ℂ𝕤𝕒𝕜 𝕖𝕘𝕪 𝔸ℝ𝕄𝕐 |𝐁𝐓𝐒 +18| [SZÜNETEL]

🙈2. vált.😎(Kookie)🐰

2.változat => JungKook szemszögéből:

Hogy jutottam idáig?

Egy eszméletlen ARMY lánnyal a karomban sietek a színpad alatt, hogy az öltözőnkbe vigyem és orvosi ellátást kapjon.
De hogy miért ugrottam a tömegbe? Nem is tudom pontosan. Talán az ég akarata volt, hogy pont meglássam az eseményeket. Minden esetre nem hagyhattam figyelmen kívül, és ennek biztosan következményei lesznek. Nem véletlenül van elkerítve tőlünk az ARMY. Nem mehetünk le a színpadról mikor egy szám közepén vagyunk, főleg nem a rajongók közé. De mit tehettem volna? Hagyjam ott, hogy aztán halálra tapossák a többiek?

Az eszméletlen lányt a kanapéra fektetem, és gyorsan elsimítom az arcába omló hajtömegét. Világos baba arcbőre, teljesen sápadt. Vörös ajkai kiszáradtak, és most résnyire el vannak nyílva egymástól. A szemhéjfestéke világos, visszafogott árnyalatú, és ruházata sem túl lenge, ahogyan általában, magukat kéretve megjelenik a legtöbb lány a koncerteinken.

Egy ideig csak csendben ülök és figyelem a mozdulatlan testet, mire feleszmélek, hogy talán ki kéne tapintani a pulzusát, vagy valami, hogy megnézzem él a még. Az is lehet hogy szívroham volt, vagy valami, és amíg a helyszínen lévő orvos ide nem ér, tudnom kéne, hogy kell e újraélesztés.

A kanapé háttámláján támaszkodok meg az egyik kezemmel, míg a másikkal a lány feje mellett. Letérdelek a földre, és a remélhetőleg csak ájult lány felé hajolok.
Ajkaink már majdnem össze érnek, mikor oldalra fordítom az arcom és mellkasát nézve várok.

Ha 10 másodpercig nem érzem, látnám, vagy hallanám hogy lélegezne, akkor pánikba fogok esni, szóval rimánkodva, és talán kicsit le is csalva a számolási sebességet kezdek várni.

1....

Várok...

1 és fél...

Keee....Ketttőőőőőőőőő...-próbálom minél jobban elhúzni az időt. Szavakba nem lehet önteni, hogy mennyire nem akarom azt az újraélesztési tudásomat egy ARMYn tesztelni... Nem mintha máson akarnám. Amikor anno egészségügyet tanultam, arról nem volt szó, hogy szembe fogom találni magam egy eszméletlennel...Vagy...vagy...áh. Nem lehet a másik végkimenet.

Olyan 5 másodperc telhetett el csak, mikor megéreztem a gyenge, meleg leheletet a fülemnél. Szemeim egyből kitágultak, és az eddig bent tartott levegőt, egyszerre fújtam ki tüdőmből. Életben van.

Lassan emelem fel a fejem az eddig tartott pózból, nyugtatva magam, hogy nincs baj, miközben a lány arcára tekintek, aki nem elég, hogy él, de ijedt, boci szemekkel bámul rám.

Amint meglátja ki vagyok, ugrás szerűen tolja magát ülő helyzetbe, és én is veszem a lapot, így ugyan azzal a sebességgel pattanok fel a kanapé mellől.

-Ömm...Hogy érzed magad? -lépek a biztonság kedvéért még egy lépéssel hátrébb. Nem kicsit lehet kényelmetlen számára a helyzet. Véleményem szerint, minimum kétszer annyira kínos neki, mint nekem, pedig már én is elásnám magam kínomba.

-Én...Te...Hogy?...Mi?...-próbálja összeszedni a gondolatait, és szemöldökét ráncolva néz körül a helyiségben, ahol rajtunk kívül eddig nem volt senki. És a mondatban az EDDIG-en van a hangsúly, ugyanis pont ebben a pillanatban érkezett meg mind a hat hyungom és mellettük még két orvos és három statiszta.

-Kook! Jól van? -szegezi nekem a kérdést egyből drága Tae hyungom a lány felé biccentve, mintha többet tudnék nála.

-Hyung, mi vagyok én szerinted? Őt kérdezd, ne engem. -felelek felháborodva.

-Hogy hívnak ARMY? -megy közelebb Jimin, a lányhoz, aki szegény még mindig értetlenül próbálja felfogni, hogy hogy került közénk, és mi történt vele.

-Hagyjátok már, lehet sokkos állapotban is. Előbb hadd vizsgálják meg. -kezdi el NamJoon kiterelni a többieket. Így is kicsit ez a hely, nem kell ide ennyi ember, mert nem lesz levegő. Ez tök érthető is, de mikor felém állt, hogy menjek ki, na akkor már nekem is volt egykét szavam.

-Én maradok. -jelentem ki, kihúzva magam, hogy határozottabbnak tűnjek. -Végül is én hoztam ide és az én felelősségem. -teszem hozzá, miután hyungomtól elég kérdő tekintetet kaptam.

-Ebben igazad van, de amint meggyőződtél arról, hogy minden rendben van, vissza kell jönnöd a színpadra. Max 10 perced van és vége a szünetnek, amit az imént spontán kértem, hogy rendeljenek el. Tovább nem maradhatsz, így is nehéz lesz lecsitítanunk a sajtót. -magyarázza NamJoon hyung, és úgy érzem ennek a beszélgetésnek még lesz folytatása, miután befejeztük a koncertet.

-10 perc? Addig két menet is belefér ezzel a gyönyörűséggel. -húzom ajkaim perverz mosolyra.

-Mi? -néz rám értetlenkedve a lány, mire elnevetem magamat.

-Jungkook! -emeli meg hangját hyung, hogy fegyelmezzen egy kicsit. A nevem hallatán elhallgatok.

-Nyugi, csak viccelek. -emelem fel mindkét kezemet védekezően. 

-Én tudom, hogy csak vicceltél, mert ismerlek. De gondolj bele, szegény lány nem. Aztán majd csodálkozol ha már ma ezzel lesz tele az internet.

-Nem fogok semmit kitenni. -suttogja megszeppenve a lány, nagy szemekkel nézve ránk.

-Nem, nem fogsz, mert aláírod a tiktoktartási szerződést mielőtt elhagynád ezt a helyet. 

A helyiségre csend telepszik, majd egy kis várakozás után Namjoon lelécel.

-Hogy hívnak? -töröm meg a csendet. 

-MinJi vagyok. -hajol előre udvariasan, ülő helyzetében.

-Örvendek. -vigyorgok rá, fogaim kivillantva. -Jobban vagy? -kérdésemre bólint. -És...kérsz valamit? Vízet, vagy valamilyen más folyadékot, esetleg valami kaját. Bármit tudok szerezni neked, mondd meg nyugodtan. 

-Van nálam víz, köszönöm. -mutatja fel kistáskáját és elő is húzza belőle az innivalóját, mivől iszik egy kortyot. 

Csodálatos lány, de nagyon nem tetszik nekem, hogy udvarias szavakat használ.

-Oké, egyvalamit szögezzünk le. -kezdek bele, mire rám emeli sötét szemeit. -Tegezhetsz. Nem tűnsz túl fiatalnak, szóval felejtsd el ezt a beszédstílust. Nem a hivatalban vagy. Neked oppa vagyok, világos? -bólint. 

Ebben a pillanatban meghallom Namjoon hangját a színpadról, ami azt jelenti, hogy nekem mennem kell. Minjit pedig rá kell bíznom a személyzetre. 

-Jung..vagyis...oppa, azt hiszem menned kellene. -teszi szóvá Minji is. 

-Igen. Én is úgy hiszem. -mosolyodom el és egy apró meghajlással elköszönök az army-tól, majd vissza sétálok a színpadra. 

Reménykedek benne koncert után hogy Minjit még mindig a színfalak mögött találom, azonban mire vissza érünk az öltözőnkbe, már sehol sincs. 

-A lány aki itt volt, már elment? -kérdem az egyik szembe jövő alkalmazottól. 

-Nem tudom. -feleli és tovább megy.

-Mega látta a lányt? Hosszú haja volt, ami... -kezdem magyarázni, azonban félbeszakít.

-Igen, már elment. 

-Mi az Jungkook, csak nem belezúgtál? -karol át Jimin fáradtan. Folyik róla a víz és izzadt testünk egymáshoz nyomódik. 

-Legalább a számát el akartam kérni. -rázom a fejemet lemondóan. Vajon látom még valaha?

------
Nî hâo mindenki!
Boldog szülinapot Hohi oppaaa! 💜
Ez a könyvem eddig szünetelt, mivel nincs hozzá akkora ihletem, de úgy döntöttem, hogy a bts tagok szülinapjakor hozok ebből a történetből 1 új részt, így lassan de biztosan haladni fogok ezzel az ff-emmel is.