Bukott örökös

3. Remélem minden jól alakul...

Roy szemszöge

A főurak és kíséretük távozása után felmentem a dolgozószobámba, a bárszekrényből töltöttem egy italt, majd helyet foglaltam a forgós székemben. Mielőtt lelépett volna az apjával még vártam, hogy rám nézzen, mert meg akartam félemlíteni, bár lehetetlennek bizonyult a kísérletem. Nem csak azért, mert nem nézett rám, hanem mert nem is félt tőlem. Hiába fogtam a nyakát és fenyegetőztem, ő szemrebbenés nélkül kötekedni kezdett. Távozásakor nem nézett rám, helyette körbepásztázta a tróntermet, majd mérges arccal eltűntek. Fogalmam sincs mit vagy éppen kit kereshetett, de a következő találkozásnál megkérdezem, ha egyáltalán eszembe fog jutni. 

-Picsába - rezzentem össze a kopogás hallatán. Sosem fogom megszokni, hogy hangszigetelt a szoba, emiatt nem hallom a lépteket. - Gyere csak! - kiáltottam ki, remélve ezt meghallja az illető. 

-Zavarlak, vagy bejöhetek? - érdeklődött Damian, a legjobb barátom. Letettem a poharam a tölgyfaasztalra. 

-Te sosem zavarsz. Gyere csak be - invitáltam beljebb, majd kigomboltam ingem felső gombjait, s felgyűrtem ingujjamat is. - Egy italt? - böktem a bárszekrényem felé. 

-Hagyd csak, kiszolgálom magam. Frey úr - kezdett el gúnyolódni velem. Hitetlenkedve nevettem el magam, majd megvártam míg leül velem szemben és folytatja. Tudtam, hogy mondani akar még valamit. - Nem semmi a nő. Nem az apjára ütött, az egyszer biztos.

-Valóban nem - helyeseltem. - Walter sosem volt bőbeszédű, csak ha borsot törtek az orra alá. Vagy amikor ő tört borsot más orra alá, de akkor inkább lapít - gondoltam át a válaszomat. 

-Nem fél tőled, ugye tudod? - ivott a poharába Damian. Persze, tisztában voltam vele, csak nem értettem miért nem... 

-Simán megfojthattam volna, ha nem uralkodom az erőmön, de nem bánta, helyette szemtelenkedik tovább. Mindegy milyen szúrós, izzó tekintettel nézek rá, Scarlett képes a képembe röhögni - magyaráztam hitetlenkedve. - Meg akartam ijeszteni mielőtt hazamegy, de nem nézett rám. 

-Megijeszteni? Scarlettet? -kérdezett vissza a barátom. - Képtelenség. Én azt a nőt sosem láttam még megijedni sem, nem hogy féljen tőled.

-Fel akarta gyújtani Venust - vágtam közbe a poharamba nevetve, mire Damian félrenyelte az italát. Köhögve, prüszkölve értelmezte a szavaimat, majd döbbenten nézett rám. 

-Nem Roy. Ez nem igaz - rázta a fejét tagadva az egészet, pedig nem is látta. Én viszont igen. - Venus nem olyan, aki hagyja magát, főleg nem egy tündérnek. 

-Pedig de. Lángcsóvát idézett elő a tenyeréből, mert Venus nem hagyta békén Kait, így megfenyegette, hogy felgyújtja. 

-Erre Venus? 

-Abbahagyta a farkas provokálását, aztán meg elzavartam - váltottam közönyös hangra. Venus a leggonoszabb vámpír akti valaha ismertem. Bár nem csodálkozom, volt kitől örökölnie a természetét. Az apja sem volt különb, gyűlölte a farkasokat, így a lányát is erre az útra terelte, pedig épp ellenkezőleg kellene tenni. Mindenkit a béke felé akarok terelni, de nem megy... 

-Oda meg vissza van érted. Minden pillantásából lesüt, hogy csak te kellesz neki.

-Kinek? - néztem sárga szemű vámpír szemébe, mert nem tudtam pontosan kire gondol. 

-Venusnak. Mindig rólad beszél, nem hiszem el, hogy nem hallottad még vissza - legyintett mellékesen, mint akinek tudnia kellene róla.  Ami azt illeti nem rá gondoltam, viszont tudok róla. 

-Ja, hogy neki? Tudom. Bizonyítani is szokott, mennyire szeret - villantottam rá fehéren csillogó fogsoromat. Damian elképedt arccal nézett rám, mire elnevettem magam. - Na mi az? Azt hittem te mindent hallasz és mindenről tudsz.