10.fejezet: Vita

235 14 1
                                    

Szünetben mellette álltam és mikor Anna nem figyelt csak dühösen rám nézett és annyit mondott suttogva hogy ezt még megbeszéljük te szemtelen démon. Hoppá! Azt hiszem eléggé felmérgeltem. És mi az hogy szemtelen démon? Kikérem magamnak. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

Zoé szemszöge

Az óra után nagyon kínosan éreztem magam. És egyben nagyon mérges is vagyok. Pedig rólam köztudott hogy nem olyan könnyű felmérgelni mert ha valami vagy valaki idegesít csak úgy teszek mintha ott se lenne. De ez most nem így történt. És nem is értem miért nem hagytam figyelmen kívül azt hogy provokál a dolgozattal. Valahogy nem tudtam őt figyelmen kívül hagyni és ez is idegesít. Miután megmondtam neki hogy ez még meg lesz beszélve eltűnt. A gondolatomból Anna húzott ki.

-Hé Zoé! Mi volt az az órán? Ott ültem melletted és a lap nem is mozdult meg se. Akkor miért kiabáltál hírtelen. -kérdezte gyanakvóan és értetlenül. Na már csak ez kellett. Most megint hazudnom kell neki. Ezt nem hiszem el. De azt se tudom mit mondjak neki. Gyors improvizálnom kell valamit.

-Ööö... Csak nagyon elgondolkodtam és eszembe jutott valami. Annyira elmélyültem a gondolataimba hogy hirtelen kicsúszott a számon amit gondoltam. -mentegetőztem

-És mi volt az amin ennyire elgondolkodtál pont doga közben?

-Hát... Jobban csak kisebb otthoni dolgok meg az évvégén. Tudod mindjárt itt van a nyár és tuti tele leszünk dogákkal és azon gondolkodtam hogy miből hogy állok. -mondtam és próbáltam valamit kitalálni

-Zoé! Mióta is ismerjük egymást? -kérdezte és közben összefonta a karjait

-Már kiskorunk óta természetesen. Miért?

-Így van. És azt hiszed beveszem ezt a mesét. Ismerlek. Tudom hogy a dolgozatokra mindig odafigyelsz és próbálod a legjobbat kihozni magadból. Tudom hogy ez nem az igazság vagy nem teljesen. -mondta teljesen komolyan és emiatt egyre jobban ideges lettem.

-De én nem hazudok. Tényleg csak ennyiről volt szó. -mondtam feszülten

-Hát jó. -mondta és elindult a következő órai tanterem felé én pedig követtem.

Az utolsó órák elég unalmasan teltek. De volt egy probléma ami nem hagyott nyugodni. Anna. Hozzám se szolt és mikor beszélgetni akartam vele mindig kitalált valamit hogy most ilyen dolga van meg olyan. Tudtam hogy miért csinálja ezt és teljesen meg is értem. De ezt muszáj megbeszélnem vele. Úgy gondoltam hogy az utolsó óra után megbeszélem vele a dolgokat de mikor elpakoltam a cuccaimat Anna már nem volt a terembe. Szaladni kezdtem és a suli kapujánál értem utol.

ANNA!! -kiabáltam neki hogy biztosan meghalljon és megálljon. Felém fordult és megárt.

-Mit szeretnél? Úgy döntöttél elmondod végre az igazat? -kérdezte mérgesen amin meg se lepődtem. Megérdemeltem de nem mondhatom el neki az igazat hiszen akkor nagy bajba sodornám őt is. Már így is gond lenne belőle ha kiderülne. Túl sokáig hallgathattam mert Anna újra megszólalt. -Szóval nem? Jól van akkor én most mennék is ha nem gond.

-Várj! -szóltam és megfogtam a csuklóját így visszafordult hozzám -Ne haragudj. Sajnálom. Nem akartalak megbántani. Jogosan haragszol tudom de sajnos nem mondhatom el még ha akarom is.

-Akkor miért kellett hazudnod! -kiabált és kirántotta a csuklóját a kezemből. -Ha az elején ezt mondod akkor még meg is érteném mert neked is vannak olyan dolgaid amik a magánéletedbe tartozik. Nem ismerek rád se. Eddig sose hazudtál. Azt hittem bízol annyira bennem hogy bármit megosztasz velem vagy legalább annyit mondasz hogy "bocsi ez kicsit bonyolult így nem tudom elmondani de ne aggódj minden rendben" vagy valami ilyesmi. Mostanában elég furcsán viselkedsz. Például az a idegen a szobámba eset is. Akkor is hittem neked aztán másnap már annyit mondtál szerinted tényleg csak álom volt. Abba is volt valami hazugság? -kérdezte mérgesen én pedig annyira ledöbbentem meg se tudtam szólalni de aztán mégis megpróbáltam valamit mondani.

Beleszerettem egy démonbaWhere stories live. Discover now