Lélekhívó

2. fejezet

Korán kelt, a nap még nem jött fel. Kimászott az ágyból, nagyot nyújtózkodott majd sietve felöltözött. Kilépett az ajtón és nem zavartatva magát, elővette leghangosabb énjét.
-FELKELNI LUSTA BANDA! NEM NYARALNI JÖTTÜNK. REGGELI FUTÁS AZ ERDEI ÚTON. AZ UTOLSÓ NEM KAP REGGELIT! -ordította el magát Anna elégedetten majd hangosan végig kopácsolta az összes ajtót.
Horonak a reggeli szó ragadt meg a fülében. Kómásan nyitotta ki a szemeit, de alig volt még félhomály. Kintről hallotta a kopácsolást, majd Anna újabb utasításait merre kell fussanak. Felült és a hajába túrt, majd feltápászkodott és a szobából kilépve a fürdő felé indult, hogy picit megmossa az arcát...
Ren kellemesebb ébresztőt is el tudott volna képzelni. Kikászálódott az ágyból, és kinézett az ajtón. Ha nem bukik le időben, az arcába kapja Anna öklét, aki visszafelé is végig dörömbölt minden ajtón. Morogva nézett utána borzas fejjel.
- Ilyen nincs... - mormogta, majd szeme sarkából észrevette Horot, hogy a mosdó felé tart.
Anna vetett felé egy lesújtó pillantást.
-Nem játszani jöttünk. A reggelid a tét... - jelentette be, majd picit összeráncolta a homlokát Rent figyelve. A rossz érzése viszont ahogy jött el is tűnt, annyiban is hagyta. A többi ajtó mögött is mozgolódás támadt. Senki nem akarta elveszíteni a reggelijét. Horo picit megállt a fürdő ajtajában, amikor meghallotta Ren hangját. Valahogy ösztönösen vágyott a közelségére. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy Ryu meg Choco félre is tolták, hogy beelőzzék.
-Hé! Én voltam itt előbb! -lépett is be utánuk.
Ren kelletlenül sóhajtott. Visszalépett a szobájába, vállára dobta törülközőjét, kezébe vette fogmosós cuccait. Jobb, ha ő is sietősebbre veszi... Bement a többiek után a fürdőbe, bőszen ment a harc a csapoknál a helyekért. Legvégül pedig Yoh is beesett, szinte szó szerint. Neki se volt erőssége a korán kelés, úgy mászkált a fülhallgatós fiú közöttük, mint akibe csak hálni jár a lélek.
Horo már lassan végzett, a fejpántját igazította meg a fején, fél szemét folyamatosan az alacsony sámánon tartva. Hihetetlenül vékony volt a dereka és azok az izmok megmozgatták a fantáziáját. Aztán valahogy Yoh elsétált közöttük mire kapcsolt és sietve újra hideg víz alá nyomta az arcát. Túlságosan elszaladtak a gondolatai megint. Mire megnyugtatta magát jóformán egyedül maradt a fürdőben. Rohanva hagyta el a helyiséget, hogy csatlakozzon a reggeli futásra kész bandához. A lépcsőn meg kellett kapaszkodnia, hogy ne essen le, végül befutott a ház mögött gyülekezőkhöz, Anna már magyarázta nekik az útvonalat.
Yoh nagyot ásított, Ren pedig szigorú tekintettel hallgatta a lányt. Tegnap elég messze elsétált a kijelölt útvonalon, nem lesz számára teljesen ismeretlen. Feltűnés mentesen Horo irányába sandított, mikor a fiú megérkezett. Mintha egy antenna vagy radar működne benne, ami kizárólag a jégsámánnal kapcsolatban jelezne neki, de annak minden mozdulatára... Miután Anna elindította őket, elhúzott előre, hamar maga mögött hagyva a többieket. A futás jót fog tenni, gondolta.
Horo az indulásra először csak bámult a többiek után, aztán kapcsolt és ő is nekiiramodott. De bármennyire futottak Ren igencsak előre húzott. A reggeli hűvös jól esett a kék hajúnak, de ahogy felfele jött a nap kezdett pára és meleg lenni. Mégis volt annyi feles energiája hogy nem lassított le. Elég volt egy bizonyos vékony derékra gondolnia...
Az utolsó szakaszra már Ren is kezdett megizzadni. A terep is sziklás volt, mászni is kellett, át egy-két kidőlt fán, vagy nagyobb köveken, de tartotta előnyét és elsőnek ért vissza a házhoz. Anna ott várt rájuk a bejárati ajtóban, nyugtázta a fiú érkezését, és szó nélkül tovább engedte. Később a többiek is folydogáltak befele.
A kék hajú fiú próbálta beérni a hátul szaladó Chocot, de később indult így esélye sem volt. Utolsónak kullogott az ajtóban álló Annához, és meg akart szólalni, de olyan pillantást kapott, hogy beletörődött a sorsába és inkább eloldalazott az erdő szélére hogy valami bokorról falatozzon pár szem gyümölcsöt...


Pirika megsajnálta a szerencsétlent. Suttyomba kicsempészett a reggeliből a bátyjának, miután ők végeztek. Megtalálta a fiút a tűzrakó hely előtt ücsörögve, és ölébe tette a megrakott tálcát. Mellé megjegyezte, hogy ebből ne csináljon rendszert. Ő sem akarta kivívni az itako haragját.
- Elárulok egy titkot. - kacsintott - A péntek lazább lesz.
Horo jól lakva, de fájdalmasan nézett rá.
-Hétfő van... kifutottam a lelkem, nem kaptam reggelit a főnökasszonytól, és csak a látvány kárpótolt... annyi formás hátsó futott előttem, hogy szerintem vissza kell vonulnom egy fél órára... -pimaszkodott. -Mert még van energiám pasizni...
Húga adott neki egy törődő tockost.
- Persze... arra mindig van. Egy kis ideig még fogd vissza a hormonjaidat.
-Miért? Az is egyfajta edzés... -nevetett, majd a ház fele pillantott. A gondolatai csak nem akartak elszakadni egy bizonyos fiútól. -Hugica, mi a véleményed Renről? Milyennek látod őt?
A lány először nem gondolt többet bele a kérdésbe.
- Renről? Hmm. - tűnődve támasztotta meg az állát. - Elég zárkózott, amolyan magányos farkas típus. Elég sok erőssége van, és tökéletesen alkalmazza őket. Az izomzata kellően kidolgozott, a... - felsorolás közben megérezte magán Horo kiskutya tekintetét, és akkor esett le neki a dolog - Oh... OOOOHH, szóval ő a... - de mielőtt befejezhette volna, hirtelen egy nagyobb tenyér takarta be cserfes ajkait.
-Nem ő a... ő semmi... csak van szemem és látom, amit te is hogy jó pasi... ennyi az egész. -magyarázta majd elengedte Pirika száját. Renre gondolva újra bambán vigyorogva elmélázott, amíg nem találkozott a tekintete a gyanakvó hugával. Elvörösödött.
-Jó, lehet hogy elképzeltem vele pár gusztustalanul romantikus jelenetet. De tényleg ennyi...
- Szóval ő a következő kiszemelted. - fejezte be ezúttal a megkezdett mondatot, csak csendesebben, nem kiabált, majd gondterhelten sóhajtott. - Bátyókám... Jól meggondoltad?
Végérvényesen lebukott Pirika előtt, és hiába tagadott saját magának, a hugának képtelen volt.
-Dehogy gondoltam meg... -fakadt ki, bár nevetett.- Meglátom, és kocsonyás lesz a lábam, összeakad a nyelvem, és az eszem lengeti a fehér zászlót... de nem tudom, szerintem hetero... de ha két kapura játszik én azzal is kiegyeznék... ha észrevenne. Szerintem én csak az a meleg sámán vagyok a bandából, akivel jó hajba kapni néha... -lehajtotta a fejét. -A nagy Tao család legifjabb tagja... de ha meglátom mégis végem...
- Jaj bátyó... - figyelte együttérzőn. Aggódott érte. Nem szerette így látni, hogy gyötri saját magát. Ren túl nagy falatnak tűnt ahhoz, hogy engedje Horot belelohalni érzelmileg. - Bárcsak tudnám, hogy segíthetnék... - Amint ezt kimondta, elkerekedtek a szemei, mintha megvilágosodott volna. - Kiderítem neked, milyen kapura is játszik. - vigyorodott el.
Szinte könnyes szemmel nézett a hugára, majd hálás szeretettel ölelte szorosan magához.
-Megteszed? Ó Pirika... az rengeteget segítene! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Ugyan. - ölelte vissza, és finoman paskolgatta a hátát - Valld be, mihez is kezdenél a világ legédesebb kishuga nélkül. - somolygott elégedetten.
Hálásan mosolygott a lányra és ez új lendületet adott neki. Ha kiderül hogy esélytelen a dolog, akkor talán túl tud lépni. Akkor teljesen az edzésre koncentrálhat és megnyeri a versenyt. Ha pedig nem esélytelen... ebbe nem merte beleélni magát, de mégis ott motoszkált a fejében és el is játszott a gondolattal...


A délelőtt nem lustálkodással telt. Anna sámánokról és szellemekről szóló könyveket szedett elő és lepakolta eléjük tanulni.
-Kikérdezem. Ezek hasznos dolog. Hiába a fizikum ha fejben nem vagytok felkészültek....
A fiúk nem tűntek túl lelkesnek, de hát, mit volt mit tenni.
- Anna... Ezt mind be kéne bifláznunk holnapig...? - meredt elhűlve Choco a könyv kupacra.
- Kizárt, hogy én ezt mind a fejembe verjem... - bámult maga elé Ryu is megsemmisülve.
-Ez hülyeség... -pörgette át a lapokat Horo. -Gyakorolni kell nem magolni.
-Olvasni nem tudtok, vagy futni szeretnétek estig? -csattant fel Anna. -Lehet választani...
Erre már inkább mindannyian meghúzták magukat. Nem hiányzott a nyakukba a lány haragja.