Erőknek ereje iskolája

46. Fejezet

- Nimród beszélnünk kell. - álltam meg előtte.

- Akartam már mondani. - állt fel egy vigyor kíséretében.

Kimentünk a teremből, és szikrázó szemmel elé álltam. Már nyoma sem volt a kis szerény Nimródnak, helyette egy magabiztos, öntelt ember állt előttem.

- Először is. - emeltem fel az ujjam fenyegetőleg. - Tudom, hogy nem csak azért vallottad be, ebben a formában, hogy szeretsz, mert így akartad, hanem egyszerűen Lukas-t akartad idegesíteni fogalmam sincs miért, mert, hogy nem érdemli meg az biztos, és másodszor pedig, tudd meg, hogy semmi képpen sem viszonyoznám, azt, amit te irántam táplálsz. - böktem bele a mellkasába fenyegetően, de ez nem igen jött össze.

- Tudtam, hogy a válaszod ez lesz, és biztos voltam benne, hogy nemet mondasz, de én szeretném, hogy köztünk ez működjön. - kulcsolta hirtelen a karját magam köré. Én azonnal ellenkezni próbáltam és eltolni magamtól, csak sajnos erősebb volt.

- Most ezt miért csinálod? - kérdeztem hisztérikus, de ő erre nem mondott semmit, csak vagyakozva nézett az ajkaimra. Csak az a gond, hogy ha ő most megcsókol, belefullad.

Akkor lépteket hallottam magunk mögül, és mivel előtte becsapódott az ajtó, tudtam, hogy Lukas lesz az.

- Lukas, segíts! - kiáltottam elvékonyodó hangon. Erre Nimród csak befogta a szám.

Valószínű, hogy Lukas átlátta a helyzetet, mert a következő pillanatban, mellettem termett, és ellökte tőlem a szemétládát, aki a földreesett. Lukas fölé kerekedett, és egy határozott mozdulattal belerúgott. Okos döntés volt tőle, hogy nem használta az erejét, mert az nem csak Nimródnak ártott volna, hanem a környező embereknek is. Tátott szájjal figyeltem az eseményeket. Látszott Lukas-on, hogy elég ideges lett a szituációtól, és iszonyatosan félt ettől az embertől. Nem véletlen volt első perctől fogva ellenszenves iránta.

- Ezt most jelentjük az osztályfőnöknek. - lépett el tőle Lukas, majd kihozta az ofőt a teremből.

🔥🔥🔥

Egy jó óra telt el az események után. Miután ellátták a sérüléseit Nimródnak, meglátogattuk az igazgatót, aki kicsapta az iskolából, nem véletlen. Így Lukassal lemaradtunk egy óráról, de nem igazán zavart minket. Nem sokat beszéltünk, de érezhető volt a feszülteség.

- Köszönöm, hogy ezek után kiálltál mellettem. - mosolyodtam el halványan.

- Nincs mit. - legyintett, majd ezzel le is zárta a beszélgetést.

Amikor beléptünk a terembe senkit nem zavart, hogy óra volt, mindenki kérdezgette, hogy mi történt. A tanárnő hagyta, hogy nyugodtan elmondjuk mi történt, mert addig úgy se tudja folytatni az órát. Lukas leginkább csak állt mellettem, és csak néha hozzá tett valamit, de az eredeti sztorit kicsit átalakítottuk, hogy Lukas-nak nem volt dühkitörése, csak éppen meglátott.

Egy olyan 20 perc alatt le is zavartuk, így már csak anyagot ismételtünk, és nem vettünk újat.

Suli után a társaság, már lent állt. Most Lil nem volt itt, mert a szüleivel valami dolga volt, szóval egyedül mentem.

- Sziasztok! - köszöntem, de közben Lukassal összenéztünk. És megállapítottuk, hogy jobb lesz nekünk mára külön.

- Szia! - intettek egyszerre. Már megszólaltam volna, hogy most nem veszek részt, de Lukas megelőzött.

- Én most haza megyek, nem érzem olyan patentül magam. - hagyott itt minket intve, én pedig még mindig elkezdetlen szavak nélkül álltam ott. Hát jó. Akkor menjen ő.

- Mi baja van? - kérdezte Liza.

- Fogalmam sincs, bár hallottátok ti is. - hazudtam.

- Ahha. - fürkészett. Biztos, hogy átlátott rajtam.

Így hát elindultunk, a törzshelyünkre. Egy közeli park mellett van egy kis ház. És mint kiderült, ők sokszor járnak oda, szóval természetesen velünk is megosztották.

- Na jó. - csapta össze a tenyerét Kinga, helyet foglalva. - Sarah elmondja mi baja van Lukas-nak! - nézett rám.

- De hát, hallottátok...

- Azt, amit ő mondott. - legyintett Liz.

- Sasa, mondjad már, kíváncsiak vagyunk. - győzködött Csani.

- Oké, oké. - tettem fel a kezem védekezően, és belekezdtem.

Csak mondtam, mondtam, mondtam, és mondtam. Mindent elmondtam nekik, töviről-hegyire. Mindent. Mikor végeztem, mindenki lefagyva ült, és dolgozta fel az információkat, gyanús volt, hogy újra kell őket indítani.

- Halóó! - legyeztem meg a kezem előttük. - Eseteleg, egy újra indítás?

- Jól jönne. - szólalt meg először Bence.

- Hát ez kemény. - jegyezte meg Liz.

- Hát ja. - értettem egyet, elgondolkodva.

És hát ja. Erről beszélgettünk egész este. Néha szakadtunk a röhögéstől, volt amikor komoly volt a hangulat, összességében nagyon elvoltunk. Közben elküldtük a fiúkat kajáért. Olyan este nyolcig maradtam, aminek anya nem igazán örült, de lerendeztem.

Hát nem életem legszebb napja volt, de a barátaim feldobták, és ez a lényeg. Csak nagyon remélem, hogy Lukas nem sokáig lesz berágva...