Együtt, Veled, Nélküked/Lando Norris ff./BEFEJEZETT

tizenhetedik

-Lando! Kérlek állj meg!-kiáltottam utánna, de ő továbbra is sietős léptekkel közelített a paddockban lévő szobája felé. A hülye magassarkúmban nem bírtam olyan gyorsan szaladni, hogy utólérjem, hangomra pedig nem állt meg, így szinte az orrom előtt csukta be a négyes felirattal ellátott ajtót. Hallottam ahogy elfordítja benne a kulcsot, majd a léptei egyre távolabb estek.

A mai nap egy nagy katasztrófa. Pedig olyan jól indult. Az Orosz nagydíj hétvégéje van, lando a poleban, élétében először. Minden olyan jól ment, az utolsó előtti körig ő vezetett, de az eső leszakadt. Pont a vége előtt. A legtöbben azonnal kimentek kereket cserélni, hiszen lágy gumikon életveszély volt azon a vizes pályán. De Lando nem jött ki. Nem cserélt kereket, és a kicsúszás miatt bukta az egész versenyt. Pedig olyan jól indult az egész.

Ezért sem csodálkozom azon, hogy miután végzett a kötelező interjúkkal, bezárkózott a szobájába és senkit sem enged be.

Nem is tudom mi játszódhat le a fejében, de szerintem magát okolja. Ami a legrosszabb. Nem ő, hanem az eső tehet róla.

Újból megkíséreltem bekopogni, és a nevén szólítani, de hiába.

Nem nyitotta ki.

Háttal dőlve a fehér falnak, csúsztam le a földre, és a kezembe temettem az arcom.

Amúgy sem voltam a legfényesebb hangulatomban, az anyám miatt, de ez a nap, feltette a pontot az i-re. Úgy éreztem a mellkasom kiszakad a helyéről, és hogy már nem bírom tovább.

-Rella?!-zökkentett ki egy ismerős hang, Zak.-Miért ülsz a földön? Lando?-ráncolta össze a homlokát

-Egyedül szeretne lenni!-biccentettem az ajtóra, mire a férfi az előző tevékenységemhez hasonlóan bekopogott és a nevén szólította

-Menj el Zak!-hallatszott bentről a fiú megtört hangja

-Nagyon kikészült!-pillantottam a férfire-Segíteni akarok rajta, de nem hagyja...

-Ahogy én ismerem, egy jó darabig nem is fogja... Visszavigyelek a hotelbe? Gondolom együtt jöttetek-kérdezte

-Megvárom!-erőltettem magamra egy mosolyt-És te hogy vagy?-pillantottam rá

-Ez most egy nagyon fájdalmas nap. Egy gödör az évben amibe beleestünk, de a legfontosabb az, hogy kimásszunk, és a jövőre koncentráljunk!-adott egy magához hű választ-Fel fogsz fázni, ülj fel arra a székre!-mutatott maga mögé, majd elköszönt és elhagyta az apró folyosót. Én pedig megfogadtam a tanácsát és átköltöztem a székre

-Te meg mióta ülsz itt?-lépett ki Daniel a szobájából, majd megtámaszkodott az ajtónak-Nagyon kikészült?

-Több mint egy órája bent van, még Zaket sem engedi be. Szóval gomdolhatod... -sóhajtottam

-Nem jössz vissza?-bicentett a kulcsaira, mire megráztam a fejem, végül váltottunk pár szót, majd elköszöntünk és Zakhez hasonlóan ő is elhagyta a folyosót.

Csak én és a gondolataim maradtunk. Órákon keresztül ültem figyelve az ajtót, arra várva, hogy végre elő jöjjön a fiú a barlangjából.

-Rell...-lépett elém, hangjára pedig azonnal felkaptam a fejem. Ott állt előttem, nyúzott arcal, indulásra készen-Azt hittem visszamentél a hotelbe a többiekkez....-támaszkodott neki a falnak

-Megvártalak!-vontam meg a vállam, és félve az arcára pillantottam. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan tölthette az elmúlt négy órát. Mindenkit megviseltek a történtek, de egyikünket sem annyira mint Landot.-Mostmár visszamegyünk?-kérdeztem halkan

-Igen.-bólintott, majd megvárta míg összeszedem magam, és megfogta a kezem. Csendben, szótlanul sétáltunk ki az épületből. A nézők nagy része már rég hazament, csak néhány csapat lézengett még a paddockban. Senki sem szólt egy szót sem, mindannyian tisztában voltak vele, hogy mennyire mély ponton van most a fiú.

Már kezdtem azt hinni, hogy megúsztuk a beszédet, és nyugodtan beszállhatunk a kocsiba, de egy nagy csapat újságíró szó szerint letámadott minket a bejáratnál.

-Lando, hogy érzed most magad? Mit gondolsz kinek a hibája volt ez? Csalódott vagy? Nem gondolod úgy, hogy rosszul döntöttél? Miért nem kockáztattál? Rella, együtt vagytok? Igazak a hírek? Sok pletyka kering miszerint jártok? Milyen érzés a barátnőjének lenni? Te hogy viseled ezt a hatalmas bukást?-a sok kamera végig körülöttünk volt, a mikrofonokat pedig teljesen az arcunkba nyomták. Landora pillantottam, aki próbálta lenyugtatni magát, mert a végén még olyat mond, hogy hetekig rajta fog csámcsogni a sajtó. Bár nagy valószínüséggel már amúgy is ez történik.

-Nem tartod igazságtalannak, hogy Danielnek már sikerült nyernie az évben, neked pedig ismét egy hajszálon múlt?-érkezett egy újabb kérdés, nekem pedig elegem lett. Ideges voltam az anyám miatt, a neten terjedő pletykák miatt, aggódtam Landóért és teljesen kiborított, hogy még ilyenkor is ezt csinálják az újságírók. A hozzám legközelebb tartott mikrofont kikaptam a nő kezéből, mire Lando óvatosan megrázta a fejét, és azt suggalta, "ne csinálj hülyeséget". Nem akartam, de ezt muszály volt.

-Maguknak tényleg nem számít semmi. Nincs magukban semmi empátia, semmi emberség. Mindig megtalálják a legjobb időpontot ugye? A történtek után képesek a privát szféránkba nyomni a kamerát, és érzéketlen kérdésekkel bonbázni minket. Most komolyan? Felfogják maguk azt, hogy az embereknek vannak érzéseik, rossz napjaik és magánéletük? Szerintem nem. A kérdéseikre nem válaszolunk, most pedig engedjenek minket visszatérni a hotelbe!-zártam le a mondandómat, majd megragadtam Lando karját, és egyenesen a sötétkék autóig húztam.-Sajnálom, csak kiborultam.-fordultam a fiú felé-Menjünk a hotelbe!-meg se várva a vállaszát, beszálltam az autóba. Nem szólt semmit. Meg is értem. Én sem tudtam. Oldalra döntve a fejemet néztem az elsuhanó várost, míg meg nem érkeztünk a Hilton mélygarázsába.

-Várj egy picit!-állítottam meg, miután kiszálltunk-Nézz rám oké?-érintettem meg az arcát, és óvatosan magam felé fordítottam.-Sosem találkoztam még ennyire csodálatos, tehetséges, kitartó emberrel mint te vagy. Hihetetlenül fontos vagy nekem, és bármi történnyék is, én mindig itt leszek neked. Mindig is hittem abban, hogy minden rossz után jön valami jó, és én most is ezt teszem. Tudom, hogy el fog jönni a te időd, az első győzelem után jön a második, a harmadik és így tovább. Aztán a Wikipédián, a te neved mellett is ott lesz a világbajnoki cím. Én ebben biztos vagyok.-öleltem át a futam vége óta először-Szeretlek!

-Én is szeretlek!-vont még közelebb magához, majd ajkát az enyémre tapasztotta.