TOP SECRET

Rossz időzítés

Előre is elnézést szeretnék kérni a résszel kapcsolatban. Karácsony idején amikor is megszületett ez a gondolat a fejemben úgy éreztem ki kell írjam magamból. Mivel nem akartam annyira nagyon személyeset írni itt ott változtattam rajta egy két dolgot. Remélem tetszik nektek és a végén nem vertek meg a témaválasztás miatt.
___________________________________________

Mindenkinek megvan az az érzés, amikor egy számunkra közel álló személy meghal? De gondoltatok már arra, hogy vannak olyan szerencsések akiknek a szeretteik nevezetes napokon halnak meg? Milyen kellemes mikor szentestén, este hatkor hazajön a család a kórházból és közli, hogy a nagypapi meghalt. És még ezután legyen az embernek egy boldog kellemes ünnepe ami amúgy a szeretetről szól. Aztán minden karácsonykor kimenni a temetőbe, hogy visszaemlékezzél arra a napra amikor sírva könyörögtél a szüleidnek, hogy ez csak egy vicc legyen. Nincsen meg az érzés? Akkor jó. Ne is legyen mert szörnyű.

Ezekkel a szörnyű gondolatokkal ellentétben itt vagyok én. Igaz az én fejemből pattant ki a gondolat de mindegy is. Viszont ki is vagyok én?

Szerény személyem nem más mint (Teljes név). Magyarországon nőttem fel, majd Belgium elsőszámú sportorvosi iskolájában végeztem el a tanulmányaimat. És végre 26 évesen eljutottam arra a pontra, hogy munkába állhassak. A gyakorlatom egy nagyon jó csapatnál töltöttem ahol a játékosok kb korombeliek, a csapat kapitány a legidősebb 29 éves, de a többiek velem egykorúak (26-28), és a takonypócok (24 évesek), belőlük van 3 darab össz-vissz és úgy elvannak szállva maguktól, hogy remélem felkenik őket majd a palánkra. Ők úgymond a csapatom. Ez egy nemzetközi csapat, mert például ott van Drey és Ryder. Ők amerikaiak és ők állnak hozzám a legközelebb. Kettejüknek van egy kulcsa a lakásomhoz, és hogy bevalljam őszintén, kár volt nekik adnom egyet. Igaz jobb így, mint amikor még nekem beengedni őket, de rászoktak arra, ha valami nem jó otthon nekik akkor átcuccolnak hozzám a kanapémra.

[…]

Az elmúlt pár hetem szörnyű volt. Minden este a sötétben, velem voltak a marcangoló emlékek. Azok az emlékek amelyekből csöpög a boldogság. A boldogság, ami már nincsen többé. A boldogság, ami a bácsikámmal együtt meghalt két és fél hete. Voltak éjszakák amikor jobb volt és tudtam aludni, de máskor ha fél óra alatt álomba sírtam magam akkor jól jártam. Az öreget ma temetik és én nem vagyok otthon. Ettől a gondolattól egy percnyit sem tudtam aludni. Az érzés, hogy cserbenhagytam a családom belülről marcangol szét.
Amikor dolgozni mentem a fiúkhoz, akkor rajtam volt a boldog álarc ami mögött megbújt a szomorú én, aki csak arra vágyott, hogy a bácsikája újra megölelje, hogy érezze a dohány szagát az öregen. Igaz csak 66 éves volt, de a tüdőrák nem válogat. Kellett az öregnek annyit dohányoznia...

A szokásos időben 9:45re már ott voltam a jégcsarnokban. A korcsojám a padon volt a táskám mellett. Az edző annyit mondott, hogy ma látogatók jönnek hozzánk, akiket megtanítunk délelőtt játszani, majd délután egy rögtönzött baráti mérkőzést játszunk. Amikor a jég melletti korlátnak dőltem, megint bennem volt az a szorító érzés, hogy nekem nem kellene itt lennem.

- Look at that dumb goose.- haladt el előttem a három ifjú titán akik túl nagyra tartják magukat.

- Hey! Harley! Can you suck my dick?- emeltem meg a hangerőt, hogy mindenki hallja. Majd hátat fordítottam a barmoknak a mondatom után, majd felkapva a pulóverem és a doboz cigarettámat indultam meg a kijárat felé.

A nő mondatának a végére ért be a jégpálya területére az edző és a lány két legjobb barátja, majd mellettük elviharzott a lány.

- Mi történt itt?- kérdezte Drey.

- A három mitugrász.- felelte az egyik veterán aki a padon ült és telefonozott.