⚔Tűz és víz⚔ |𝐖𝐨𝐨𝐒𝐚𝐧 𝐟𝐟|

Újra találkoztunk

*WooYoung szemszöge*

-Salve mea Angelus! – Halottam meg magam mögül a már jól ismert hangot. Igaz, kicsit megugrottam, mert nem vettem észre, hogy mögöttem áll.

-Salve mea Diablo! – Fordultam felé. Végre oly sok idő után újra láthatom.

-Már nagyon hiányoztál. – Közeledett felém, majd a szokott távolságnál megállt. Milyen kár...

-Te is nagyon hiányoztál San. Sokkal jobb személyesen találkozni, mint minden este tüzet oltani a szobámban. – Szemeim forgatva, halvány mosoly jelent meg arcomon. Igaz, hogy porrá égette egyszer az ágyam, de attól még imádni való ez a fiú. Az ágyat meg két nevetőgörcs közt rendbetette.

-Többször is elárasztottad a szobám, csoda, hogy nem végeztem hamuként. – Öltött felém nyelvet. A kis...

-Leharapom a nyelved! – Próbáltam durcásan nézni rá, csakhogy ő erre ravaszul elmosolyodott.

-Ha közelebb mehetnék, még talán hagynám is. Sőt még vissza is adnám!

-Ho-hogy miii? – Kerekedtek el szemeim, és újra éreztem azt a meleget, amit akkor érzetem, amikor a becenevem kaptam.

-Jól hallottad WooYoungie. – Kuncogott fel halkan, majd egy kicsit furán nézett fejem fölé. – Uhm...azok meg micsodák?

-Mármint mik? – Néztem én is fel. Na ne. Azok a fránya lebegő vízszívecskék... - A-azok semmiiik ne is törődj velük! – Hadonásztam kezeimmel ezzel sikeresen elhessegetve a szíveket. – Te jó ég egy olyan kínos. – Hajtottam le fejem, és tenyereimbe temettem. Hátha nem tűnik fel, hogy kétszer vörösebb a fejem, mint ezelőtt fél perccel.

-Inkább édes. – Guggolt le elém. – Na hadd lássam az arcod Angelus! – Lassan elvettem orcám elől mancsaim.

-Így még annál is édesebb. Vöröske. – Vigyorodott el.

-Ezt engedjük el. – Motyogtam magam elé.

-Majd megpróbálok úgy tenni. Attól még a véleményem nem fog megváltozni. Édes vagy és kész. – Nyújtóztatta meg magát, miután felállt. – Na bemegyünk? – Biccentett a már törzshelyünké vált kunyhó felé.

-Mehetünk. – Bólintottam rá. Odafelé menet megpróbáltam rendbeszedni magamat, hogy ne rontsam el azzal a beszélgetést, hogy zavaromban alig tudok megszólalni. Oh, miért csinálom ezt? Sosem jöttem zavarba előtte...

-Tehát. Mi lesz az eskünkkel? – Ült le az egyik székre, én pedig az ott található rekamiéra dobtam magam, az most kényelmesebbek tűnt.

-Nem tudom. Hogy kéne elkezdni? Még mindig csak két kölyök vagyunk. Az nem tesz hozzá semmit, hogy trónörökösök vagyunk, az viszont elvesz, hogy két ellenséges nép gyermekei vagyunk.

-Egyesítenünk kéne az erőinket. Biztos van ennek valami módja. Bájital, varázsige, megszerzendő ereklye, vagy szertartás.

-Van benne valami. De lehet ehhez. Erősebbnek kéne lennünk. Én még egy helyreállító varázst sem tudok megcsinálni...

-Igazad van. Nagyon sokat kellene készülni erre. De mindenekelőtt meg kéne találni, hogy ezt egyáltalán véghez lehetne-e vinni.

-Körülnézhetnénk a Bibliothecákban. Az összesben. Lehet, hogy végül csak a Terrák tudnának segíteni. Náluk megtalálható a tűz és a víz is. Nem az erejükben, de ott vannak.

-Ismersz Terrákat? – Nézett rám meglepődve.

-Igen, a szüleim jóban vannak egy ottani családdal. Van egy velünk egyidős fiuk, talán tud majd segíteni. Lehet egyből ott kéne kezdenünk.