, m-megértettem.

- Helyes. És még egy dolog. Ha szabályt szegsz, ide foglak lezárni és addig nem engedlek ki, amíg meg nem tanultad a leckét. - lép el Harry mögül és felkapcsolja a villanyt. A fiúnak le kell hunynia pár pillanatra szemeit, aztán mikor megszokja a hirtelen fényt, a lélegzete is eláll. Egy kis ágy van a fal mellett, amire kötelek vannak rögzítve, a másik oldalon egy plafonig erő rúd helyezkedik el, ami mellett van kis szekrény, melyre bilincsek és kendők lettek letéve. Végül a szoba közepén van egy ketrec, és Harry hátán végig fut a hideg már a gondolatra is, hogyha nem viselkedik úgy, ahogy kell, akkor ő is abban végzi.

- Remélem, ilyenre nem kerül sor. Szeretném, ha jól viselkednél apucinak. - simít végig Harry fenekén.

- Megigéred nekem, hogy jó kisfiú leszel? - öleli át hátulról és teljesen magához húzza.

- Megigéred apuci. - feleli Harry halkan. Alsó ajkát beharapva agyal azon;

miért vele történik ez?