Emily Lipcsében | Szoboszlai

5. They are confused

Emily

Még akkor is lefagyva bámulok az egyre sötétedő utcán állva, mikor Szoboszlai autója már rég eltűnik a látóteremből. Nem hittem volna, hogy valaki képes lesz engem ennyire összezavarni. Meg voltam győződve róla, hogy tényleg csak kedvességből lógott velem, nem pedig azért... mert vonzónak talál engem? Akkor most mégis miért sietett el olyan gyorsan azután a csóknak épphogy nevezhető valami után?

Kelletlen nyögéssel fordulok meg és vágtatok végig az ajtóig vezető kövezett ösvényen, s továbbra is csalódottan rántom fel az ajtót. A házba lépve zene hallatszik. Lana del Rey -től szól a Gramma.

Miután lerúgom a cipőmet és felakasztom a kabátom, érdeklődve sétálok beljebb. A folyosón állva látom, hogy Lilly a nappaliban ül fülhallgatóval a fején és laptoppal az ölében, míg a konyhában a szüleim táncolnak a zenére. Ew.

- Emily, szia! - vesz észre anyám.

- Szia. - köszönt apa is.

- Sziasztok! - intek feléjük egy fura grimasszal.

Szerettem volna ha a szüleim ismét egymásra találnak, de nem feltétlenül akartam ennek és szemtanúja lenni. Fültanúja sem mondjuk, ha épp más tevékenységet űznek.

- Na mizu, merre jártál ma? - kérdezi anya, miközben tovább folytatják a táncolást, ezen pedig még a jelenlegi helyzetben is elnevetem magam.

- Csak... a bankban meg kávézni voltam Dominikkal.

A szüleim csak mosolyogva néznek össze.

- És jó volt? - érdeklődik apa.

- Ja. - bólintok. - Most fel is megyek pihenni, mert eléggé lefárasztott agyilag a srác. - mondom, mire mindketten elnevetik magukat.

Persze képtelen vagyok egy helyben maradni. Fizikailag és mentálisan sem tudok leállni egy pillanatra sem. Köszönhető ez a 3 kávénak meg annak, hogy apám focistája megcsókolt és otthagyott. Miért ilyen gáz az életem?

Az elkövetkező két napban semmit nem hallok Dominikról. Ő nem keres, nekem pedig nincs bátorságom írni neki, pedig annyira szívesen megtudnám, hogy mégis mi volt ez az egész, ami történt köztünk.

Helyette Sarah-t kerestem fel és érdeklődtem tőle a német kurzusokról. Ő is járt, de már valami középhaladó szintre, mindenesetre azt ajánlotta, hogy iratkozzak be én is a kezdőre oda ahova ő is jár, az egyik lipcsei egyetemen, mert szerinte nagyon hasznos lesz nekem és még egy rakás más külföldi diákkal is együtt járhatok oda, ami kifejezetten jó alkalom ismerkedni új arcokkal.

Így péntek délelőtt ki is töltöm a kinyomtatott jelentkezési lapokat, azzal a szándékkal, hogy beviszem őket még aznap. Mikor végzek a kitöltéssel végső elkeseredettségemben a telefonomért nyúlok és elkezdek írni egy üzenetet Szoboszlainak azzal a szándékkal, hogy elújságoljam neki ezt a hatalmas lépést, amire készülök.

Szia 😊 Mi újság veled, minden ok? Nagyon eltűntél. 😟 - elküldöm annak ellenére is, hogy lehet, hogy ez az üzenet olyan dolgokat sugall, amit nem kellene - miszerint, hogy hiányzik nekem - de már nem bántam ezt sem.

Ezután az útvonaltervezőbe írom az egyetem címét és örömmel konstatálom, hogy a szokásos villamossal az edzőközponttól tovább utazva oda is tudok jutni. Reméltem, hogy legkésőbb jövő héten a bankkártyám is megjön, és akkor egyszerűbb lesz a taxizás téma is. Egyelőre nem mertem volna telefonon rendelni.

A telefont lezárom, de épp ekkor rezzen meg, én pedig gyorsan kapok utána és nyitom fel a képernyőt.

Szia, ne haragudj, de irtó sok dolgom van, holnap Berlinben játszunk.