Adósság / Dai & Renshu Side Story

1. rész

Amara Ravioli

Érzelmes bevezető, mert frankón meghatódtam

Amikor elkezdtem olvasni Xera Adósságát, annyira megörültem a felnőtt témának, a felnőtt nyelvezetnek, a kellemes történetvezetésnek, hogy nagy merészen küldtem neki egy üzenetet. Válaszolt, beszélgetni kezdtünk, és az lett a vége, hogy írásra inspirált. „Nekem adta" a fiúkat, engedte, hogy bizonyos határokon belül mozgassam őket, felelt az összes idióta kérdésemre és végig bátorított. Sőt, ahol szükségem volt rá, kölcsönadta a saját szavait is. Ez a történet ott kezdődik, amikor Renshu és Dai egymásba gabalyodik és ott végződik, amikor el kell dönteniük, van-e, lehet-e olyan, hogy „mi". (Az írás szereplői, a miliő, minden Xera érdeme, én csak potyáztam egy kicsit.)

Xera! Köszönöm, hogy elviselsz, köszönöm, hogy olyan útra löktél, amelyre magamtól aligha léptem volna, köszönöm, hogy kicsalogattad belőlem a történetmesélőt. Elfogadod cserébe a „paradicsommadarat"?

Renshu

(Nem sokkal No színrelépése előtt...)

Ha most azonnal meghalok, ha soha többé nem érhetek hozzá, akkor sem bánom ezt az éjszakát. Egyszer, egyetlen egyszer elengedtem magam, és nem azt tettem, ami helyes, amit szabad, hanem ami nekem jó. És ezt már senki nem veheti el tőlem. A bőre illata, a csókja íze most már mindig velem marad. Örökre hallom a sóhaját, a testem emlékezni fog minden apró rezdülésére.

Három éve hordom magamban ezt a titkot, úgy terveztem, hogy mindig is titok marad. A világ úgy tudja, hogy falom a nőket, a srácok szentül meg vannak róla győződve, hogy előbb-utóbb igába is hajtom a fejem és rendes, előírásszerűen hízásnak induló exmaffiás férj lesz belőlem. Pedig ha tudnák...

...

Három évvel korábban...

- Renshu, várom húsz perc múlva a szobámban, fontos közlendőm van. – A főnök hangja határozottan csengett, de aki már annyi ideje van mellette, mint én, az érezte benne azt a leheletnyi kelletlenséget, amiről talán ő maga sem tudott.

Oliver Poon normális főnök, már, ha a maffiában van értelme egyáltalán ennek a kifejezésnek. A dailotól féltem, Olivert tisztelem. Teljesen más neki dolgozni, mint amit a dailo mellett tapasztaltam. Nincs napi szintű erőszak, nincsenek rendszeres összetűzések, de azért ez sem nyugdíjas állás, az általa felügyelt vagyon és gazdasági potenciál miatt kiemelt célpontnak számít. Mr. Poon ugyanis a dailo „tisztességes" ügyeit viszi, igazi üzletember, magasan képzett közgazdász. És bár a hozzám hasonlókhoz képest gyengének tűnik, a főnök nem valami sápkóros aktakukac, szemre egy nagyon is jó kiállású férfi.

Letelt a húsz perc, mikor kettőt koppantottam a főnök szobájának ajtaján. A hívásra beléptem, és elég volt egyetlen pillantás az arcára, azonnal tudtam, hogy igazam volt, valami olyasmit fogok hallani, amihez Olivernek nagyon nem fűlik a foga, és gyanítottam, hogy én se fogok örülni.

- Jöjjön, üljön le! Szüksége lesz rá!

- Bajban vagyok?

- Miért, elkövetett valamit?

- Semmit, uram. De, ha megbocsát, süt magáról, hogy rossz hírei vannak.

- Döntse el maga. A hír a következő: változások állnak be a háztartásunkban. Egy személlyel bővül a lakóközösségünk. Dai ideköltözik... Ne káromkodjon Renshu, vagy legalább tegye úgy, hogy ne halljam! Amúgy egyetértünk, mikor közölték a dailo döntését, én pontosan ugyanígy reagáltam.