Házasságba kényszerítve

Összetörve

Daviddel végülis nem aludtatok, hanem reggelig beszélgettetek. Elmondta, hogy semmi nem igaz abból, amit Nate neked mondott. Azért kért meg, hogy ne beszéljetek a szüleitekkel, nehogy lebukjon,hogy nem igaz a sikkasztás. Azt pedig azért találta ki, hogy megleckéztessen, megijesszen, lásd, hogy milyen helyen lennél vagyon nélkül. No meg első sorban, hogy magad lebuktasd. Kicsi esélyt látott rá, hogy követni fogod. Azt hitte, hogy majd könyörögsz, hogy vigyen haza. Nem így történt és tanácstalan lett. Teljesen összezavartad, nem tudta hova tenni a viselkedésed. Azt is elmondta, hogy Susan végig mellette volt, míg kivizsgálták, vissza akarja őt kapni. Téged meg majd' megevett a féltékenység. Te is beavattad Davidet mindenbe. Hogy Susantól kaptad az üvegcsét, hogy 1-2 alkalommal cseppentettél, hogy miért tetted ezt és, hogy mi volt a Nate-tel közös múltatokban. Persze David nem támogatta a cselekedeted, még mindig értetlenül áll előtte, hogy tehettél ilyet, de legalább a te oldaladról is megismerhette a dolgokat. Egész jófejnek tartottad, elmondtad azt is, hogy szereted a barátját. Nem féltél már az érzéstől, hisz jött és itt van. Nem tudsz mit kezdeni.
- Nem akarlak elkeseríteni Chantal. - mondta a szemedbe nézve szomorúan. - De szerintem ezt a dolgot el kell engedd. Jobb lett volna, ha ő is megtapasztalja, amit én, hogy őszintén kellemesen csalódtam benned, nem gondoltam, hogy kettőnél több értelmes és komoly mondatot tudunk váltani. - nevetett szomorúan.
- Én szeretem őt David. - mondtad elszontyolodva.
- Susan is ezt mondja. És tudod, Nate meg ő, együtt voltak. Nate nagggyon szerette őt.
- Hogy tudott egy Susan félét szeretni? - kérdezted felháborodva.
- Jól ismered őt?
- Igen! - válaszoltad egyből. - De ő csak a pénzt szereti.
-Tudod... Te is. - vakarta meg a fejét kelletlenül.
- Igen, ez így volt. - helyeseltél összepréselt ajkakkal. - Soha nem kellett semmit tegyek, semmit elérnem, mindent megadtak, megvettek nekem. Elkényeztettek, belátom. De erőt veszek magamon és nem mondok le róla. - emelted fel a fejed, de ő csak ingatta.
- Ezzel elkéstél.
- Nem érdemlek meg egy második esélyt? - kérdezted elkeseredve.
- Ő nem érdemel meg?! - kérdezett vissza, felvont szemöldökkel.
- Nem. - ráztad meg a fejed. - Ő nem változott. Én igen és tudom, hogy ez csak a kezdet, nem csak a felfogásomon kell, a viselkedésemen is kell változtassak és nem csak mondani akarom, hanem meg is akarom valósítani. Szeretném, ha esélyt kapnék erre.
- Nos... Ezzel az a gond-kezdte lassan-, hogy valószínűleg ő is ezeket mondja, csak annyi a különbség, hogy míg te nekem, addig neki lehetősége van Nate-nek mondani.
Erre görcsberándult a gyomrod. Igaza van.
- El tudnád intézni, hogy beszéljek vele? - kérlelőn néztél rá.
- Nem hiszem, hogy ezt pont most kellene. - húzta el a száját.
- A felesége vagyok!
- Hagyd már abba, hogy mindig ezzel takarózol! - csapott az asztalra. - Csak papíron vagy az. - mondta, mire hevesen rázni kezdted a fejed.
- Ez nem igaz! Ő kérte, hogy próbáljuk meg komolyan. - érveltél.
- Ez nyilván érvényét vesztette, mikor kiderült, hogy mérgezed.
- David, kérlek mondd meg, hogyan tehetném jóvá!
Nagyot sóhajtott, majd láthatóan gondolkodni kezdett.
- Először is, szedd össze magad. Ne sajnálattal akard visszakapni, legyen önbizalmad, az mindig vonzó, de most elég szánalmasan festesz. - legyintett feléd.
Igaz, megfürödtél, de az ő pólójában és rövid gatyájában voltál, borzos hajjal, kisírt szemekkel. Mivel már 10et ütött az óra, megbeszéltétek, hogy elvisz a házhoz, hogy először is rendbe szedd magad, addig kitalál valamit.
David a kocsiban várt, te pedig bementél az ajtón, ami nem volt bezárva. Halkan osontál be a konyhába és ott állt ő. Épp a pulton támaszkodott két kézzel, mellette whiskeys pohár volt. És mellette egy bőrönd. Csendben sarkon fordultál, bízva abban, hogy még nem vett észre és gyorsan rendbe szedd magad, vagy legalábbis felöltözz.
- Nem hittem, hogy ide mersz jönni. - mondta gondterhelten, mire lassan megfordultál és félve felnéztél rá. Ő még háttal állt.
- Beszélni szeretnék veled. - szinte suttogtad.
- Beszélni? Mégis miről? - fordult meg indulatosan, szemét napszemüveg takarta.
- Őszinte részvétem. - mondtad a lencsének, ő pedig rezzenéstelen arccal állt tovább. - Öhm, nem is tudom hol kezdjem... - sütötted le a szemed, de visszakaptad rá, ahogy levette a szemüveget. Arca meggyötört volt, szemei karikásak, borostás volt, de még így is szívdöglesztő. Elegáns fekete ingjének felső gombját kigombolta, de nem csábítás képp, gondoltad, hogy a feltörni készülő vulkánt hűteni akarja. Gyászol és még te is itt vagy.
- Én tudom. El sem kell kezdened. - jelentette ki, majd láthatványosan végig nézett rajtad. Még mindig szánalmasan néztél ki, ennyit arról, hogy ne így jelenj meg előtte. Eszedbe jutottak David szavai,ezért csak bólintottál egyet, sarkon fordultál és a hálóba mentél. Nem így akartál vele beszélni, mert lehet, hogy az lesz az utolsó alkalom.