fairytale

11. viszlát dánia

– Gyönyörűséges szép reggelt, napot vagy estét nektek, akármikor és akárhonnan is nézitek! – integetett Sue boldogan a telefonja kamerájába. Szemüvegéről visszaverődött a reggeli napsütés, de a lencsék mögül is látszott, hogy a szemei mennyire csillognak a boldogságtól.

– Szerintem meséltem már nektek a több hónapos, minden világrészt érintő tervemről. Most, a lehető legnagyobb örömömre, valóságossá vált ez az álmom, augusztus huszonkilencedike van, és úgy – itt Sue az órájára pillantott, ami még reggel fél kilencet mutatott – másfél órán belül már a gépen is fogok ülni.

– Ahogy ismertek, tudjátok, ott bizony nem lesz egy nyugodt perc sem, így nem hiszem, hogy ez idő alatt lesz videó YouTube-on, hacsak nem az előre felvett tartalomra gondolunk. De ne aggódjatok, attól még fogok rögzíteni és ahogy hazaértem és nyugodtan meg tudom vágni az anyagot, ti is láthatjátok a kalandjainkat. Ha pedig nem akartok várni, kövessetek itt, Instagramon, itt többet fogok sztorizni és élőzni az utazásról.

– Sok-sok puszi nektek, vigyázzatok magatokra! – Sue hatalmas vigyorral az arcán integetett, majd ahogy leállította a videót, gondolkodás nélkül ki is posztolta. Egyből érkeztek a hozzászólások, mint például a "hiányozni fogsz Sue!", "vigyázz magadra!" és az "érezd jól magad!". Sue imádta a közösségét, annyira tüneményesek és aranyosak voltak, ennél jobbat nem is kívánhatott volna.

Viszont volt a szemfüles banda is, akik észrevették, hogy egy ponton többesszámba beszélt Sue. Ők egyből ötletelni kezdtek. Sue biztos volt benne, hogy tizenkét óra is elég, mire az egész interneten elterjednek a teóriák.

Ez a része már nem érdekelte. Nem fogja zavarni őt, hogy miket írnak róla, ha épp Marcusszal városnézésen vannak. Ahogy válaszolt az első néhány üzenetre, kikapcsolta a telefonját és levonszolta a bőröndjét az emeletről.

Remélem kész vagy, mindjárt indulunk.

déjá vu-m van

mintha ez megtörtént volna, nem gondolod?

Haha

Látom jó kedvedben vagy

És ahogy láttam, már a rajongóktól el is búcsúztál

Még szerencse, hogy nem csak egy rajongó vagyok, így tőlem nem kell elbúcsúzz

igen, szerencséd

kérdésedre válasz

attól függ, milyen szempontból érted azt, hogy kész vagyok

ha arra gondolsz, hogy idegileg kész vagyok, akkor igen

ha arra, hogy felöltöztem, az pipa

ha viszont arra, hogy készen állok egy ekkora utazásra elmenni veled kettesben, akkor rohadtul nem

csak viccelek, persze, alig várom, hogy a repülőgépen üljünk végre <3

<3

Sue rámosolygott a képernyőre. A fiú szülinapja óta még az eddiginél is jóval szorosabb lett a kapcsolatuk. Remélte, hogy ez a hirtelen utazás nem fogja elrontani.

Ugyanott ült a lépcsőn, mint néhány nappal ezelőtt, amikor érkezett az üzenet, hogy Marcus itt vár a ház előtt.

Még utoljára egy könnyes búcsú keretein belül elköszönt Erictől és Leótól.

– Vigyázz nagyon magadra, Shushu – simogatta Eric a haját, ahogy átölelte a húgát.

– Meglesz, ne aggódj.

– Marcushoz is lesz egy néhány szavam, ha nem vigyáz rád.

– Szerintem emiatt se aggódj, inkább én fogok rá vigyázni.

Eric felnevetett, majd még utoljára lepacsiztak. Sue megölelte Leót is, majd kisietett a fekete autóhoz.

A sofőr átvette a bőröndjét, berakta a csomagtartóba, addig pedig Sue beült Marcus mellé a hátsóülésre. Odahajolt, egy puszit nyomott az arcára és rávigyorgott.

– Izgulsz?

– Egy kicsit – vallotta be Marcus.

– Nincs amiért. – Sue biztatóan szorította meg a kezét és rámosolygott a hercegre. – Csodálatos utazásunk lesz.

– Remélem.

A jármű közben pedig elindult a repülőtér felé. Sue kíváncsian nézte, hogy váltogatja magát a táj. Szerette ezt csinálni a repülőutak előtt. Most a földről figyel meg mindent, majd rövidesen a levegőből teheti meg.

A rövid autózás és a reptéren való hosszas becsekkolás után végre a repülőre tartottak felülni. Sue izgatottan szorongatta Marcus kezét.

– Rég voltam ilyen hosszú úton – magyarázta Marcusnak.

– Én még soha nem voltam hosszú úton, mégis tudok viselkedni és nem ugrok ki a bőrömből azonnal. – Marcus egyértelmű célzása sem hozta meg az eredményét, hogy lecsillapítsa, cserébe viszont Sue készségesen bemutatott a szabad kezével a fiúnak.

A sor idővel haladt, Sue és Marcus pedig végre fel tudott szállni a gépre. A telefonjára pillantgatva kereste Sue a helyüket, maga után pedig Marcust húzta. Szorosan fogta a fiú kezét, nem szerette volna lehagyni még az út kezdete előtt.

Ahogy megtalálták az ülőhelyüket, Marcus elrakta a kézipoggyászaikat, majd leült középre, az ablak melleti helyet elfoglaló Sue baljára. Sue tekintete az üvegen kívül ragadt, a kinti előkészületeket figyelte.

– Zenét? – kérdezte végül Marcustól, ahogy elszakította a figyelmét a kültérről, és előhalászta a zsebéből a fülhallgatóját. Marcus szó nélkül vette el a felajánlott fülest. Sue is berakta a megmaradt balost a fülébe, majd a telefonjáról el is indította a kedvenc, direkt repülőútra készített listáját.

Átnyúlt a karfán és megfogta Marcus kezét. Lehunyt szemekkel, zenével a fülében várta az indulást. Letörölhetetlen mosoly volt az arcán. Úgy érezte, akármi is történjen, ez lesz az eddigi legjobb utazása. Hiszen Marcus mellette volt.

A repülőgép lassan elindult, majd emelkedni kezdett.

– Marcus, figyeld! – szólt rá a fiúra Sue és izgatottan az ablakra tapasztotta a kezét. Egyre kisebb lett minden, minél magasabbra kerültek, majd idővel a fehér felhőtakaró elrejtette az alattuk lévő várost.

Sue mosolyogva dőlt hátra. Mellette Marcus az ő zenéjét hallgatta és valami offline játékot játszott a telefonján. Úgy érezte, a lehető legjobb helyen van jelenleg.

Önmagában erőt gyűjtött és felkészült az újabb úticélokra. Úgy érezte, ideiglesen muszáj elbúcsúzzon ettől az országtól, hogy üdvözölni tudja a legelső országot a listáján.

Hát... Viszlát, Dánia!