25

2.6K 129 0
                                    

-Szerintem is. – álltam fel a helyemről és idegesen léptem az ablakhoz, minél távolabb Landotól. Max megérezte a helyzet kínosságát, úgyhogy kimenekült a szobából, Lando becsukta az ajtót és csak ketten maradtunk.

Csendben álltunk hosszú percekig a szobában. Egyikünk se szólt egy szót se, fogalmam sem volt mit mondhatnék ezek után, túl sok minden gyűlt össze bennem. Végül mégis csak nekem sikerült meg törnöm a csendet.

-Mi volt ez Lando?- szólaltam meg, a hangom szinte remegett. -Mi ez a játék, amit játszol velem? Tegnap ott hagysz, hogy majd lesz valami, aztán ma megalázol a média előtt?

-Is, várj kérlek. Semmi nem úgy van ahogy gondolod.

-Lando, ne csak ezt ne kezd.

-Is hallgass már meg. – elégelte meg Lando és emelte feljebb a hangját. – Ez az interjú ma egészen másról kellett volna, hogy szóljon. Nekem nem ez volt elmondva és nem is az én ötletem volt.

-Csakugyan?

-Igen. A nyaralásunkkor sem az történt, ami.

-Hogy jön ide a nyaralásunk? – tártam szét a kezem értetlenül.

-Úgy, hogy az is meg volt szervezve. Amióta bejelentettük, hogy együtt vagyunk a rajongók száma növekedett, de nagyobb mértékben csökkent és ezt nem nézték jó szemmel a sajtósaink. Ő miattuk nem lett belőle nagyobb sztori, hogy mással láttak a szórakozóhelyen és nem veled. Volt az a pénz, amivel Elenát is rátudta venni valaki, hogy eljátsszon egy szerepet. Ők adták a válaszokat erre a kibaszott interjúra is érted?

-Lando, ez...- túrtam bele idegesen a hajamba. – Mióta tudod ezt?

-Két hete.

-Két hete? És eddig miért nem tudtál egy rohadt szót szólni az egészről?

-Mert nem tudtam, hogy elmondani. Is én szerződésben állok velük, nem rúghatom fel csak úgy az egészet.

-Akkor miért most? Minek? – lépkedtem idegesen.

-Mert vissza akarlak kapni.

-Mi?

-Is én még mindig rohadtul szeretlek és nem tudlak elengedni. Nem érdekel ki mit gondol rólad, a követők száma sem. Kit érdekel, ha csökken vagy nő? Azért kövessenek, amit elérek, a tehetségem miatt, ne pedig azért, mert éppen te a barátnőm vagy-e vagy nem.

-Lando – gördült le egy hatalmas könnycsepp a szememen. – Ez most komoly?

-Komoly. – húzta óvatos mosolyra a száját, közelebb lépett és szorosan magához ölelt. Minden benne volt, amit a nyári szünet óta mindketten átéltünk, a csalódások, a magány, a szomorúság, a gyötrődés, a harag és megannyi érzelem. Minél szorosabban öleltük egymást annál jobban éreztük, hogy újra van összhang kettőnk között, hogy ezzel csak még szorosabbra tudjuk építeni azt, amiről azt hittük már rég széthullott.

-Figyelj – tolt kicsit távolabb magától és mélyen a szemembe nézett – Viszont lehet jobb lenne, ha ezt most titokban tartanánk? Ha a sajtósok rájönnek, nem tudom mi lesz itt.

-Rendben. Benne vagyok.

-De kénytelen leszek lenyilatkozni vasárnap a dolgot, a szakítást.

-Hé Lando, ne aggódj. Rendben vagyunk. – küldtem egy biztató mosolyt felé.

-Oké. – mosolyodott el ő is. – Menj ki előbb te, 5 perc múlva megyek én is. – hajolt közel és adott egy puszit az arcomra, én meg elindultam.

-Hé, minden rendben? – került velem szembe Charles, ahogy kiléptem a motorhomeból.

-Igen, persze. Nem kéne már készülődned? – pillantottam a karórámra, ami szerint egy és egy negyedóra múlva rajtol az időmérő.

-De, sietek is. Utána találkozunk. – húzott közel magához és adott egy puszit a fejemre.

Az időmérő fantasztikusan sikerült, Lando holnap a harmadik helyről fog rajtolni, míg Charles a negyedikről. Nagyon büszke vagyok rá, ezen a héten szétszivatták a riporterek és tévé szereplők a Charlotteval történt szakítás miatt és ez meg is látszott Charleson. Fáradt és nyúzott volt, ha egy riporter leállította félve várta a kérdéseket, amikre fogadni mertünk volna, hogy a nagy része nem is az eredményeivel és tehetségével kapcsolatos.

Visszaérve a hotelba a szobámba indultam, már vacsoraidő volt, de Charles a csapatával ünnepelte a remek pozíciót, így én gondoltam nem zavarom és rendelek magamnak valamit a szobába.

Kiültem az erkélyemre, hogy amíg a vacsorámra várok, nézelődhessek a városi életben, de ez természetesen nem így lett. Valaki hangosan kopogtatott az ajtómon.

-Hát te? – tártam ki Lando előtt az ajtót, aki lazán besétált.

-Nem láttalak vacsinál, gondoltam benézek. Mit csináltál?

-Gyere. – indultam ki az erkélyemre, ő pedig utánam. -Nézz oda le.

-Oh, tejóég. – nevetett fel jóízűen, folyamatosan azt az utcasarkot bámulva, amit mutattam neki. Szerencsére volt még egy kényelmes fotel a teraszon, úgyhogy egy finom kis bort elővéve leültünk és beszélgettünk.

-Nem hallottam rólad semmit a nyaralás óta. Vagyis egy-két dolgot a srácoktól, de nagyon titokban tartottak. – nézett rám Lando, miközben belé kóstolt a borba.

-Hát igen. – húztam el a számat. – Nem nagyon kerestem társaságot, meg akkor abban a fázisban voltam, hogy semmit se akartam tudni rólad.

-Nem is történt semmi?

-Oh, dehogynem. – nevettem el magam. -Miután otthagytunk titeket, másnap Charles és Charlotte szétmentek. Ijesztő volt látni, amin Charles végig ment azután, azt hiszem nagyon szerette Charlottet.

-Elhiszem.

-És én sok mindenről maradtam le?

-Rengeteg dologról. – nevetett fel. -Előszőr is Daniel új barátnőjéről.

-Na nee. Mi? Ez komoly?

-Igen, igen.

-És milyen?

-Katrin a neve. Aranyos, és elviseli Dan humorát. Hihetetlen.

-Ez példaértékű. – nevettem én is. – Nekem nem is mesélte.

-A napokban történt, én is csak véletlen tudtam meg. – rántotta meg a vállát Lando. – Amúgy más is volt. Carlos megkérte Isa kezét.

-Mi? Nem ez lehetetlen...hisz én sokszor találkoztam velük, de nem....Ó tejóég, ennyire nem figyeltem volna? Észre se vettem a gyűrűt a kezén, tejóég mit gondolhat rólam?

-Hé nyugi. – prüszkölt a nevetéstől Lando. – Nem hord gyűrűt, majd csak miután megvolt az esküvő, addig nem kötik a bulvár orrára.

Egy hosszú sóhajt eresztettem ki, mikor váratlanul kopogtattak az ajtómon. Mindketten hátra fordultunk, de egyikünk se mozdult, csak bámultuk az ajtót.

-Mást is vársz ma estére?

-Téged se vártalak, csak jöttél – álltam fel gúnyos mosollyal az arcomon. -Amúgy ez a vacsora.

Mondd el! - Lando NorrisWhere stories live. Discover now