Black Widow

1. Fejezet: Egy régi barát

Már kora hajnalban a feje tetején állt a Wotton ház. Mindenki igyekezett előkészíteni a családnak a ruhájukat, ékszereiket, a hintót, s persze a legfontosabbat: A Wotton család legfiatalabbját, Melodyt. 
Melody maga volt a csoda és az átok egy személyben. Nehéz volt rajta eligazodni, és a kedvére tenni. Melody gyönyörű, fiatal lány volt hullámos barna fürtökkel, rikító zöld szemekkel, mindig derűs, ám társaságban nyugodt tekintettel, kedves, nyugtató hanggal, feledhetetlen humorral. 
Melodyt mindenki megjegyezte. Bárhova tette be a lábát, örökre megmaradt az emberek emlékezetében. Volt, akinek egy csodálatos élményként, és voltak persze olyanok is, akik a hátuk közepére se kívánták. Általában erről ő maga döntött, attól függően, mit akart, mit lássanak benne: A tökéletes fiatal lányt, egy remek társaságot, vagy magát, az ördögöt.
Úgy tartották, gyermekkorában az apja túl sok időt engedett tölteni Melodynak a nagybátyjával, Henryvel, és a lány személyiségében az a kellemetlen, szarkasztikus, nem hölgyhöz való stílusát bizony onnan sajátította el. Persze ez Melodyt nem zavarta, már csak azért sem, mert édesapján, Lucason kívül, csak bácsikája társaságát kedvelte igazán. Melody gyermekkora óta Henry szárnyai alatt cseperedett, tanulta el a kellemes és kellemetlen humor előnyeit és hátrányait, tanulta meg, hogy az embereket hogyan ismerheti ki a legjobban, és persze azt is megtanulta, hogy az az ember, akit figyelem övez, különb társainál. 
Melody szerette, ha róla beszéltek. Nem számított, hogy jó vagy épp rossz szóbeszédek alanyaként jelent meg az emberek társalgásaiba, a lényeget így is megkapta: a figyelmet. 
Sokszor hallgatta ki az embereket, akik szóba hozták őt. Mosolygott, ha dicsérték és nevetett, ha rágalmazták, sértegették. Az egyetlen kellemetlenséget mindösszesen az okozta, ami számára nevetséges volt és lealacsonyító: a házasság. 
Sokszor hallotta az emberek pletykáit arról, hogy ugyan egy olyan lány, mint ő, miért nem az esküvőéjét tervezi már. Lassan a tizenkilencedik esztendejét töltötte, és bizony illendő lett volna már egy férjet fognia magának. Úgy gondolták az emberek, hogy Melodyval valami baj lehet, vagy éppenséggel túl válogatós. Rengeteg kérője akadt az évek során, az elsőt igen fiatalon, tizenkét évesen volt szerencséje fogadni, ám ő az évek alatt minduntalan elutasította kérőit egytől egyig. Melody nem akart szerelem nélkül házasodni, viszont a szerelem sem volt hajlandó őt megkörnyékezni. 
Ettől függetlenül mindig voltak próbálkozások, főként édesanyja, Celia részéről, aki mindenáron, minél hamarabb be akarta köttetni lánya fejét, hogy tisztességes nő hírét kelthesse, és ne kelljen szégyenkeznie lánya hajadonsága miatt. 
Csodás napra virradt a Wotton család, hisz egy újabb próbálkozás előtt álltak. 
Melody ezt pontosan tudta, de igyekezett úgy tenni, mint aki nem is sejtett semmit. Nem akart foglalkozni az eseménnyel, volt egy fontosabb esemény is számára aznap, ami valóban boldoggá tette őt. 
Nagybátyja napra pontosan egy éve hajózott ki az óceánra, hogy világot lásson barátjával és pártfogoltjával, Mr. Greyyel. Ez idő alatt számtalan levelet váltottak egymás között, melyben Henry a valós s kissé kiszínezett kalandjait mesélte el unokahúgának, válaszként pedig hasonlóan kiszínezett, a valóságtól elrugaszkodott történeteket kapott vissza. Utolsó levelében Henry meg kérte Melodyt, hogy amikor öt nap múlva vissza tér Londonba, és meglátogatja őt, feltétlenül mutassa meg neki a lila majmát, amit az istállóban talált, amikor a kedvenc ruháját kereste, amit sajnos a lova meg evett. 
Melody majd ki ugrott a bőréből, amikor eljött az ötödik nap. 
- Melody kérlek, ne mocorog, mert így soha nem leszel készen! - Nora, Melody dadusa mindig úgy bánt a lánnyal, mintha a sajátja lenne. Ehhez persze a folytonos leszidások, dorgálások is hozzá tartoztak, de Melody tudta, hogy két füle van, ami azt jelenti, hogy az egyiken be ment, amit Nora mondott, a másikon viszont sajnos hamar távozott is.
- Drága dadusom, ha meg kívánsz ölni, legalább stílusosan tedd. 
Melody halkan felnyögött, amikor az utolsó nagy húzást megejtette Nora a fűzőjén. 
- Melody! Ez sértő és ízléstelen vicc volt, még tőled is. Ahogy látom, ma elemedben vagy. - Nora mély sóhajt hallatott magából, majd maga elé emelte a Melodynak szánt gyönyörű jáde zöld selyemből készült ruhát, amit az édesanyja, Celia maga varratott meg lánya számára. Azt akarta, hogy különleges ruhában érkezzen meg, ezzel megnövelve esélyeit egy számára megfelelő férfi lánykérésére. 
Melodynak is nagyon tetszett a ruha, kezeivel végig szántott az anyagon, ujjait megpihentette a fodrok között megbúvó gyöngysorokon. 
- Anyám ismét feleslegesen fáradozott. A ruha gyönyörű, de ha a szépségen múlna, már rég férjnél volnék, s lenne vagy öt gyermekem. 
- Drága Melody a ruha önmagában csak eszköz. Úgy vélem édesanyád azt reméli, hogy ebben a gyönyörű darabban bátrabb leszel, és talán nyitottabb is, hogy ismerkedj. 
Melody kételkedően fölegyenesedett, kezeit csípőre tette, majd az ablak felé sétált. 
- A bátorságom nem ismer határokat, nyitottságom páratlan, és ezt mindenki tudja. Minden bálon én vagyok a legnépszerűbb társaság, s biztos vagyok abban, hogy ez nem azért van, mert bátortalan vagyok, vagy zárkózott. Nem ezekkel van a gond és ezt édesanyám is tudja.  
- Kedvesem, csak próbáld fől, és meglátod, máris boldogabban indulsz majd el. 
Melody éppen vissza fordult volna  Nora felé, mikor egy fekete lovaskocsi két, gyönyörű fehér paripával megállt a ház előtt.
Melody minden rossz kedve elpárolgott, mikor megpillantotta a lovaskocsiból kiszálló ötvenes éveit taposó, félig őszülő szakállas férfit. 
- Meg érkezett! A bácsikám az! Nora! Mire vártál eddig, miért nem öltözettél fel? El terelted a figyelmemet, én pedig nem készültem el időben! Ó, te lehetetlen nőszemély! Csak a gond van veled, soha nem készülök el időben, csak az érdektelen eseményekre. Hallatlan, soha nem figyelsz a számomra fontos dolgokra. 
Melody kikapta Nora kezéből a ruhát, amilyen gyorsan csak tudta, magára húzta, miközben Nora igyekezett kisimítani a szoknya alját, megkötni a ruhát hátul, és még mielőtt Melody elindult volna, a haját is megigazította, bár már csak egy-két ujjal tudott hozzá érni. 
Melody amilyen gyorsan csak tudott, le rohant a lépcsőn, ám az ajtó előtt egy nem kívánt személy várta az anyja személyében. 
Celia magas, vékony, sápadt bőrű nő volt, hatalmas szőke hajkoronával, szúrós kék tekintettel és hatalmas ráncokkal az arcán. Celia nem volt soha gyönyörű, de Franciaország egyik legbefolyásosabb családjának egyetlen gyermekeként kifejezetten csábító volt az akkori kérők körében, akik közül végül Lucast választotta, bár e döntését hamar meg is bánta, aminek rögtön hangot is adott, ahogy annak is, hogy lánya számára csak egy szégyen folt volt, amit minél előbb el akart tüntetni az életéből. 
- Melody, nocsak, milyen gyönyörű vagy ma reggel. Hogy tetszik a ruha, amit magam készítettem neked?
- Megteszi, noha egész kényelmetlen. Biztos drága volt, igazán megvarrhatták volna jobban. Manapság nehéz jó szabót találni, és persze a kényelem is ritka, de jobban érezném magam egy régi, elnyűtt ruhámban, mert sajnos még nem számít a szememben a fájdalom az élet velejárójának. 
Celia felháborodottan mérte végig pimasz lányát, aki lenézően nézett vissza anyjára, rideg arccal, mozdulatlanul. 
- Ha jót akar magának, ifjú hölgy...
- És ha nem akarok? 
- Fogj magadnak egy férjet, és mosd le a családunkról a szégyent! Pimasz nőszemély!
Melody felkacagott, majd lassú léptekkel lesétált az utolsó pár lépcsőfokon. 
- Szórakoztató volt a bájcsevej, de ideje indulnom, Henry bácsi már biztosan alig várja, hogy lásson engem. 
Ekkora az ajtó ki nyílt, Henry pedig már vette is le fekete kabátját és hatalmas cilinderét. 
- Rekkenő hőség van oda kinn, drága unokahúgom, ebben a ruhában te magad is hőgutát fogsz kapni, ami igazán kellemetlen, kivéve persze, ha ez a terved, hogy mihamarabb végezz a rád váró ünnepséggel.  
Henry hatalmas mosollyal az arcán Melody felé fordult, aki már rohant is felé, majd a karjaiba zuhanva átölelte. 
- Henry te vén csataló, már azt hittem, hogy elfelejtettél beköszönni!