Novellák a Harry Potter világából

Korallszirti karácsony

Figyelem!
A történet erősen spoiler tartalmú annak, aki nem olvasta a Szabadíts fel! történetet.

☆☆☆

Anabelle Drops oldalra biccentette a fejét, úgy nézte az előtte elterülő káoszt. Az amúgy is kicsi nappali még szűkebbnek tűnt, mint egyébként, hiszen nagy részét egy fél motorbicikli, annak darabjai, és a hanyagul széthagyott szerszámok foglalták el. A felfordulás éles kontrasztban állt az ünnepi hangulattal, az ablakokon keresztülfutó fényfüzér valamilyen furcsa oknál fogva félig leszakadva lengedezett, de még ennél is bizarabb volt a látvány, hogy az eddig az ajtóra kitűzött magyalkoszorú most Sirius nyakában lógott.

Míg Ana a legfrissebb divat szerinti ünnepi öltözékben állt a lépcső alján, addig szerelme tetőtől talpig olajfoltosan tanulmányozta a motor egyik kiaplikált darabját, miközben fél kezében egy vaskos használati utasításnak tűnő füzetet tatott. Annyira belemerült a szerelésbe, hogy észre sem vette, amikor Ana leért a földszintre, és a boszorkány nem is hívta fel magára a figyelmet egy darabig. Olyan békésnek és nyugodtnak tűnt minden az elmúlt három napban, mintha a háború valami végtelen távoli és megfoghatatlan dolog lett volna. Talán megérdemlik ezt a pár nap szünetet, legalább karácsonykor.

Ana nem tudta volna megmondani, mennyi ideig állt így, aztán hirtelen az órájára pillantott. Semmi pánik, gondolta, van még idő. A kacsának még kell egy bő tíz perc, és a vendégük érkeztéig is van még egy kis idő. Az asztal megterítve várja hármójukat, csak Siriusnak kéne végre elkészülnie.

– Nem mondom, hogy nem tetszik, ahogy átalakítottad a nappalit – kezdte –, de félek, a vendégünk azt fogja gondolni, hogy egy mugli szerelőműhelybe tévedt.

– De ha téged lát meg előbb, akkor pedig azt, hogy egy előkelő fogadás közepébe csöppent.

Sirius szeme derűsen csillogott, ahogy Anára nézett, szája széles mosolyra húzódott, pont olyanra, amit Ana úgy szeretett. A vaskos füzetet géprongyra cserélte, kezét törölgetve közeledett a boszorkány felé, majd mikor már egészen közel ért hozzá, a rongyot a lépcső korlátjára dobta.

– Gyönyörű vagy – nézte végig tetőtől talpig az előtte álló boszorkányt. – De egy kicsit túlöltöztél, nem? 

– Te választottad – nevetett Ana, és hagyta, hogy a férfi körbeforgassa. A ruha kivételesen ujj- és pántnélküli volt, viszont a hozzá tartozó, hosszú stóla remekül el tudta fedni, amit Ana nem akart, hogy mások lássanak. Az ezüst színű estélyi fokozatosan váltott előbb fehér, majd világos-, végül sötétkék színbe, két oldalát apró hópehelyminták díszítették, csakúgy, mint Ana nyakláncát és fülbevalóját.

– És tudod, miért, ugye? – Sirius letekerte Anáról a stólát, és a maradék motorolajat kezdte vele ledörgölni a karjáról.

– Hé, mit művelsz? – Ana maga felé rántotta az anyagot, de nem tudta kitépni Sirius kezéből.

– Tudom, miért akarod – fogta suttogóra, és nem engedte el a ruhadarabot. Szabad keze Ana megégett vállán simított végig. – Ne takard el. Ne szégyelld. Szerinted pont Remus lenne, akit az ilyesmi zavarna?

Ana felnézett Siriusra. Szerette őt nézni, ha ideges, vagy feszült volt. Szeretett a közelében lenni, sokszor már a férfi kisugárzása is elég volt ahhoz, hogy a frusztrációja teljesen megszűnjön. Legalábbis egy kis időre. Sirius volt az egyetlen, aki előtt nem szégyellte megégett testét, ugyanakkor pontosan tudta, hogy Remus Lupin lenne az utolsó, aki megrökönyödne testi hibáján.

A boszorkány bólintott, és elengedte a stólát. Sirius azzal a lendülettel a dereka köré fonta, úgy húzta még szorosabban magához, azonban Anának mégis hátrább kellett hajolnia.