Az osztálytalálkozó

40.

MARJORIE

Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szinten rájuk leszek szorulva. Arra sem, hogy egyáltalán bárkire így rá leszek utalva. Minden mozdulat fájt, el is felejtettem milyen érzés a havi vérzés, most több évnyi kimaradást törleszt egyszerre.

Folyton hányok, pedig gyűlölök hányni. Mindig odafigyeltem a vad bulikban is, hogy csak annyi alkoholt igyak, hogy ne hányjak. Már a gondolattól is felfordul a gyomrom, ha rá gondolok. Így van ez akkor is, amikor valaki a közelemben dobja ki a taccsot.

Most pedig már szinte megváltásnak tartom, hogy nem a fejem, az izmaim fájnak.

Kaja szóba sem jöhet, pedig már olyan éhes vagyok, hogy be tudnék falni egy egész családi pizzát, de még a vizet is alig bírom lenyelni.

Megfordult a fejemben, hogy meg fogok halni. Nem sajnáltatni akarom magam a többiek előtt, sőt, próbálom összeszedni magam, vagy azt hazudni, hogy nem is vagyok annyira rosszul, mint hiszik, de ezt nehezebb tettetni, mint hittem. Az igazság az, hogy talán ilyen beteg még életemben nem voltam.

Azt a gyógyszert, amit Felicia hozott senki sem találja, pedig szükségem lenne fájdalomcsillapítóra, nem mintha az, amit nemrég hozott használt volna.

Margaret idegesen dobolt a lábával a padlón, amikor bejött megnézni és leült mellém az ágyra. Tudtam, hogy van valami, amit nem akar elmondani. Hálás vagyok neki, hogy most nem zaklat még rossz hírekkel is.

- Van valami ötleted, hogy mi ez a betegség? – nézett rám végül. – Előfordult veled máskor is?

- Igen, már egyszer. Tudod, nehezen viselem a menzeszt. – a hazugság úgy csípte a torkom, mint a víz, amit minden negyed órában belém tuszkol.

Az igazság az, hogy már ezer éve nem volt dolgom menzesszel. Miután megszületett Elaine még rosszabbul viseltem a havi vérzéseim, mint régebben. Valami bonyolult nevű betegséggel diagnosztizáltak, így már nem kell ezen aggódnom, viszont több gyermekem sem lehet.

És most... most fogalmam sincs, mi zajlik a testemben. Anyám régen azt mondta, mindig figyeljek a testemre, mert mindig küld jelet, ha valami nem oké.

Hát, most valami tényleg nincs rendben. Az egész testem romokban.

- Sajnálom. – húzta el a száját. – Nem tudom átérezni, nekem olyan, mintha semmi bajom nem lenne. Sosem voltak fájdalmaim, de mindig is sajnáltam azokat, akiknek voltak.

Megértően bólintottam, a fejem majd' leesett a nyakamról.

Inkább nem osztottam meg vele, mennyire irigylem, hogy neki egyáltalán még aktuális a dolog.

Próbálta elterelni a gondolataim. Kinyitotta az ablakot, segített elmenni elvégezni a dolgom, megitatott velem még egy pohár vizet, átöltöztetett, mert tiszta víz volt ismét a ruhám, majd bevettem egy altatót. Úgy aludtam el, hogy nem tudtam megköszönni a segítségét.

***

Másnap Felicia hozott nekem egy halom gyógyszert. Fájdalomcsillapító, hányingerelleni, fejfájásra, lázra, ízületi fájdalomra, hasi görcsökre.

- Kész patika van nálad. – mondtam fintorogva, mikor már a negyedik bogyót nyeltem le.

- Itt találtam. – rántott vállat, majd már fordult is meg és ment kifelé.

- Köszönöm! – szóltam utána. Megtorpant, bólintott, de nem fordult felém.