Szerencsés Nyertes

17.

Hétfő reggelén vissza adtam kiskutyánkat és elváltak az útjaink. A verseny hétvégék alatt ugyanazt a bohókás önmagamat próbáltam adni amit minden riporter és versenyző megszokott. Így semmi feltűnő, vagy arra utaló jel nem volt, hogy össze vesztünk. Spanyolországban sokat beszélgethettem Sainzzal aki nagyon megértő volt a helyzetre való tekintettel, kiönthettem neki a szívem. A köztes mindennapok nagyon sablonosan teltek, írnom kellett volna, de bebeszéltem magamnak, hogy még ráérek, helyette többet edzettem. Nem beszéltünk, nem békültünk, már kezdtem azt hinni, hogy nem is szeretnének. Mégis alig vártam, hogy már Monacoba érjek, gyönyörű hely ahol én még nem is jártam. Már kedden ott volt mindenki, mivel csütörtökön kezdődik a versenyhétvége. MostMeg kell, hogy jegyezzem elég bulis hangulat volt majdnem minden nap. Ezért sem maradhatott el egy kisebb ünneplés vasárnap, na meg a "Carlando" pódium miatt sem. Max, Carlos és Lando kerülhettek a pódiumra. Első sorban Maxnak, majd Carlosnak gratuláltam, végül, hogy ne legyek bunkó Landohoz is oda mentem.

- Gratulálok! Ügyes voltál.
- Köszönöm!- már menni szerettem volna, de belekezdett a mondandójába- Rachel, sajnálom. Mármint tényleg, őszintén. Én voltam ennek az egésznek a kitalálója és megvalósítója. Nem is értem miért csináltuk, egyszerűen idióták voltunk. Sajnálok mindent, de főleg, hogy ezzel az egésszel ártottunk neked. Megértem ha haragszol, viszont én nem szeretnék örök haragba lenni.
- Örülök, hogy bevallottad, nálam ez sokat jelent. Én sem szeretnék örök haragba lenni, lehet elsőre nem lesz minden olyan mint régen, de elfogadom a bocsánat kérésed.
- Akkor most megölelhetlek?- nevetett.
- Gyere!- tártam a karjaim.

Az este további felében ha nem is olyan óriási kedvvel és alkohol mennyiséggel, de buliztam egy kicsit. Hétfőn újra vissza szolgáltattam a kis spánielt és jöhetett a haza menetel. Szegény tisztára olyan életet él mintha elváltak volna a szülei. Otthon arra a felfedezésre jutottam, hogy pár nap és tényleg elő kell drukkolnom az ötletemmel a főnöknek. Nagyon örültem mert szinte semmi ötletem nem volt. Keddre sem szállt meg az ihlet csak pár bevezető sorral. Késő estig fel-alá járkálva gondolkoztam míg nem csengetett a pizza futár, vagyis én ebben a tudatban voltam.

- Mindjárt megyek!- ordibáltam a pénztárcám után kutatva.

Kinyitottam az ajtót, egyszerre ijedtem meg és belül kezdtem el örülni.

- Te mit keresel itt?
- Beszélgetni jöttem- mondta az ajtóban álló Francia.
- Jó, felőlem beszélgethetünk, de ne hidd azt, hogy most itt majd leveszel a lábamról azzal, hogy kiöltöztél, meg persze ezekkel a gyönyörű rózsákkal.
- Igen, egyébként ezeket neked hoztam- nyújtotta át a csokrot.
- Köszönöm, gyere be!- kerestem egy vázát a virágoknak és az étkező asztalra tettem- Szóval hallgatlak.
- Sajnálom- gördült ki egy könnycsepp a kék szemeiből- azt akartam, hogy tudd minden amit én tettem az igaz volt és nem holmi játék része. Igazi érzelmeim voltak és továbbra is vannak feléd. Utálom magam azért, hogy bele mentem ebbe a játéknak nevezett akármibe, viszont egy pillanatát sem bántam meg annak, hogy megismertelek és elkezdtelek szeretni. Igen, Rachel Davis én szeretlek!
- Belátod, hogy hülye voltál?- közeledtem felé.
- Szerinted eddig miről beszéltem? Teljes mértékben hülye voltam.
- És azt mondod, hogy szeretsz?- néztem a szemeibe.
- Még azt is imádom benned, ahogy horkolsz- nevetett- hogy is ne szeretnélek?!
- Nem is horkolok!- erre válasz nélkül megcsókolt.
- Várj, kérdezhetek valamit?
- Talán?- nevettem.
- Normálisabb körülmények közt akartam, viszont ez elég jó alkalom.
- Mondd már!- löktem bele.
- Rachel- megfogta a derekam- leszel a barátnőm?
- Várj, hagy gondolkozzak- húztam az agyát- Igen, leszek- most én csókoltam meg- Na de tényleg, várj egy picit! Biztos akarjuk mi ezt? Mármint nem fognak megszólni az emberek?
- Amiatt, hogy szeretjük egymást?
- Te is tudod, hogy nem pont erre gondoltam- játszadoztam az ingjén lévő gombokkal.
- Nem szeretnék most ezekkel foglalkozni!- meglökött mire a kanapén egymásra estünk.

Lágy csókok osztogatása közben elkezdtem kigombolni az ingjét.

- Biztos akarod?- állt meg egy pillanatra.
- Az igazat megvallva- leszállt rólam- Számomra lehet még mindig egy picit korai, vagy inkább nem így itt szeretném- mutogattam a kanapéra.
- Megértelek.
- Remélem nem haragszol.
- Dehogy haragszom, rád akármeddig várok!- újra a jó kis gagyi csengőm zengte be a házat az igazi pizza futár jóvoltából.

Mire vissza értem a "vacsorával" Pierre bele volt mélyülve a laptopomba.

- Hát te?
- Épp az írásod olvasom!-mondta lelkesen.
- Azt olvashatod, olyan szinten elakadtam, hogy ilyen még sosem volt velem- ültem le mellé.
- Még jó, hogy itt vagyok én, a barátod!
- És segítesz nekem holnapra összedobni ezt az egészet?- nevettem el magam.
- Természetesen!

Ezzel a lendülettel átnézte a jegyzet füzetem és elkezdte kifejteni az én megjegyzéseim. Hajnali 4 körül lehetett mire befejeztük.

- Megcsináltuk!- küldtem be a befejezett könyvem- Köszönöm!- egy hirtelen puszit nyomtam a felém lévő arcára.

Ezután a megterhelő pár óra után mikor a nap kezdett ébredezni mi elvonultunk a szobámba pihenni ha már normálisan aludni nem sikerült. Pierre kezeinek melegsége járta végig a derekam mindaddig amíg ő csak gondolt egyet és kipattant az ágyból. Elkezdtem tettetni, hogy alszom mert kíváncsi voltam mit csinál. Nyugodtan hallgattam végig ahogy lesétál, az első gondolatom ami beugrott természetesen az volt, hogy megéhezett. Viszont mikor az a hang csapta meg a füleim, hogy nyílik a kis rozoga ajtóm akkor megijedtem. Gasly csak úgy szó nélkül lelépett, elég rosszul esett a tegnap után.

/Pierre szemszöge/

Ahogy felébredtem a rövid pihenőből közben szorosan magamhoz öleltem Rachelt, aki a legmélyebb álmát aludta, látszólag szépet hisz közben még mosolygott is. Gyönyörű látvány volt mint mindig. Sikerült teljesen elkalandoznom, bármennyire is azt mondtam Rachelnek, hogy akármeddig várok rá én csak egyre jobban kívántam. Problémája volt a környezettel, hát úgy döntöttem felkeresek valami boltot és felejthetetlenné teszem neki majd az együtt töltött időt. Az első szembe jövő üzletben már találtam is pár gyertyát. Csak mentem és mentem, az eszemben sem volt, hogy a szerelmemet otthon hagytam egy szó nélkül, bepánikoltam és bűntudatom lett. Épp fel akartam hívni mikor megírta, hogy nem tudja hova tűntem, de neki be kell ugrania a főnökéhez. Rögtön gondoltam itt az egérút számomra. Azért válaszoltam neki, és megmagyaráztam hova tűntem el, persze nem teljesen, de nem is hazudtam. Mielőtt hazaért volna meggyújtottam pár gyertyát, előkészítettem egy pezsgőt amit tudtam, hogy szeret mivel már párszor sikerült közösen innunk és még egy szál rózsát is sikerült vennem. Megismertem ahogy szerencsétlenkedik a kulccsal, leszaladtam a virággal a kezemben és vártam az ajtó előtt.

- Ezt mire véljem?- elmosolyodott én pedig odaadtam a rózsáját.
- Meglepetés- megcsókoltam- És még nincs vége- felvezettem a szobájába.
- Még, hogy bírsz várni mi?- összekulcsolta a kezeit a tarkóm körül mire én felkaptam és szépen letettem az ágyra, így történt meg amire én egész nap vártam és készültem.